Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása
42 870. szám. II. A javaslat részletes határozatai. A) A kir. ügyészség részéről képviselt vád esetében. \. A vádirat és a kifogások. Minthogy a javaslat szerint nem minden törvényszéki hatáskörhöz tartozó bűncselekmény miatt kell vizsgálatot tartani, hanem a nyomozás, sőt az egyszerű feljelentés is alkalmas lehet vádirat beadására, ennélfogva e fejezet első rendelkezése (254. §.) arra vonatkozik, hol kell az egyik és hol a másik esetben a vádiratot benyújtani. Ha még a vizsgálóbíró az ügygyei nem foglalkozott, úgy teljesen fölösleges volna a vádiratot ennél benyújtani, hanem czélszertíen az csak a vádtanács elnökéhez intézhető. Ha azonban az ügyben vizsgálatot tartottak, akkor a kir. ügyészség vádiratát a vizsgálóbíróhoz nyújtja be, kinél az ügyiratok már úgy is vannak. Önként értetődik, hogy a kir. ügészség az eljárás kiegészítésére, esetleg megszüntetésére is tehet indítványt, vagy bejelentheti, hogy a vádtól egyszerűen eláll. A javaslat a vizsgálat befejezését közlő értesítéstől számított 15 napi határidőt ir elő, mely alatt a fennebbi indítványok valamelyike megteendő. Ha azonban az ügyészség ez idő alatt indítványt nem tesz: ennek az ügyre nézve nincs semmi következménye; az indítvány előterjesztésére a vizsgálóbíró nem utasíthatja az ügyészséget. E határidő lehető megtartása az ügyészség kötelessége, de-felelősséggel azért, hogy az indítványt elő nem terjesztette, csak fölöttes hatóságának tartozik. Ha a közvádló a vizsgálat kiegészítését indítványozta és ezt a vádtanács elutasította, akkor természetes, hogy az említett határidő többé nem számítható a vizsgálat befejezését közlő^értesítéstől, hanem a vádtanács végzésének kézbesítésétől. Ha a vádiratnak nagy jelentősége van a kötelező birói vádhatározati rendszer mellett, úgy kétszeresen fontos ez a facultativ rerdszernél, mert itt az a czél, hogy a vádirat lehetőleg oly alapon álljon, melyben a helyzetét tárgyilagosan fölismerni tudó terhelt megnyugodhasson. Szükséges tehát a törvénynek tüzetesen foglalkozni a vádirat kellékeivel, mert az a főtárgyalás alapja, és feladata megismertetni a terhelttel azt az anyagot, melylyel a vádló vádját támogatja. A kellékeket a 255. §. sorolja fel. Első kellék az, hogy a terhelt neve meg legyen jelölve és hogy fogva vagy szabadlábon létéről említés legyen téve. A terhelt ugyanazonosságának megállapítása elsőrangú követelmény lévén, a névnek világosan és határozottan kell megjelölve lenni. Ha a vádló a személyes viszonyok felől kor, állapot stb. tájékozva van, úgy ezek is felsorolandók. A személyes viszonyok megjelölését kötelezőleg előírni nem lehetett, mert megtörténhetik, hogy a terheltet még ki sem hallgatták, de azért a vádirat beadható ellene. Különösen ügyelni kell, hogy hasonnevűeknél valami megktilömböztető körülményt hozzon fel a vádirat. Második kellék az, hogy a vád tárgyát tevő bűncselekmény vagy cselekmények a törvényben megállapított és a tényállásból vett ismertetőjelek szerint tüzetesen megjelölve legyenek. E kellék szerint szükséges tehát az eset individualitásának megjelölése, melyet még az anyagi büntető törvényben a jogfogalom megjelölésére használt szavakkal is körül kell irni, azaz idézve a megsértett törvényt meg kell nevezni a törvény terminológiájával magát a bűncselekményt. E rendelkezésből következik, hogy a vádformulának olyannak kell lenni, melyhez sem a tett individualitása, sem jogi jellege, azaz, a tényálladék és a bűnösség ismertetőjelei tekintetében kétség nem férhet. Rablás esetében, például a vádnak következőleg kell szólni: A . . . . kir. ügyészség vádat emel A. ellen, 1886. évi június 23-án este 6—7 óra között . . . város . . . utcza . . .
