Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870 szám. 18Í szorítás nélkül bárkinek rendelkezésére. A javaslat annak használatára csak azokat kívánta jogosítani, kikre nézve a végzés intézkedett s ennek a 378. §. 4-ik bekezdésében »kikre vonatkozik« szavakkal adott kifejezést. A terhelt kedvezőtlen állását enyhíteni kívánó intézkedések, melyek a felebbezésre nézve téve vannak, a felfolyamodásnál egyenlő jogosultsággal birnak (386., 387. §§.). Ha a terhelt javát czélzó törvényrendelkezés vagy a terhelt javára bejelentett felebbezés az ítélet fölülvizsgálata alkalmával a terhelt kárára nem szolgálhat, ennek következetesen a felfolyamodás tárgyában hozandó határozatnál is kell állani. Végzéseknél is a fölülvizsgálat rendszerint a perorvoslattal megtámalott intézkedésre szorítkozik (387., 390., 391. §§.). Ki vannak véve a birói hatáskör, a területenkívüliség és a mentelmi jog szabályainak megsértései, melyek hivatalból veendők figyelembe (379. §. 6. bek.); további kivételek ama határozatok, hogy a vádló felfolyamodására a megtámadott intézkedés a terhelt javára is megváltoztatható és hogy az egyik vádlott-társ felfolyamodásának hatása a többire is kiterjed (387. §. 2., 4. bekezdés). Felfolyamodásnál is helye van a külön indokolás (378. §. 5. bek.) benyújtásának, továbbá a 394. §-ban meghatározott feltételek mellett a felfolyamodás visszavonásának és újra bejelentésének. A felfolyamodó ellenfele adhat be ellenészrevételeket (378. §. 10. bek.), de ezek czéljából a felfolyamodást nem közlik vele. II. A felebbezés. (381—425. §§.)' Aligha van még intézménye a bűnvádi eljárásnak, mely annyi vitára adott volna alkalmat, mint a felebbezés, értve alatta a perorvoslatot, mely az alsófokú biróság ítéletét, teljes, tehát a ténybeli alapra is kiterjedő fölülvizsgálati joggal, a fölöttes biró elé viszi. A kérdés, hogy legyen-e felebbezés vagy sem, fölötte nagy fontosságú, mert eldöntéséhez képest nemcsak az eljárás, hanem a bíróságok szervezete is változik. Nem mellőzhető tehát azoknak az okoknak felsorolása és bírálat alá vétele, melyeket a felebbezés ellen és mellett felhoztak. A felebbezés elleneinek főoka az, hogy eme perorvoslat a szóbeliségnek annyira üdvös elvébe ütközik. Kifejtik, hogy az írásbeli eljárásban az első- és másodfokú biró ugyanabból a forrásból, a vizsgálati iratokból meríti az ügy állására vonatkozó tudomását. Ellenben szóbeli eljárás mellett áz elsőfokú biró meggyőződésének alapja teljesen és változatlanul a felebbviteli biró elé nem terjeszthető. Iratok és jegyzőkönyvek, a tanuk, szakértők és felek nyilatkozatairól igen megbízhatlan képet nyújtanak, sőt még gyorsírói felvétel mellett is hallgatnak a biró meggyőződésére oly gyakran befolyást gyakorló mozzanatokról, mint a nyilatkozat hangjáról, a taglejtésben, arczkifejezésben nyilvánuló lelki állapotokról. SŐt még az egyedül ajánlatosnak mutatkozó módszer, a főtárgyaiásnak ismétlése a felebbviteli bíró előtt sem biztosítja a kitűzött czél elérését, el is tekintve költség szempontjából alig kivihető voltától. A tanuk és szakértők két ízben tett vallomásai rendesen eltérők, részint az emlékezet elliomályosodása, részint más, néha tiltott tényezők befolyása miatt. A bizonyíték a felebbviteli tárgyalásig gyakran megsemmisül, vagy elő nem állítható, a meglévő pedig az újdonsággal és intactsággal értékéből sokat veszít. E szerint a felebbviteli birónak kevésbbé állana módjában a valót felismerni és mégis az ő ítélete válnék véglegessé, mely az alap változása miatt ném is volna fölülvizsgáló másodfokú, hanem egy ujabb elsőfokú ítélet. Hozzájárul még, hogy a felebbezés a szóbeliséget magát is aláássa, a mennyiben a felebbviteli biróság feloldó vagy megváltoztató határozata miatti aggodalom, a vizsgáló és ítélő birót sok mellőzhető adat kipuhatolására s a jegyzőkönyvek körülményes szerkesztésére ösztönzi és ily módon az ügy súlypontját a főtárgyalásból a vizsgáatbal