Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

114 870. szám. A német particularis törvények egy része (pl. az 1849-iki nassaui) szorosan a code rendelkezéseit követte, más része, (pl. az 1848-iki bajor) azonban a felolvasás eseteit szaporította. A német birodalmi bűnvádi perrendtartás (248—254. §§.) kimerítően rendezi e kérdést és szűkebb korlátok közé szorítja a felolvasás lehetőségét, mint az osztrák (252. §.). Mindkét törvény külömbséget tesz a felolvasandó és a felolvasható okiratok között. Kétségtelenül vannak bizonyos okiratok, mint a vádlott előbbi büntetéséről szóló ítéletek, anyakönyvi kivonatok, levelek, hamis okiratok, melyeknek felolvasását nem lehet mellőzni. Ezeknek felolvasása a legtávolabbról sem sérti a közvetlenség elvét, sőt a bizonyító eljárás teljességéhez múlhatatlanul megkívántatik. A javaslat tehát szintén a 313. §. első bekezdésében tüzetesen felsorolja az okiratokat és jegyzőkönyveket, melyek feltétlenül felolvasandók. Ilyenek először is maguk a büntetendő cselekményre vonatkozó okiratok. Az okiratok fogalma természetesen itt a legtágabb értelemben veendő. A »corpus delicti«-t képező okirattól, a bűncselekménynyel távolabb összefüggésben álló egyszerű feljegyzésig külömbözők lehetnek ez okiratok. Másodszor az előkészítő eljárás során teljesített birói szemléről, házkutatásról, lefoglalásról, személymotozásról felvett jegyzőkönyvek, oly iratok, melyeknek felolvasása nélkül a bizonyító eljárás nem volna teljes. Harmadszor felolvasandók a vádlott előbbi büntetéséről szóló ítéletek. E rendelkezés feltétele, hogy a vádlott előéletére vonatkozó adatokat hivatalból kell megszerezni. E rendelkezésből folyik, hogy felmentő ítéletek vagy megszüntető határozatok, — kivéve, ha ezek a bűnvádi ügygyei összefüggő bizonyítékul szerepelnek, — hivatalból fel nem olvasandók. Továbbá rendbüntetéseket tartalmazó határozatokra szintén nem értendő ez az intézkedés. Az azonban, hogy közigazgatási hatóság vagy bíróság hozta-e az ítéletet: irreleváns körülmény. A javaslat csak jogerős ítéleteket említ, miért is fölül vizsgálat alatt álló ítéletnek hivatalból való felolvasása nincs helyén. Az ítélet felolvasását az, hogy nem eredetben, hanem csak hiteles másolatban van csatolva, nem akadályozhatja. Ezek tehát azok az okiratok és jegyzőkönyvek, melyeknek felolvasása kötelező. A javaslat 313. §. első bekezdésében fel van még említve a vádlott előéletéről vagy erkölcsiségéről kiállított bizonyítvány, melyet, ha kedvezőtlen, csak akkor szabad felolvasni, ha abban a vádlottnak korábban elkövetett valamely bűncselekménye tüzetesen meg van jelölve. Ez az intézkedés meg akarja előzni a vádlottnak nyilvános főtárgyaláson való alaptalan megbélyegzését. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a községi elöljáróságok által kiállított bizonyítványok gyakran kedvezőtlenül nyilatkoznak arról, a kinek előéletére vonatkoznak, a nélkül, hogy a nyilatkozatot tényekkel támogatnák. »Rovott multú«, »erkölcstelen«, »közveszélyes egyén«, kifejezések gyakran előfordulnak ily bizonyítványokban, azonban rendszerint csak egyéni benyomás folyományai. Nem volt megengedhető, hogy ilyen bizonyító erővel nem biró, de a vádlott ellen mégis elfogultságot kelthető irat, a főtárgyaláson a bizonyító eljárásban szereplő iratok közt felolvasható legyen. Ez az intézkedés annál inkább jogosult, mert az erkölcsi bizonyítvány rendszerint csak annak felderítésére szolgál, hogy a vádlott tágabb vagy szorosabb értelemben visszaeső-e, vagy sem. A bűncselekményt megelőző vagy kisérő más tényekből meríthető enyhítő vagy súlyosító körülmények fenforgásáról az ítélőbiróságnak nem az erkölcsi bizonyítványból, hanem a bizonyító eljárás anyagából kell meggyőződést szerezni. Minthogy a szakértői vélemény csak informatív jelleggel bir, s annak bizonyító erejét a biróság meggyőződéséhez képest határozza meg, arra kell törekedni, hogy a szakértő lehe-