Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

410 870. szám. A javaslat, eltéró'leg régebbi jogforrásainktól, czélszerííbbnek tartotta a 14-ik évet jelölni meg határul. Ily korban lévő már kellőleg felismeri az eskü fontosságát. Ennél ifjabb korban lévőt nem tanácsos esküre bocsátani. Nagyobb kort, pl. a 16-ik évet venni fel határul, ismét fölösleges aggodalmaskodás volna, mert esetleg igen sok fontos bizonyíték vesztene erejéből, ha a 14-—16 éves korig nem lenne esküre bocsátható a tanú. A javaslat csakis azt kívánja, hogy a tanú a kihallgatás idején tizennégy éves legyen, következéskép, ha a tanúsítandó tény történtekor nem is volt tizennégy éves, de a biró meggyőződik, hogy kellő felismerő képességgel birt, akkor az eskü kiveendő. Ha a tanút többször hallgatják ki valamely ügyben és első kihallgatása alkalmával még nem, de későbbi kihallgatása alkalmával már betöltötte a tizennegyedik évet, ugy utóbbi kihallgatása alkalmával megeskethető. 4. A negyedik pont szerint nem lehet esküre bocsátani azt, a ki testi vagy elmebeli fogyatkozásánál fogva a valót meg nem tudhatta, vagy közölni nem tudja. A javaslat — miként az a 204. §. tartalmának indokolásánál kiemelve volt — »a priori« senkit, még az elmebetegeket sem zárja ki feltétlenül a tanuságtételből. Ki tagadhatná, hogy bizonyos elmebetegségben szenvedők bizonyos körülményekről a tiszta valót képesek elmondani. A rögeszmékben és hallucinatiókban szenvedők oly tárgyakról, melyek rögeszméik és hallucinatióik körén kivül esnek, logikailag tudnak gondolkodni és gondolataikat közölni. Midőn bizonyos, hogy világos időköze volt a tanúnak a tanúsítandó tény történtekor és hasonló állapotban van a kihallgatáskor is, valóban indokolatlan volna a tanuságtételből való feltétlen kizárás, továbbá az úgynevezett partialis őrültség eseteiben is. Lord Campbell e kérdésnek egy főtörvényszéki tárgyalás alkalmával történt megvitatása alkalmával — mint ezt Glaser irja — arra utalt, hogy végzetes volna tanukat feltétlenül kizárni csak azért, mert egyes agyrémekben szenvednek, mert hisz az emberi nem legnagyobb és legbölcsebb alakjai sem voltak mentek ily agyrémektől. Példa rá: Sokrates és damona. Másfelől azonban soha sem szabad szem elől téveszteni, hogy a lehető legnehezebb megállapítani azt, hogy kellő megfigyelő tehetséggel birt-e az elmebeteg tanti a tény történtekor és hogy betegsége mennyire zavarta meg emlékező tehetségét. Szakértők előzetes meghallgatása nélkül a biró még tanuságtételre se bocsássa az elmebetegeket. Esküre csak olyanokat bocsásson, kiknek a tény történtekor és a kihallgatáskor, megbízható szakértők véleménye szerint oly világos időközük volt, hogy az eskü fontosságát is teljesen átérteni képesek és kiknek vallomása egyéb bizonyítékok eredményével teljesen egyező. Narkotizált egyéneknél, alvajáróknál és magneticus álomban levőknél nem- tudható, mi a való és mi a káprázat; következéskép valamint ezek, úgy a fentebb vázolt kedvezőbb állapotban nem lévő elmebetegek, a javaslatnak annál a tételénél fogva: »a ki testi vagy elmebeli fogyatkozásánál fogva a valót meg nem tudhatta vagy közölni nem tudja«, — esküre nem bocsátható. Ugyané tétel alatt kell érteni azt az esetet is, midőn a tanú azzal az érzékkel, mely a megfigyelésre elkerülhetetlenül szükséges, nem bir. Helyesen történik e ponton a doctrinában utalás arra is, hogy egyik érzék hiánya a másik érzék által tett megfigyelés erejét is gyöngítheti, mert az érzékek kölcsönös ellenőrzése hiányzik. A vak talán — mondja Grlaser — oly júl vagy talán jobban hall, mint mások, mindazáltal arra a kérdésre, hogy ki mondta az általa reproducált szavakat csak a hallás alapján válaszolhat, mert ő nem látta azt, a ki szólt. Épp úgy a süket tévesen foghat fel valamely cselekményt, mert az azt kisérő szavakat nem értette. Lehet, hogy az egész cselekmény tréfa volt, mit a süket komolynak tartott. Az ily bajokban, továbbá a süketnémaságban szenvedőknél is, kiknek jelképes beszédéhez gyakran kétség is férhet, indokolt az óvatosság és esküre csak akkor bocsáthatók, ha megfigyelő és emlékező tehetségük tisztaságához kétség nem fér.