Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
400 870. szám. a tárgyalás újdonsága és ünnepélyessége által meglepetve rendesen nyugtalan, izgatott, mely állapotban alig érti meg a hozzá intézett figyelmeztetés jelentőségét. Ez indokok alapján indítványozza a kormányjavaslat, hogy a német birodalmi perrendtartás 60.* §-ának helyét a következő váltsa fel: »Die Beeidigung des Zeugen erfolgt nach dem Abschluss seiner Vernehmung.« De egyúttal annyira elismeri a kormányjavaslat e kérdésben a szokás erejét, hogy ama területen, hol 1879. október 1-je előtt az elŐeskü rendszere dívott, azt továbbra is fentartja. (>:In Gebieten jedoch, in denen vor dem 1. Október 1879. die Beeidigung der Zeugen vor der Vernehmung zu erfolgen hatte, behalt es hierbei bis zu anderweiter, landesgesetzlfcher Bestimmung sein Bewenden, die Beeidigung kann in den aus besonderen Grundén, namentl'ch. wenn Bedenken gegen ihre ZulSssigkeit obwalten, bis nach Abschluss der Vernehmung ausgesetzt werden.«). Az 1894. évben a szövetségi tanácshoz beterjesztett javaslat az 188B. évi javaslat rendelkezéseit az utóesküre nézve fentartja azzal az eltéréssel, hogy az előesküre vonatkozó particularis jogszabályoknak hatályt nem tulajdonit. A jelenleg érvényben levő osztrák perrendtartás, eltérve részben az 1853-ikitól, melyben kizárólag az utóeskü rendszere érvényesül, a vegyes rendszert fogadta el. Az elővizsgálat alkalmával kihallgatott tanú megesketése — a mi egyébiránt csak kivételes — a kihallgatás után történik, a főtárgyalásnál pedig az elővizsgálati eljárás során meg nem esketett tanú előesküt tesz, mi csak akkor maradhat el, vagy a kihallgatás befejezte utáni időre csak akkor halasztható el, ha vádló és vádlott ebben megegyeztek (169., 247. §§.). Megfontolva mindazokat az okokat, a melyek az elő- és utóeskü rendszere mellett és ellen felhozhatók, daczára, hogy a régi magyar bűnvádi eljárásban a tanút mindig előzetesen eskették még (1729:26. t.-ez. Frank II. 182. lap. Madarassy IV. 60. lap, Kelemen III. 1489. lap, Pauler II. 378. lap); s daczára, hogy az 1791-iki, 1827-iki, 1843 iki javaslataink mindnyájan az előesküt fogadták el: a javaslat mégis az utóeskü rendszeréhez csatlakozott. Ez álláspont elfoglalásánál nem lehetett figyelmen kivül hagyni a legközelebbi gyakorlatot, mely négy évtized óta az utóesküt alkalmazza a nélkül, hogy e rendszer megváltoztatását a tapasztalat követelné. E gyakorlatról bízvást elmondhatjuk, hogy a nép tudatába ment át, és így nem anachronismus, ha e rendszer mellett a szokás élő erejére történik hivatkozás, hnbár régi jogunk más elvnek hódolt is. Természetesen ez egymagában nem volna elég ok a rendszer fentartására, ha bizonyos volna, hogy az elsőeskíí rendszere a tanú igazmondásának hathatósabb bizonyítéka az utóeskünél. Ez azonban ama nagy és messzemenő irodalmi megvitatás után is, melyben e kérdés részesült, egy nagy kérdőjel maradt, sőt azokat az érveket, hogy elöeskfí mellett a tanú csupín azért, nehogy könnyelműnek és lelkiismeretlennek látszassék, rendszerint a valónak meg nem felelő de már eskü alatt tett vallomását nem hajlandó módosítani, hogy az esküt kiveszik olyan tanuktól, kiknek vallomása lényegtelen vagy esküre egyéb okból is alig volt bocsátható, megczáfolva r.em látjuk, ezek pedig oly fontos okok, melyeket figyelmen kívül hagyni nem lehetett. B. Az eskütétel időpontja. A másik fontos vitakérdés az, hogy a per mely állásában és egyazon ügyben többször is ki kell-e venni az esküt? Nemcsak az elmélet, hanem a tételes jogok is eltérő rendszert követnek e kérdésben. 60. §. Jeder Zeuge ist einzeln und vor seiner Vernehmung zu beeidigen. Die Beeidigung kann jedoch aus besonderen Grundén, namentlich wenn Bedenken gegen ihre Zulassigkeit obwalten, bis nach Abschluss der Vernehmung ausgesetzt werden.
