Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

384 870. szám. A 151. §. szerint a közhivatalnok csak oly körülményekre nem hallgatható ki, melyek hivatalos titkot érintenek; kihallgatható tehát oly tényekre is, melyekről hivatalos eljárása közben szerzett tudomást s melyekről közokiratot állíthatna ki vagy hivatalos jelentést tehetne. In Verbindung mit dem Amtsgeheimnisse — irja Kaserer — steht die Befreiuug der Staatsdiener vom gerichtlichen Zeugnisse über die im Dienste gemachten Wahrnehmungen. Diese Befreiung ist jedoch keine unbedingte und tritt dann nicht ein, wenn es sich um ein Zeugniss über dienstliche Wahrnehmungen handelt, die eine Geheimhaltung" nicht erfordern (Handbuch der österreichischen Justizverwaltung, 1. k. 376. 1.) A jelen javaslat az összes külföldi törvényhozások álláspontját annál kevésbbé hagyhatta figyelmen kívül, mert azt a honi büntető gyakorlat megfelelő iránya sem engedte meg, mely mindig az volt, hogy a közhivatalnok tanuként idézhető s tanúságot tenni köteles volt még oly körülményekre is, melyek hivatalos eljárására vonatkoztak s a melyekről írásbeli felvilágosítást is adhatott volna, úgy, hogy tanuként való kihallgatásának egyedüli határa a megőrzendő hivatalos titok Tolt. Habár [tehát a polgári vagy az e részben hasonló szempont alá eső katonai közszolgálatban álló vagy állott egyén nincs felmentve az általános tanukötelesség alól, mégis az államnak őrködnie kell, hogy a közalkalmazottnak kötelességének másik elsőrendű köre, t i. a titoktartás épségében fentartva legyen. Fontos állami érdek lenne veszélynek kitéve, ha ezek minden körülményről kötelesek volnának tanúságot tenni. Nincs i» ujabb perrendtartás, mely e két kötelesség összeütközésének megakadályozására kellő rendelkezéseket nem tartalmazna. Az angol jog még tovább megy, mint a continentalis perrendek, mert e kérdés felfogásánál nem a hivatali, hanem az állami titokra helyezi a súlypontot és az, hogy közalkalmazottról vagy magánszemélyről van-e szó, az angol biróra nézve teljesen közömbös. A mi reá nézve döntő, ez azon fordul meg: nem veszélyezteti-e a tanú nyilatkozata az állam magasabb érdekeit (Taylor, id. m. 1. k. 838. 1. — Stephen, id. m. 126. 1.). Alig szorul tehát bővebb indokolásra, ha a javaslat a közalkalmazottak kihallgatására nézve feltételes tilalmat szab, melynek értelmében a biró őket a biró csak akkor hallgathatja ki, ha kiveendő nyilatkozatuk, birói meggyőződése szerint a hivatali titoktartás körét nem érinti és e véleményben az idézett közalkalmazott is osztozik. Mihelyt azonban a tanúul idézett, hivatkozva titoktartási kötelességére, tanúságot tenni vonakodik, vagy ha a bírónak ez irányban kétségei vannak, kötelessége a fölöttes hatóságnak határozatát kikérni. E határozat köti a birót; azonban akkor, ha a felszólított fölöttes hatóság közigazgatási tekintetben másnak van alárendelve, fokozatosan á legfelsőbb hatóságig kérhető az elhatározás. Alig kell kiemelnünk, hogy a javaslat szellemének nem felelne meg, ha túlzott és indokolatlan óvatosságból oly esetben sem mentetnének fel a közalkalmazottak a titoktartás kötelessége alól, midőn az állam büntető érdekei fölülmúlják a titoktartással egybekötött érdekeket. Különösen ellentétben állana a javaslat rendszerével, ha a terhelt védelmi eszközeiben ok nélkül lenne megrövidítve, vagy tőlök meg is fosztva. Az az ititézkedés, hogy a miniszterekre, a horvát bánra és a legfőbb számszékek elnökeire a felmentést a király adja meg, nem szorul bővebb indokolásra. III. Mentesség a tanúságtétel kötelessége alől. (205—209. §§.) Az általános tanukötelesség szabályának kivételt nem ismerő szigorú alkalmazása sok jogos érdeket és benső érzelmet sértene, melyekbe ridegen nem nyúlhat be az állam a nélkül hogy ethicai czéljával ellentétbe ne jutna. A család szentélye, bizonyos bizalmi állások ben-