Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

370 870. szám Miként már a bizonyítékok általános tanának fejlődésében reámutattunk, a franczia perrendtartásnak jutott a dicsőség a bizonyítékok szabad mérlegelésének nagy újítást jelentő intézményét életre kelteni. Az elv amaz utasításban nyer kifejezést, mely még ma is minden esküdtszéki tárgyalásnál a »eour d'assises« elnöke az esküdteknek felolvas és a mely utasítás a mi sajtóesküdtszéki eljárásunkat szabályozó rendeletünkben is csaknem szórói-szóra olvasható. De ha Francziaország teljes erővel rontotta is le a tanubizonyítás jogának eddigi alapját, t. i. a törvényes bizonyítás elméletét; ebből nem következik, hogy Francziaország teljesen lemondott volna a bizonyítékok felvételének jogi szabályozásáról. A kizáró okok egész sorozatának felállítása, a tanúvallomás erejének az esküvel való szoros kapcsolata, a kihallgatásnak »par voie de declaration« és »pour renseignemenU módjai eléggé mutatják, hogy a gyakorlat még a törvény korlátain is túlcsapott. Angliában a legrégibb időktől fogva fennálló esküdtszéki intézmény — mint már fentebb érintve volt — a bizonyítékok szabad mérlegelésének volt ápolója. A királyi birák ellenben mindig oda törekedtek, hogy a bizonyítékok szabad mérlegelése mellett is bizonyos általános érvényű jogi szabályokat emeljenek uralomra. A tanuk tekintetében a törvénytudó birák főgondjukat arra irányozták, hogy a jogi szabályok szerint tanuzásra nem bocsátható tanú az esküdtszék elé ne is kerüljön. Az esküdtszék elé bocsátott tanúnak bizonyítása fölött azonban az esküdtszék rendszerint szabad belátása szerint határoz »evidence to be left to the jury«. Igen ritkán él ama jogával az angol biró, hogy az esküdteket a »charge«-ban a már esküdtszék elé bocsátott tanú vallomásának figyelmen kívül hagyására utasítsa. A bíróság által hagyományosan megállapított szabályok súlypontja amaz okok meghatározásán nyugszik, melyek a tanuságtételt teljesen kizárják. A régibb angoljog nem is ismert mást, mint teljes érvényű tanuságtételt, miért is meg nem esketett tanú vallomása nem birt erővel. E szabály alól kivétellé kezdett válni a bűntárs vallomása, mely elfogadható volt, de a biró ennek aggályosságára rendszerint figyelmeztette az esküdteket. A múlt század végén általános volt a kívánalom, eltérni attól a rendszertől, mely az aggályos tanukat teljesen kizárta. Mind a vád, mind a védelem érdeke követelte ezt, mert gyakran nem lehetett marasztaló ítéletet hozni, midőn a jogi bizonyossághoz kétség.alig férhetett és viszont felmentéssel végződhetett volna több bűnügy, ha a tanuk kizárásában nem lett volna az angol jog oly túlszigorú. Határozottan Bentham érdeme, hogy a mai angol jog már csak kevés tanukizáró okot ismer. Az ő erélyes felszólalása, melyben kimutatja az eddigi hibás rendszer tarthatatlanságát, nem is maradhatott eredmény nélkül. A tanuk kizárásának okai mellett az angol jog főképen a tanúkihallgatás módját szabályozza és a bizonyítás tárgyának körülírásában szigorú elveket állít fel. így régtől fogva el van tiltva a hallomásra alapított tanúságtétel, továbbá nem szabad vádlottnak más, mint a vádbeli büntetendő cselekménye után tudakozódni, és különösen óva van a tanú attól, hogy vallomásával magát vádolja. É jogelvek ma is érvénynyel bírnak. Általában azonban az angol jog mai állása azt tanúsítja, hogy a Bentham által kezdeményezett irányt igazoltnak tartják, mert a legújabb angol törvények a bizonyítás eredményének megbízhatósága és tisztasága érdekében nem szorítják meg az alkalmazható bizonyítékokat, hanem inkább kiterjesztik. Régi hazai jogunkban az ordaliák, törvényszéki párbaj, tisztító eskü és az eskütársak intézménye mellett csak úgy, mint a germán jogban igen kevés szerepe jutott a tanubizonyításnak. Ez csakis későbben, főleg a kínvallatás eltörlése után vált elsőrangú bizonyítékká.