Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 359 (185. §.): ezekkel, ha nem is expressis verbis, de mindenesetre kifejezi, hogy a posta- és táviróhivatal, illetve az említett intézetek kötelesek a kívánt tárgyakat a kiadás eszközölhetése végett szállítmányaik között felkutatni. A postán és táviróhivatalban maga a biróság rendszerint nem teljesít kutatást. Ezt a posta- és táviróhivatalra kell biznia. Egyáltalában a lefoglalásnak nem szabad megakadályozni a posták, vasutak, gőzhajók stb. rendes menetét. Egyébiránt a postahivatalhoz intézett lefoglaló határozat nem irányul mindig arra, hogy a megjelölt leveleket vagy csomagokat a vizsgálóbírónak adja ki. Lefoglalás az is, midőn a határozat csak a visszatartást rendeli el, vagy ha csak a czímezésen használt írás minó'sége felőli tájékozás okából egyszerűen a levélnek vagy csomagnak a kiküldendő biró, ügyészség vagy szakértő előtti felmutatását kívánja a megkeresés. Általában tehát a postán teljesített lefoglalásnak kritériuma az, hogy a birói megkeresés érinti-e a levéltitok és postai szállítás menetének körét? Ebből Önként következik, hogy nem tartozik a lefoglalás keretéhez az, midőn, habár a hivatali, de nem a levéltitok körét érintő felvilágosítást kér a biróság. Ilyen természetíí megkeresés rolna az, ha bizonyítványt kivan a biróság arról, hogy valamely levelet mikor adtak fel, vagy a postakezelő-könyveket kívánja megtekinteni stb. Az utóbbiak kiadására nézve a 179. §. rendelkezései irányadók* A táviróhivatalokban teljesített lefoglalásnak az tekintendő, midőn a feladóállomáson a sürgönyzést és a rendeltetési állomáson a kézbesítést tiltja el a birói megkeresés. Ha a sürgönyözés már megtörtént: akkor a feladó-állomáson a sürgöny fogalmazványának vagy a rendeltetési hely állomásán a sürgönyt tartalmazó iratnak kiadására nézve a 185. §. szabályai alkalmazandók. A posta- és táviróhivatalnokok vagy egyéb szállító- és fuvarozó-intézetek tisztviselői feltétlenül kötelesek a hozzájuk intézett megkeresés értelmében eljárni. Annak vizsgálatába, hogy szükséges-e a lefoglalás, hogy a késedelem veszélye csakugyan igazolja-e az ügyészség fellépését, hogy nem forog-e fenn egyszeri! kihágás, az említett hivatalnokok nem bocsátkozhatnak. Mindazáltal teljes joggal tagadhatják meg, sőt kötelességük ezt tenni, ha rendőri hatóság részéről intéztetnék hozzájuk a levelek stb. lefoglalására vonatkozó határozat. A javaslat a sürgősség követelményeinek eleget téve, megengedi, hogy a lefoglalásra jogosított hatósági közeg személyes megjelenés esetében szóval is elrendelhesse a lefoglalást, de ez esetben is erről azonnal jegyzőkönyvet kell felvenni, melynek egyik példánya — pótolva az írásbeli határozatot — az illető posta-, táviróhivatalnál, szállító vagy fuvarozó-intézetnél marad. Hasonlólag a sürgősség szempontja iudokolja azt, hogy a lefoglalás táviratilag is elrendelhető. Minthogy a távirati lefoglaló határozatból rendszerint hiányozni fog a lefoglalás indokolása, de a távirat hitelessége szempontjából is megerősítésre szorul, mellőzhetetlen a rendes tartalmi és alaki kellékekkel biró Írásbeli határozatnak nyomban való utánküldése. 4. A valóság felderítésére szükséges hivatalos tárgyak és okiratok a lehetőségig az eljárás czéljaira mindig kiadandók lévén, az erre vonatkozó megkeresések nem is fognak eredménytelenek maradni. De ha bármely okból mégis megtagadják a hatóságok vagy közegeik a hivatalos okiratoknak vagy őrizetük alatt létező egyéb tárgyaknak kiadását, akkor nem alkalmazható a 170. §-ban említett büntetés, hanem az igazságügyi miniszterhez kell jelentést tenni, ki a szükséges tárgyalásokat eszközli, esetleg az ügyet a minisztertanács elé viszi. A végeldöntés annak alapján történik, hogy az állam érdekeivel ellentétben van-e a tárgyak vagy okiratok kiadása vagy sem. A német perrendtartás (96. §.) a lefoglalás alól csak amaz iratokat veszik ki, melyeknek kiadása az illető szolgálati ág legfőbb kormányzati hatóságának nyilatkozata szerint a birodalom vagy valamely szövetséges állam (Bundesstaat) jólétének ártana. A javaslat is ama feltevésből indul ki, hogy a magyar kormány, mely utolsó sorban van hivatva e kérdésben dönteni, bizonyára csakis a magasabb állami érdeket fogja irányadónak