Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 351 A házkutatás elrendelésének és foganatosításának joga azonban rendszerint a vizsgálóbírót illeti. A vizsgálóbíró már nincs csupán a büntettek területére szorítva, hanem ha szükségesnek tartja, vétség esetében is tarthat házkutatást. Szükséges feltétel azonban az, hogy a házkutatás útján megszerezhetni vélt tárgyak, az eljárás czéljából mellb'zhetetlenek legyenek. A parlamenti bizottság jelentése egyébiránt teljes bizalmának ad kifejezést a belga birói kar >prudenté réserve<-je iránt, mely kellő biztosítékot nyújt a visszaélések ellen. A vizsgálóbíró nemcsak a terhelt házában, lakásában vagy egyéb helyiségében tarthat házkutatást, hanem másoknál is, ha komoly oka van feltenni, hogy ott bizonyítékul szolgálható tárgyakat fog találni. Ez esetben kötelessége a vizsgálóbírónak indokolt írásbeli határozatot hozni és a ház vagy lakás tulajdonosát felhívni, hogy vagy személyesen legyen jelen az eljárásnál, vagy megbízottat rendeljen. Egyébiránt a terheltnél teljesített házkutatásuál is gondoskodik a javaslat arról, hogy ez a terhelt vagy képviselője jelenlétében történjék. Ha más kerületben válik szükségessé a házkutatás: úgy a vizsgálóbírónak mindig az illetékes vizsgálóbírót kell a szükséges adatok közlése mellett megkeresni. A javaslat azt is rendelkezései körébe vonja, hogy a vizsgálóbírónak van-e joga saját kerületében maga helyett a házkutatásra mást kiküldeni? Ez folytonos controversia tárgya volt a »code d'instruction criminelle* uralma alatt. Az 1874 évi április 20-iki törvény véget vetett a vitának. Ennek 24-ik czikke ugyanis kimondta, hogy iratok, okiratok (papiers, titres ou documents) felkutat'sára csak a békebiró, polgármester és rendőrbiztos küldhetők ki. A kiküldetést mindig indokolt határozatban és csak szükség esetén kell elrendelni. A kiküldöttek másokkal nem helyettesíttethetik magukat (Toute subdélégation est interdite). A kormányjavaslat 45. czikkével szemben, mely nemcsak az okiratok felkeresése czéljából, hanem minden egyéb okból teljesítendő kutatásra csakis a fennebb említett hivatalnokok kiküldését engedi meg, a parlamenti bizottság az 1874. évi április hó 20-iki törvény 24. czikkét szórói-szóra fentartandónak tartja, mert csakis az iratok, levelezések, okiratok stb. azok, melyeknek kutatására nézve a családi titkok iránt tartozó kíméletből nem lenne helyes megengedni, hogy a vizsgálóbíró a »police judiciaire« bármely közege.által helyettesíthesse magát. A vizsgálóbíró rendszerint nem köteles a házkutatás tárgyában előre írott határozatot hozni, de ha hivatalból kíván házkutatást tartani, akkor ezt indokolt határozatban kell elrendelnie, melyet oly felhívással közöl az ügyészséggel, hogy ez az eljáráson képviseltesse magát. Az ügyészségnek elmaradása a vizsgálóbíró eljárását nem gátolja, de kötelessége eljárásának eredményét azonnal közölni. c) A közönséges német jog forrásai nem is szólnak a házkutatásról mint vizsgálati eszkörzől, sőt még a Carolinában sincs erről említés téve. Mindazáltal a birói gyakorlat meghonosította ezt és a nyomozó per korszakában nagy latitude-del alkalmazták a bíróságok. A házjog mint politikai jog értékének mindenkor fokozódó becsülésével karöltve járt a házkutatás feltételeinek szigorítása. Már az 1813-iki bajor büntetőtörvény (II. Rész 251 — 258. §§.), az 1843-iki württembergi (238—245. §§.), az 1845-iki badeni perrendtartás (112—120. §§.) tüzetesen meghatározott anyagi és alaki feltételekhez kötötték a házkutatás alkalmazhatását. A frankfurti nemzetgyűlés alapjogai között (III. czikk 10. §.) akként van három pontban a házkutatás szabályozva, hogy ez valamint a szabad alkotmányosság követelményeinek, úgy az erélyes igazságszolgáltatás érdekeinek megfeleljen. Ily történeti előzményeken alapulnak a német birodalmi perrendtartásnak a házkutatásra vonatkozó rendelkezései (102. és köv. szakaszok). A német perrendtartás nem használja a házkutatás (Haussuchung), hanem az átkutatás (Durchsuchung) általánosabb kifejezését. Ennek használatára nem szolgált más indokul, mint az, hogy különösen nagyobb városokban nem házakat, hanem rendszerint egyes lakásokat kell