Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

344 870. szám. javaslat, mert a lefoglalásról csak mint a házkutatás kiegészítő részéről intézkedik és igy ama feltevés vezette a javaslatot, hogy a ki a házkutatás elrendelésére jogosult, ugyanaz bir hatáskörrel a lefoglalás elrendelésére is. A legújabb gyakorlat hazánkban az 1872-iki javaslat és az 1853-iki ausztriai perrend rendelkezéseinek alapján áll. Mind a két jogforrás a lefoglalást csak a levelek és egyéb irományok lefoglalása szempontjából teszi intézkedéseinek tárgyává (1872-iki jav. 72—73. §., osztrák perrendt. 108—115. §.). E hiba a legtöbb particularis német törvényben is előfordul, minek oka kétségtelenül az, hogy még oly nagyszabású elméleti művek is, mint pl. Zacharianak »Handbuch«-ja (II. 172. és köv. lapok), Mittermaiernak »Das deutsche Strafverfahren« czímtí müve (I. 428. lap), csak az iratok (papírok) lefoglalásáról és levelek felbontásáról (Beschlagnahme der Papiere, Brieferbrechung) szólnak. A javaslat a lefoglalást önállóan szabályozza, eltérve ama rendszertől, mely róla csak mellékesen, a házkutatás rendelkezései között intézkedik. A régibb felfogás, abból indulva ki, hogy a házkutatás czélja úgy is bizonyos tárgyak lefoglalására irányul, ezt mint járulékos természetű intézményt vette figyelembe. A tévedés pedig nyilvánvaló, mert egyrészről a házkutatásnak czélja nem kizárólag tárgyak felkutatására, hanem tettesek és részesek feltalálására is irányul, másrészről házkutatás esetén kívül is felmerülhet bizonyos tárgyak lefoglalásának vagy birói Őrizet alá vételének szüksége. Mellőzhetetlen tehát a lefoglalásról külön intézkedni, még pedig a logikai sorrend szempontjából helyesebb ama rendszer, mely szerint a lefoglalásra vonatkozó rendelkezések megelőzik a házkutatásra vonatkozókat. Ezt követi a német birodalmi perrendtartás és a javaslat is. Helyesebb pedig azért, mert a házkutatásnak egyik rendszerinti czélja tárgyak lefoglalása, következéskép a lefoglalás jogalapjának, a kiadás* iránti kötelezettségnek stb. megállapítása előbbre való, mint a házkutatásra vonatkozó rendelkezések, melyek, a mennyiben nem a tettes vagy részes kézrekerítéséről van szó, a lefoglalás iránti jogban lelik alapjukat. A világosság kedveért a javaslat összefoglalja mindenekelőtt a lefoglalásra vonatkozó általános rendelkezéseket (169—170. §§.) és külön intézkedik a levelek, táviratok és egyéb küldemények lefoglalásáról (171 —172. §§.). Meghatározza az általános editionalis kötelezettséget, de kényszerítő eszközt sem a terhelt, sem a tanukötelesség alól mentes személyek ellen alkalmazni nem enged. A tulajdonképeni lefoglalásnak külön határozattal való elrendelését követeli, azt rendszerint birói ténynek tekinti és elrendelését csak kivételesen engedi meg a kir. ügyészségnek és a rendőri hatóságnak. A lefoglalásnál a terhelt vagy képviselőjének jelenlétét és tanuk alkalmazását kívánja. Iratok lefoglalásánál az átvizsgálást vagy elolvasást a vádtanács határozatától teszi függővé és különös óvatos és kiméleti szabályokat állít fel a levelek, táviratok és egyéb küldemények lefoglalása tárgyában. Nincs joga másnak, mint csak bírónak a levelek stb. felbontására, és az érdekelteknek értesítése kellő biztosítékok mellett van szabályozva. Ez körülbelül általános képe a lefoglalásra vonatkozó rendelkezéseknek, melyeknek részletes felvilágosítására a következők szolgáljanak. 1. A 169. §, megjelöli általában a lefoglalás tárgyául szolgálható dolgokat. Ama kijelentés, hogy azok a tárgyak foglalhatók le, melyek vagy a bűncselekményből származnak, vagy a bűnvádi eljárásra jelentőséggel bírnak, világos kifejezése annak, hogy a lefoglalás jogczíme nem állhat másban, mint valamely tárgynak a büntetendő cselekményhez való viszonyában. Az első kitétel (»bűncselekményből származnak«) alatt érti a javaslat ama tárgyakat, melyek a bűncselekmény eredményei (pl. hamis pénz, hamis kötelezvény az ellopott, elrabolt tárgyak stb.) E fogalmi kör továbbá magában foglalja a törvény alapján elkobzandó tárgyakat is. De mivel e tárgyak szintén jelentőséggel bírhatnak a bűnvádi eljárásra, nem szenved kétséget, hogy a javaslat e kitétellel: »vagy a bimvádi eljárásra jelentőséggel bírhatnak* nem kíván ellentétet kifejezni a két tárgycsoport között perjogi jelentőségük szempontjából, hanem a súlypontot arra helyezi