Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
870. szám. 339 a bűntett nyomait és bizonyítékait biztosító jogkörrel nem bir: akkor a legtöbb esetben egyenesen lehetetlenné válnék a bűntett által megzavart jogrend helyreállítása. A társadalom és az áll am fennállásának magasabb érdeke követeli tehát, hogy az igazságszolgáltatásnak módja legyen még a legkényesebb alkotmányjogok területén is, az igazságos és önkénykedéstől ment hatalom gyakorlásában. De hogy e nagy jogkör a tévedésektől és túlkapásoktól lehetőleg megóva legyen, a törvényhozások, mióta csak az egyéni szabadság és az ezen sarkaló jogok értéke kellő méltatásban részesülnek, iparkodnak is nemcsak a letartóztatás és vizsgálati fogság, hanem a lefoglalás, házkutatás és személymotozás anyagi és alaki feltételeit tüzetesen meghatározni. De ezzel sem elégszenek meg, hanem szigorú büntetőjogi, fegyelmi és magánjogi felelősséggel veszik körül az e kényes téren működő hivatalos közegnek tevékenységét. Ha tehát — mint e század törvényhozásainak példája mutatja — az absolutismusból csak imént kibontakozott nemzetek is igyekeznek az e területen keletkezhető visszaélések ellen hathatós biztosítékokat felállítani, akkor Magyarország ezredéves alkotmányának sem felelhet meg más rendszer, mint az, mely legkevésbé te&zi koczkára az alkotmányos jogokat. Bármily gondosan őrködjék is azonban valamely törvényhozás e nagy jogok fölött: itt minden az alkalmazástól függ. Anglia példája mutatja, hogy tapintat, alkotmányos érzék és belátás több biztosítékot nyújtanak minden törvénynél. Ezért, midőn a javaslat a jelen fejezetben tárgyalt eljárási cselekményeknél határozott feltételeket szab is elő és tüzetesen körül is irja az eljárás módját s megmondja, mely hatóságok vagy hatósági közegek vannak hivatva bizonyos esetekben eljárni stb. — o legnagyobb súlyt mégis ama századokról átszálló alkotmányos érzékre helyezi, mélyről joggal féltételezhető, hogy az igazságszolgáltatás hatalmának letéteményeseit megóvja attól, hogy az igazságszolgáltatás komoly érdeke nélkül amaz alapjogokat korlátozzák vagy sértsék. Ez az utalás a nemzet alkotmányos érzületére szolgáljon útmutatásul arra, mily szellemben kéli a javaslat rendelkezéseit az alkalmazásukra hivatottaknak felfogniok. Legyen ez útmutatás arra, hogy »in dubio«, azaz midőn csak megbizhatlan, messzefekvő É adatok állanak az igazságszolgáltatás rendelkezésére: akkor inkább érintetlenül kell hagyni a lakás békés szentélyét és a titok leplét, mint feláldozni a polgárok szabadságjogait az előreláthatólag alaptalan üldözés túlbuzgalmának. De ha az alkotmányjog emelkedettebb szempontjából kívánja is a javaslat tekinteni a jelen fejezetnek rendelkezéseit: ezt korántsem szabad úgy magyarázni, hogy az igazságszolgáltatás az alkotmányjogok hamis tiszteletének czíme alatt tartózkodást tanúsítson ott is, hol a bűntett alapos gyanújára kellő adatok vannak, a valóság felderítésének pedig nincs más eszköze, mint a lefoglalás, házkutatás vagy személymotozás. I. Lefoglalás. a) Általános rendelkezések. (169-170. §§.) Alig van tárgy, mely a körülményekhez képest alkalmas ne lehetne arra, hogy a bírónak valamely tény valóságáról vagy valótlanságáról szerzendő meggyőződésére befolyást gyakoroljon. Ezért a bűnvádi eljárás nem nélkülözheti mindazoknak a tárgyaknak összegyűjtését, melyek az adott esetben bizonyítékul szolgálhatnak. E feladat betöltésének egyik eszköze a lefoglalás. Ez a perjogi cselekmény feltételezi, hogy az illető tárgyak már meg vannak találva. A lefoglalás tulajdonképen nem egyéb, mint a biztosításnak az az eszköze, melylyel az eljárásra illetékes hatóság a tárgyakat a bűnvádi eljárás czéljára rendelkezése alá veszi és felhasználja. Korántsem egyértelmű tehát a polgári végrehajtás lefoglalásával, mely az ingó dologra zálogot ad. A lefoglalással azt kívánja a 43*
