Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870 szám. 335 ták azt is, hogy e rendszer hamis esküre, az eskü tekintélyének csökkentésére és az erkölcsi elvek megingatására vezet; midőn hazai bíráink látták, hogy az ujabb törvényhozások, követve az 1785-iki toscanai büntető törvénykönyvet, ez intézményt megszüntették: nálunk is megszüntette azt a joggyakorlat. A kínvallatás (tortura), melyet az istenítéletek egyik fajának tartottak, a római jog és az olasz jogászok befolyása következtében nemnemesekre hazánkban is alkalmazást talált (Hk. III. 20. 1597: XLIII.). Ennek hazánkban szokásos nemeit a »Praxis criminalis« (36—40. ez.) sorolja fel. Mária Terézia előbb korlátozta a torturát. majd 1768-ban végképen eltiltotta, mit az 1791. évi XLII. t.-cz. megerősített. Azt azonban éppen nem állíthatjuk, hogy a tortura tényleg már a múlt század végén megszűnt volna. Hisg a mit Zacharia a német viszonyokról mondott, hogy t. i. a tortura tilalmát a practicusok közöl némelyek úgy értelmezték, hogy csak a tortura rendszeresen használt sajátlagos eszközei vannak megszüntetve, de a bot, vessző, bilincs, az étel, ital, ágy megvonása nincs: e jellemzés a mi akkori viszonyainkra is illett. A bizonyítás szabályai tekintetében hazánk törvényei kimerítő rendelkezést nem tartalmaznak. Mégis mind a törvények némely intézkedései, mind a hazai gyakorlat a bizonyíték teljességéhez bizonyos kellékeket és tulajdonságokat követeltek, minélfogva azt mondhatjuk, hogy hazai joggyakorlatunk a törvényes, de negatív bizonyítás elveinek hódolt. Codificatoricus munkálatainknak (1791-iki, 1827-iki, 1843-iki javaslataink) e részben elfoglalt álláspontjáról, mely a hazai gyakorlatra kétségkívül befolyással volt, már az általános részben volt szó. A bizonyítékok szabad mérlegelése, melyet mint az ujabb reformmozgalom egyik legüdvösebb eredményét, az európai államok legtöbb büntető perrendje sietett érvényesíteni, hazánkban nem verhetett' gyökeret, mert az absolut korszakban nálunk életbeléptetett és az ország nagy részében máig is hatályban lévő 1853-iki osztrák büntető perrendtartás, mely az 1850-iki perrendtar'ással szemben határozott visszaesést mutat, a negatív bizonyítás elméletének hódolt. Az akkori reactionarius áramlat minden plausibilisnek látszó érvet csatarendbe állított e bizonyítás elmélete mellett. Nemzetiségi és vallási viszonyokból merített okokhoz az 1850-iki perrendtartással tett tapasztalatokhoz fűzték azt is, hogy a monarchia több országában kevésbbé jártas és gyakorlott birák gyakorolják a bíráskodást. S itt bizonyára Magyarországra gondoltak, mert hisz köztudomású, hogy Ausztriában 1851. és 1852-ben azt tervezték, hogy a magyarországi birák számára a bűnvádi bizonyítás jogáról részletes utasítást adjanak ki. Ausztria, mint tudjuk, 1873-ban örömmel és legjobbjainak lelkesedése mellett szabadult meg az 1853-iki perrendtől és ennek egy időben Hye, sőt Mittermayer által is magasztalt bizonyítása rendszerétől. Mi azonban ma is kénytelenek vagyunk beérni az ország egy nagy területén a minden tekintetben, de főkép a bizonyítás joga szempontjából elavult osztrák perrendtartással. Kérdésünkre nézve az országbírói értekezlet sem jelent fordulópontot, mert hisz a magyar büntetőtörvények és törvényes gyakorlat visszaállítását mondván ki, azzal együtt a negatív bizonyítás tanának elvei, melyek az osztrák bűnvádi eljárás következtében külömben az országbírói értekezletet közvetlen megelőző időben is alkalmazva voltak, csak törvényes alapjukra lettek visszahelyezve. Bár az 1867-iki sajtóeljárási rendelet az esküdtszékekre nézve a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszerét emeli érvényre, mégis valóban fordulópontot e kérdés fejlődésében csak az 1872. márcz'us 6-án, az igazságügyi miniszter által beterjesztett büntető eljárási javaslat jelöl, melynek 6. §-a kimondja, hogy »a bizonyítékok bizonyító erejét a biróság állapítja meg«. Ez határozott kifejezése annak, hogy a bizonyítékok erejét szabadon mérlegelheti a törvénytudó biróság is, mely azonban vajmi félénken nyúlt e szabadság után.