Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 321 vizsgálóbírót a bűnvádi pernek nyomozó és vizsgálati szakában megilleti. Ki kellett torábbá emelni, hogy nem minden előzetes letartóztatásnak, hanem csakis az általa elrendeltnek, illetve fentartottnak megszüntetése tartozik a vizsgálóbíró hatásköréhez. Mind a kir. ügyészség, mind a rendőri hatóságok maguk kötelesek az általok elrendelt és a vizsgálóbíró határozatának tárgyát még nem tevő előzetes letartóztatást megszüntetni, mihelyt annak oka elenyészett. A vizsgálóbírónak az előzetes letartóztatásra, illetve vizsgálati fogságra vonatkozó megszüntető jogköre korlátozva van azzal, hogy a kir. ügyészség hozzájárulása szükséges. A vádrendszer és a kölcsönös ellenőrzés szempontja indokolják, hogy a vizsgálóbíró a kir. ügyészség indítványára letartóztatott vagy vizsgálati fogságba helyezett egyént az ő hozzájárulása nélkül szabadlábra ne, helyezhesse. Addig, mig a véleményeltérés fölött a vádtanács nem határoz, fel kell függeszteni a szabadlábra helyezés foganatosítását, mert kttlömben gyakran csak elméleti jelentősége volna az ügyész ellenvéleményének és az e fölötti határozathozásnak. Hogy akkor, ha az előzetes letartóztatásnak, illetve a vizsgálati fogságnak a törvényben meghatározott leghosszabb tsrtama lejárt, a kir. ügyészség ellenvéleménye már nem birhat felfüggesztő hatálylyal, a 159. §. határozott rendelkezéséből, továbbá még abból is következik, hogy első sorban a vizsgálóbíró köteles a fogvatartás törvényes határainak megtartásáról gondoskodni és hogy eme kötelességének teljesítése más hatóság indítványától függővé nem tehető. Ily esetben is fen marad azonban a kir. ügyészség joga, hogy a vádtanáesnál panaszt emelhet (113. §). A 160. §. 3-ik bekezdésében felállított az a szabály, mely szerint halállal vagy életfogytig tartó fegyházzal büntetendő cselekmény esetében a terheltnek szabadlábra helyezését csak a vádtanács rendelheti el, logikai folyománya a 149. § nak. Ha a szabadlábonhagyáshoz a vádtanács engedélye szükséges, annál inkább kívánatos, hogy a már fogva levő terhelt szabadlábra helyezését csak a vádtanács rendelhesse el. Az előbbi esetben csak azt kell a vádtanácsnak constatálni, hogy a letartóztatásra nincs törvényes ok, ellenben a most tárgyalt esetben a foganatba vett letartóztatásnak indoka veendő szemügyre, miből folyólag azt kell vizsgálni, hogy az az ok, mely fenforgott, megszűnt-e teljesen? Éz kétségtelenül nagyon beható, alapos vizsgálódást igényel, mert oly cselekmény a vád tárgya, melyre a törvény a legsúlyosabb büntetést állapítja meg, tehát rendszerint attól lehet tartani, hogy a terhelt az eljárás lefolytatását szökéssel meg fogja hiúsítani. A szükséges biztosítékot a javaslat a vádtanáca határozatában kereste. A szabadlábra helyezés kérdésében a magánvádlót nem lehet oly jogkörrel fölruházni, mint az ügyészséget. Ha a vizsgálóbíró szabadlábra kivan valakit helyezni: úgy a magánvádlónak esetleg tán nem is közérdekből származó ellenvéleménye nem birhat oly súlylya], hogy a birói határozat foganatosítását megakadályozza (160. §. utolsó bekezdés). De viszont terjesen méltányos, hogy a magánvádló panaszt tehessen a vádtanácsnál. (113. §.) 5. A szábadlábrahelyezetthez intézett meghagyás (161. §.). Több perrendtartás, így az ujabbak között az osztrák is (191. §.), arra az esetre, ha a vizsgálati fogoly szabadlábra lesz helyezve, de ellene az eljárás még tovább foly, megengedi, hogy a vizsgálóbíró fogadalmat vehessen ki az elbocsátottól, hogy a tartózkodóhelyéről a vizsgálóbíró engedelme nélkül nem fog eltávozni, az idézésekre pontosan meg fog jelenni és az eljárás meghiúsítására törekedni nem fog. Elsőbbsége az osztrák törvénynek, hogy a fogadalom megszegését nem tekinti külön büntetendő cselekménynek, mint több partieularis német törvény tette, hanem az csak a vizsgálati fogság ujraelrendelésének okául állítja fel. Czélszertí, az is, hogy nem kötelező e fogadalom kivétele, mert sok esetben a szabadlábra helyezett jelleme és egyéb személyes viszonyai kellő biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy szabadlábra helyezését nem úgy tekinti, mintha azzal a bűnvádi eljárás terhe alól teljesen felszabadult volna. Lényegére nézve a javaslat is elfogadta K*?VH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVII. KÖTBT 41