Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

314 87$ szám. azáltal az esetleges visszaélések megakadályozása végett szükségesnek tartotta biztosítékok felállítását. A 153. §. szerint ugyanis az előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság csak akkor foganatosítható a terhelt lakásán, ha különös tekintetre méltó okok szólnak mellette. Nehogy a kivételből szabály legyen, a javaslat még azt a megszorítást is felvette, hogy az ilyen intézkedés csak kivételes esetekben történhetik meg. További korlátozásként szerepel az, hogy a terhelt lakásán való fogvatartást csak a vádtanács engedheti meg, s hogy a kivételes engedélyt annál alaposabb vizsgálat után adhassa meg: köteles e tárgyban a kir. ügyészt s a vizsgálóbírót meghallgatni. Még eme beható vizsgálat után is csak akkor engedi meg a lakáson való őrzést, ha a fogvatartás czélja ekkép is elérhető. A javaslat megköveteli végre, hogy a külön fogvatartás költségét a terhelt előlegezze és viselje; ezzel azonban korántsem akart bizonyos osztályprivilegiumot teremteni, hanem csak azt akarta elérni, hogy az ilyen rendkívüli kedvezmény teljesítése az államkincstárt ne terhelje. A kinek társadalmi állása, becsületérzése, esetleg ártatlanságának érzete azt követeli, hogy az előzetes fogvatartás erkölcsi súlyát is elhárítsa magától, az bizonyára elő tudja teremteni a külön őrizés költségét. A javaslat taxatíve sorolja fel azokat az eseteket, melyekben az előzetesen letartóztatott vagy vizsgálati fogoly ellen fegyelmi büntetésül, illetőleg elővigyázató intézkedésül bilincset lehet alkalmazni. A rakonczátlan, erőszakos magaviselet, öngyilkosság kísérlete, vagy a szökés megbízhatóan kiderített szándéka, mindenesetre indokolják a bilincs alkalmazását. Ezzel ki van mondva, hogy collusio veszélye miatt, vagy éppen vizsgálati eszközként bilincset alkalmazni nem lehet. Hasonlóképen sem a büntetendő cselekmény súlyossága önmagában, sem a fogház épületének rossz állapotban léte nem szolgálhatnak a bilincs alkalmazhatásának törvényes okául (156. §.). Miután megtörténhetik, hogy a terhelt a letartóztatás foganatba vételekor ellentáll, vagy oly magaviseletet tanasít, melyből arra lehet következtetni, hogy meg akar szökni: ilyen esetekben meg kell adni a jogot a rendőri hatóságnak s közegeknek, hogy a letartóztatandó egyénre szükség esetében bilincset tegyenek. A bilincs alkalmazását az előzetesen letartóztatottra nézve elrendelheti az ügyész, a rendőri hatóság s a vizsgálóbíró a szerint, a mint az előzetesen letartóztatott felett a 143. §. értelmében az egyik vagy a másik hatóság rendelkezik. A vizsgálati fogolyra ellenben, ki már csak a vizsgálóbíró rendelkezése alatt áll, a bilincs csakis ennek rendeletéből tehető. Mivel gyakran gyors intézkedés szükséges, meg kellett engedni, hogy e kivételes esetekben a fogházszemélyzet bármelyik tagja bilincset alkalmazhasson. Eljárásának kellő ellenőrzése czéljából köteles azonban felettes hatóságának haladék nélkül jelentést tenni, mely megvizsgálva az ügy körülményeit, vagy fentartja a tett intézkedést, vagy megszünteti. Amennyiben pedig kitűnnék, hogy teljesen indokolatlan hatalmi túlkapásra vezethető vissza a fogházszemélyzet illető tagjának eljárása, a felettes hatóság a maga utján kellő megtorlásról gondoskodik. Egyéb részletes szabályokat a perrendtartásban felvenni fölöslegesnek látszott. Az, hogy mily módozatok mellett történik az előzetesen letartóztatottnak, vagy vizsgálati fogolynak a fogházba való felvétele, hogy munkára, iskola és isteni tisztelet látogatására stb. nem kényszeríthető, hogy a javítás czéljára szolgáló elbánás akarata ellenére nem alkalmazható, mindezek logikai következményei a fentebbi általános elveknek és megfelelőbb helyet találnak a fogházi rendtartásban, mint a perrendtartás keretében. #