Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

302 870. szám. vagy másokat kiabálással figyelmeztetnek, hogy a gonosztevőt tovább üldözzék és fogják el, akkor valóban oly szoros kapcsolat van a tett elkövetése és annak elkövetője között, hogy ez csaknem annyi, mintha a tett elkövetése közben fogták volna el a tettest. Furtum manifestum est ulterius extendendum quamdiu rem far tenens visus vei deprehensus fuerit, sive in publico, sive in privato, vei a dominó, vei ab alio, antequam eo pervenit, quo deferre vei deponere aestimasset — mondja a római jog. [L. 2. és 6. Cod. De custodia reorum (IX. 4.). L. 4. és 5. Cod. Theod. De exhibendis reis, §. 3. Instit. De obiig, quae ex delicto nascuntur (IV.)]. Ezt az esetet az angol jog a »hue and cry« útján való űzőbevételnek nevezi. Nélkülözhetetlen feltétele, hogy lehető rövid idő alatt történjék az íízőbevétel és nyilvános utánkiabálás, mert minél nagyobb az időköz a tett elkövetése és az íízőbevétel között, annál inkább előfordulhat a tévedés. A javaslat szövegezése kizárja ama visszaéléseket, melyeket éppen a »clameur publique« fogalmi körének rendkívüli kiterjesztése a franczia gyakorlatban okozott. A szöveg szerint lehetetlen ezt úgy magyarázni, hogy a puszta közvélemény vagy köztudomás pótolhatná a jelenvolt tanuk figyelmeztetését. A közvélemény, vagy köztudomás ok lehet arra, hogy az igazságszolgáltatás közegei résen legyenek: de a tettenkapás hatályával fel nem ruházható. A harmadik eset, ha valakinél közvetlenül az elkövetés után a bűncselekményből származó (pl. lopott, rabolt dolgokat), az elkövetésre használt, vagy az abban való részvételre mutató tárgyat találtak: leginkább terjeszti ki a tettenkapás fogalma körét. De ez is oly körülményekből indul ki, melyek a tett és a tettes közötti kapcsolat következtetésére biztos alapot nyújtanak. Itt minden a »kÖzvetlenül« kifejezésen fordul meg. Sok vitára adott okot a »temps voisin« úgy a franczia »code d'instruction criminelle«, mint a legújabb franczia és belga javaslatok előkészítése alkalmából is. A »temps voisin« jelenthet egy órát, néhány napot és néhány hónapot is. Ezért indítványozta Berlier a Gode előkészítése alkalmával, hogy huszonnégy órában állapítsák meg az időtartamot, a mi azonban el nem fogadtak. A belga képviselőház bizottságában is czélszerűbbnek tartották az általános megjelölést, mint az esetek megkülömböztetésénél a véletlennek igen tág teret engedő megállapítását a határidőnek. A javaslat is ajánlatosabbnak találta, hogy a tettenkapás fenforgása tárgyában, az eset változó körülményei alapján a biró belátása szerint határozzon. Nem hagyja azonban a birót minden útmutatás nélkül, mert szövege figyelmezteti arra, hogy a cselekmény elkövetése után lehető rövid idő alatt kell az említett tárgyak birtokában találni. Csak így állhat fenn a vélelem, hogy az idő rövidsége miatt a tárgyak még a tettes birtokában vannak. A tévedés könnyűsége miatt ez eset megítélésénél a legnagyobb óvatossággal kell eljárni. Mihelyt a dolgok természetes rendje szerint könnyen feltehető, hogy a tettre mutató tárgyakat mások juttatták a terhelt birtokába: akkor az esetet soha sem szabad a tettenkapás fogalma körébe vonni. A javaslat, hogy az egyéni szabadságot még jobban megoltalmazza, s azt még több biztosítékkal vegye körül, a »tettenkapáshoz« még más kellékeket is csatol, s az előzetes letartóztatást csak akkor engedi meg, ha a tettenkapott kiléte azonnal nem állapítható meg; vagy ha megszökése valószínű. A tettenkapás egymaga nem lehet jogszerű czím az előzetes letartóztatás elrendelésére, nem főkép akkor, ha a rajtakapott egyén ismeretes és szökésétől vagy elrejtőzésétől nem kell tartani. A javaslat szakított azzal az elavult nézettel, mely a tettenkapott letartóztatását azért követeli, mert a tettenkapással a bűncselekmény nyilvánvaló lett, 8 így a felizgatott közvélemény lecsillapítása s kielégítése végett szükséges, hogy a tetten ért már az ítélet hozása előtt szenvedjen bűnéért. Az ilyen felfogás a ravaszabb bűnözők privilegizálását jelentené, az olyan bűnözőket t. i., kik elég ügyesek a rajtaérést elkerülni. Megjegyzendő még, hogy a szökés gyanúja, mely a tettenkapás mellett a letartóztatás feltétele, a most tárgyalt esetet nem olvasztja be a 141. §. második pontjának esetébe. A