Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
300 870. szám. Az elrendelésre jogosított hatóság tekintetében ama külömbség forog fenn, hogy vizsgálati fogságot csak biró, ellenben előzetes letartóztatást ügyészség és rendőri hatóság is elrendelhet. További kiilömbség, hogy nélkülözhetlen feltétele a vizsgálati fogságnak, hogy vagy vele egy' idejüleg, vagy megelőzőleg a vizsgálat elrendelve legyen, mig a vizsgálat alaki elrendelése egyenesen kizárja az előzetes letartóztatás alkalmazását. Mivel a letartóztatás mindkét módja a terheltet elítélése előtt nyomatékos gyanú alapján személyes szabadságától fosztja meg és igy köztük lényegben külömbség nincs, az elrendelhetés okaira nézve sem térhetnek el nagyon egymástól és csak az a külömbség van, hogy előzetes letartóztatásra okul szolgálhat a tettenkapás is, mig vizsgálati fogság elrendelésére egyedül ez az ok nem elegendő. Külömbség van végül a letartóztatás két módja között tartam tekintetében is, amennyiben az előzetes letartóztatás általában sokkal ideiglenesebb jellegű, mint a vizsgálati fogság. A javaslat is rendszerint 15 napban állapítja meg az előzetes letartóztatás tartamát, de mivel facultativ vizsgálati rendszere mellett a vizsgálat formális elrendelése gyakran elmarad, gondoskodni kellett, hogy az előzetes letartóztatás tartama a szükséghez képest meghosszabbítható legyen, és ha e tartam hosszabb, mint oly perrendekben, melyek a kötelező vizsgálati rendszeren alapulnak, ez igen természetes, mert ama perrendek szerint a letartóztatás a vizsgálat elrendelésével átalakul vizsgálati fogsággá. A perorvoslat és ellenőrző felügyelet tekintetében a javaslat a letartóztatás két módja között külömbséget nem tevén, az, hogy az előzetes letartóztatást a vádtanács az ügynek elsőfokú elintézéséig kiterjesztheti, az egyéni szabadság sérelmével nem jár. Mindenesetre indokolt akkor, midőn formális vizsgálat nem volt, a letartóztatást a maga nevén és nem vizsgálati fogságnak nevezni. I. Előzetes letartóztatás. (141-147. §§.) 1. Az előzetes letartóztatás okai. A 141. §. öt pontban sorolja fel a letartóztatás okait. a) Első ok a tettenkapás esete. Eunek tüzetes megjelölése végett a javaslat meghatározza (142. §.) a tettenkapás fogalmi körét. Erre kétségtelenül szükség van, mert a jogtörténet és összehasonlító jog eléggé tanúsítják, minő eltérő értelmezésben részesült a tettenkapás fogalma (delictum flagrans). A római jog elmélete szerint szoros értelemben magyarázandó a delictum manifestum. E fogalom alatt nem értettek mást, mint ha a büntetendő cselekmény, elkövetése közben lett felfedezve. Ubi inventi fuerint in ipsa rapina et adhoc flagranti crimine comprehensi, mondja a római jogforrás (L I. C. de raptu virginum.). A delictum manifestum egyébiránt perjogi szempontból nagy jelenőséggel nem birt a római jogban. Másként volt ez a canoni jogban. Itt a tettenkapás az ex officio eljárásnak képezte okát (Manifesta accusatione non indigent). A germán jog, különösen a jogkönyvek, a Bambergensis is és a Carolina a canonjog felfogásához csatlakoztak és kétségen kívül a jogkönyvek fogalmi meghatározásaiban (Sachsenspiegel II. könyv ; 35. czikk) fel lehet lelni a későbbi franczia jognak széleskörű fogalmi meghatározását. Már a régi franczia jogban nagy perjogi jelentőséget nyert a tetteukapás (méffait notoiie et apert) és nemcsak arra adott jogot, hogy a tettenkapottat azonnal letartóztathatják, hanem az illetőségre és a procuratorok hatáskörére nézve is befolyással volt. A »code d'instruction criminelle« annyiban szintén a régi franczia jog nyomán haladt, hogy nemcsak minden magánszemélyt ruházott fel tettenkapás esetében a letartóztatás jogával (106. ez.), hanem részben a vizsgálóbiró eljárását függetlenítette az ügyész beavatkozásától (Code 59., 61. ezez.), részben megengedte az ügyésznek a legfontosabb vizsgálati cselekmények teljesítését (Code 32—40. ezez.).
