Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
296 870. szám. pítanak meg és bizonyos esetekben megengedik a rögtöni letartóztatást. Az 1563 : 48. és 49. és az 1625 : 17. t.-ez. szerint mindazok, kik törvényes idézés daczára a bíróság előtt meg nem jelentek, letartóztathatok. A Hk. II. 68., az 1655 : 38. és 1687 : 14. t.-ez. szerint, kóborlók, tudvalevő bűntettesek (malefactores) és részeseik, kik lakásukon kívül alig bírnak egyéb jószággal (praeter domicilium vix aliqua bona habentes) azonnal letartóztathatok. Hasonló eljárás követendő az 1435 : 6., 1471 : 2., 1486 : 33., 1554 : 20., 1622 : 65., 1723 : 65. t.-czikkek szerint ama tisztek és szolgák ellen, kik számadással tartoznak és ebbeli kötelezettségük mulasztásával szökni készülnek, továbbá az 1598 : 31., 1601 : 13. t.-czikkek szerint a szökevény katonák ellen. Az 1715 : 7. és 1723 : 5. t.-czikkek szerint azok, kik felségárulás, vagy felségsértés vádja alatt állanak, börtönükből (ex vinculis) idéztetnek, úgyszintén a Hk. 1: 8., III: 20 v továbbá az 1723 : 5. t.-cz. szerint azok, a kiket gyilkosságon, gyujtogatáson, lopáson, rabláson, rablógyilkosságon, erőszakos házasságtörésen érnek, vagy folytonos üzésben elfognak, azonnal letartóztathatok. A nem-nemesek alapos gyanuokok létében rendszerint letartóztathatok voltak. Úgy Bodó (Jurispr. crim. 33. lap), mint Szlemenics (Fény. törv. 100. §.) tanúsága szerint a szokás valóban az volt, hogy nem-nemesek ellen a rendszeres írásbeli fenyítőper többnyire a gyanús személy befogatásával vette kezdetét, bár törvényeink a nem-nemesek elfogatását alapos ok nélkül ismételve tilalmazták (Kálmán királyunk I. 58. törvénye 1548 : 41., 1630 : 40. t.-cz.). Eme törvények rendelkezései szerint »silány gyanú miatt még a jobbágy sorsú embereket is tilos befogatni és tömlöczbe vetni«. Hogy a törvényszék nem-nemes személyt befogathasson, Szlemenics szerint a következők kívántattak meg: »1. Hogy bűntette súlyos legyen, mely fejveszteséget, vagy testet sanyargató s azzal egyetértő büntetést vonjon maga után. Csekélyebb bűntett miatt, kivéve, ha személyének különös minősége, például kóborló élete, őtet a megszökésről gyanússá tenné, senkit tömlöczre vetni nem kell. 2. Hogy a bűntettnek teteme s létezésének valósága eléggé be legyen bizonyodva és a gyanús személyt a bűntettnek elégséges s legalább nagyjából bebizonyított tanujelei terheljék.« A vizsgálati fogságnak több elhárító eszközét ismerte régi jogunk. Ilyen volt a kezesállítás (fidejussoris constitutio), Mindazáltal a felségsértés és egyéb főbenjáró bűntettek (erimina capitalia) esetében annak helye nem volt. Más bűntetteknél azonban, mikor a befogatás egyedül csak azért történt, mivel a terhelt »személye, polgári állapota, vagy értéke a törvényszék előtt ismeretlen volt«, a fogoly kezesség mellett szabadon bocsátható volt. Csupán pénzbeli büntetés alá eső cselekménynyel terhelt személyt puszta zálogadás mellett is szabadon lehetett bocsátani. Második eszköze volt a vizsgálati fogság elhárításának a szabad oltalom (litterae salvi conductus) szabad meneti levél, menvéd, melyet birói parancsban a király az illetékes törvényszék meghallgatása után adott. Eredménye abban állott, hogy a terhelt magát szabadlábon védelmezhette és az eljárás befejeztéig, vagy legalább amaz idő elteltéig, melyre a szabad oltalom [szorítva volt, akárhol szabadon járhatott és kelhetett. A szabad oltalom hatálya más bűntettre, mint melyre adva volt, ki nem terjedt. A szabad oltalom kedvezményét élvezőnek személyes szabadságában való megsértése régente htítlenségi eset volt (Hk. I. 14.> 1464: 27.) az 1723: 10 L-m, szerint a nagyobb hatalmaskodás esetei közé tartozott. Nemcsak a koronás király, hanem a nádor is, mint a király helytartója, ["adhattak régente ily szabad oltalmi levelet (1536: 5.). Ennek egy példáját Huszty felemlíti (III. könyv 7. czím: »extant tamen exempla etiam per Dominum Regni Palatinum concessum fuisse in specie pro parte cuiusdam Emerici Semsey in puncto eriminis homicidii, ad comitatum Unghvariensem sonantem«).
