Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 293 vagy ha súlyos büntetés vár a terheltre. Az összebeszélés megelőzése szintén a legtöbb törvény szerint ok a letartóztatásra. Kihágások és oly cselekmények esetében, melyek csak pénzbüntetéssel vannak sújtva, ez az ok nem érvényesülhet. Több törvényhozás az összebeszélés megakadályozása végett elrendelt letartóztatás tartamának határt szabott. így a badeni törvényhozás szerint a legsúlyosabb cselekmény esetében sem tarthat az ily letartóztatás tovább húsz napnál. A vizsgálati fogságot, mint praeventiv rendszabályt, csak néhány törvény (Szászország, Hamburg, Lübeck) ismeri, melyek szerint letartóztatásra okul szolgál az is, ha félni lehet, hogy a terhelt szabadságát büntettek elkövetésére, a megkezdett bűntett folytatására fogná felhasználni. Némely törvény a vizsgálati fogságot kötelezöleg irja elő a súlyosabban büntetendő cselekmények esetében és e tekintetben a határvonal nagyon külömböző. Mig pl. a hesseni törvény a 10 évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetéssel sújtott cselekmények esetében teszi kötelezővé a vizsgálati fogságot, addig a thüringi törvény már a négy évet meghaladó büntetéssel sújtott cselekményeket jelöli meg a kötelező letartóztatás okául. Némely törvény ismét kötelezővé teszi a letartóztatást, mihelyt a vádtanács az ügyet az esküdtszék elé utasította. Más törvények ismét teljesen a biró belátására bízzák ezt. Egyáltalában nem volt kötelező a vizsgálati fogság az oldenburgi (71. §.), brémai (131., 136. §§.), hamburgi (54. §.), szász (151. §.), württembergi (90. §.) és badeni törvények (165. §.) szerint. A vizsgálati fogság elrendelésének jogát a vizsgálat szakában legtöbb perrendtartás a vizsgálóbíró kezébe teszi le és rendszerint csak a terhelt kihallgatása után van helye a vizsgálati fogság elrendelésének. A kihallgatás végső határideje huszonnégy óra és három nap között váltakozik. Minden törvény biztosítja a letartóztatottnak perorvoslati jogát a vizsgálóbírónak letartóztatást elrendelő határozata ellen. A perorvoslat fölött rendszerint az elsőfokú bíróság tanácsa határoz, sőt még ez ellen is van több törvény szerint további perorvoslat. A biztosíték melletti szabadlábra helyezés intézményét mindenik törvényhozás ismeri. Mindazáltal e kérdés részletes szabályozása lényeges külömbségeket mutat fel. Némely törvény ugyanis minden esetben megengedte a biztosíték melletti szabadlábra helyezést. Ilyenek voltak a szász (158. §.), brémai (150. §.), oldenburgi (84. §.), lübecki (36. §.), badeni (167. §.), württembergi (114. §.) törvények. Más törvények ellenben kizárták a biztosíték melletti szabadlábra helyezést ama súlyosabb cselekmények esetében, melyekben a vizsgálati fogságot kötelezöleg irták elő. Ilyenek voltak pl, a hesseni és hamburgi törvények. :; A letartóztatottnak biztosíték melletti szabadlábra helyezése nem függött minden törvény szerint pusztán a biróság belátásától, hanem némely törvény — főleg a kevésbé súlyos cselekmények esetében — egyenesen jogot adott a letartóztatottnak arra, hogy megfelelő biztosíték mellett szabadlábra helyezve legyen (Oldenburg, Bréma, Württemberg, Thüringia stb.). A biztosíték maximumát vagy minimumát egyetlen német törvény sem határozta meg, és nemcsak pénzösszeg letétele, hanem némely törvény szerint kezesség és zálogadás mellett is meg volt a szabadlábra helyezés engedve. A német törvényhozások, kisebb nagyobb eltéréssel, valamint az ügyészségnek, úgy a rendőri hatóságoknak, sőt magánszemélyeknek is megengedték bizonyos esetekben a letartóztatás elrendelését, illetve foganatosítását, de egyúttal gondoskodtak arról, hogy a letartóztatott lehető rövid idő alatt biróság elé állítva legyen. A német birodalmi perrendtartás csaknem azon az állásponton áll, mint általában a német particularis törvényhozások. Szerinte a terheltet csak a biró írásbeli elfogató parancsa alapján lehet vizsgálati fogságba helyezni. A vizsgálati fogság elrendelésének okául megjelöli a szökés gyanúját és az