Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

276 870. szám. annyiban gyakorolja, ha és a mennyiben az anyagi igazság kiderítését a terhelt részéről valódi és komoly veszély fenyegeti. A bizonyíték, melynek kiforgatásától nem kell tartani, mindig közlendő és az elhallgatott bizonyíték is a terhelt tudomására hozandó, lia a collusio veszélye megszűnt, vagy ha a vizsgálat már tovább nem folytatandó. (133. §. 4. bek.) A 133. §. 5-ik bekezdése szintén a védelem egyik sarkalatos jogát biztosítja. Az imént tárgyalt szabály a terhelő adatok közlését irja elő, az ötödik bekezdést pedig a mentő bizonyítékok beszerzését teszi az állam orgánumai kötelességévé. Itt is figyelemmel kellett lenni az esetleges visszaélésekre s fel kellett állítani azt a szabályt, hogy a terhelt által ajánlott bizonyítékok beszerzése mellőzendő, ha a halogatás czélzata nyilvánvaló. Ha a terhelt más büntetendő cselekményt vall be, mint a melyre a vád irányul, úgy erről is jegyzőkönyvet kell felvenni. De a vádrendszernek megfelelőleg a további eljárás az ügyészség indítványától fog függni (133. §. 6. bek.). 5. A javaslat a beismerés önkéntességének jellegét minden áron megőrizni akarván, távol áll attól, hogy ama terhelt ellen, a ki teljességgel nem, vagy bizonyos kérdésekre nem akar felelni, vagy siketséget, tompaelméjűséget, őrültséget színlel, bárminő rendbüntetésnek, vagy kényszerítő eszköznek alkalmazását engedné meg. E század első felében még számos törvényhozás az inquisitio hagyományaihoz ragaszkodva szigorú büntetéseket szabott ki az engedetlenre. Ilyen volt az 1803-iki osztrák törvény (363. §.), mely böjttel, korbácsbüntetéssel sújtotta a színlelőt és felelni nem akarót. A szász perrendtartás a felelet megtagadását a vizsgálati fogság elrendelésének egyik okául jelölte meg (171. §.). Hat hétig tartható fogságot szabott a lübecki törvény ama szabadlábon levő terhelt ellen, ki feleletet adni vonakodott, a fogva levő pedig böjtre volt ítélhető stb. Hiába igyekeztek némelyek az elméletben eme büntetéseket úgy feltüntetni, hogy ezek nem kényszerítőeszközök a leismerés kicsikarására, hanem pusztán a bíróság iránt tanúsított engedetlenség büntetései, mert végeredményükben mégis csak kényszerítő eszközök voltak, mivel a feleletadás eme büntetések alól a terheltet megmentette. A javaslat ennélfogva nemcsak nem ád helyet ily büntetéseknek, hanem intentiója szerint úgy kell a kihallgatást intézni, hogy a terhelt határozottan felismerhesse, hogy hallgatásában nem látnak eo ipso terhelő adatot. A 134. §-ban említett figyelmeztetés sem egyéb, mint a terhelt védelmi érdekeinek biztosítása. Sem többet, sem kevesebbet nem szabad a színlelő vagy felelni vonakodó terheltnek mondani, mint azt, a mi e szakaszban elő van irva. így a figyelmeztetés ment marad minden kényszerítő jellegtől és csak felvilágosítja a terheltet, hogy esetleg a védelem érdekében czélszertí lesz, ha nem tanúsít teljesen passiv szerepet; továbbá eloszlatja amaz esetleges téves felfogását, mintha a hallgatás az eljárás folytatását megakadályozhatná. Ha azonban a terhelt a hallgatást helyes védelmi eszközül .tekinti, úgy ebben meg nem akadályozható, mert akkor, midőn a javaslat a terhelt tetszésére bízza, kíván-e felelni vagy nem, a hallgatást megengedett védelmi eszköznek ismeri el. A 134. §. tartalmával lényegben megegyez az 1873-iki osztrák perrendtartás 203. §-a és hasonlóan rendelkezik az olasz bűnvádi eljárás is (236. ez.). 6. Annak, hogy a javaslat az inquisitorius per visszaéléseit gyökeresen ki akarja irtani, erős bizonysága van foglalva a kihallgatás ama módjainak egyenkint való felsorolásában és megtiltásában, melyeket a furfang és a ravaszság beismerő vallomások kieszközlésére kigondolt. A 135. szakasz kimondja, hogy a kihallgatást teljesítő közegnek az igéret (pl. jobb ellátás, szabadlábra helyezés), ámítás (pl. felmentéssel való kecsegtetés), biztatás, fenyegetés, erőszak eszközeit igénybe venni nem szabad. Egyúttal annak megakadályozása czéJjából, hogy a kihallgatást teljesítő közeg megengedett eljárásnak tekintse a terhelt kifárasztását, különösen