Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 231 kiemelni, hogy az igazságügyi miniszternek az ügyészséghez intézett rendelete, melyben a diplomatiai utón kijelentett kívánatra hivatkozás történik, mindig teljes legitimatio ad causam, és ennél többet, nevezetesen diplomatiai iratok közlégét a biróság nem kívánhatja. 6. A 92. §. a legalitás elvének folyománya. Ha a kir. ügyészségek kötelezvék a bíín üldözésére, kötelességükké kell tenni azt U, hogy e hivatásukat körültekintéssel s kellő alapossággal gyakorolják. A feljelentés beadása vagy a magánindítvány előterjesztése nem jelenti mindig az eljárás megindítását. Mert ha ezt jelentené, ha a kir. ügyészek kötelesek volnának minden feljelentés alapján az eljárist folyamatba tenni, akkor a közvádlók a denun­ciánsok vak eszközeivé törpülnének. Hogy a legalitás elvét így egy jogállam törvényhozása sem fogadta el, és nem is fogadhatja el, az kétségtelen. Midőn a javaslat felállítja azt a szabályt, hogy a feljelentések a kir. ügyészségeknél concentrálandók, s midőn az ügyészségeket a feljelentések és indítványok haladéktalan megvizsgálására kötelezi (92. §.), ezzel azt fejezi ki, hogy csak az olyan feljelentés vagy indítvány szolgálhat a további eljárás alapjául, melyet a kir. ügyészség beható vizsgálat után alaposnak talált. A feljelentések megvizsgálását előírja az osztrák törvény a 87. §-ában; a német büntető perrendtartás pedig 158. §-ában intézkedik erről a kérdésről. Minthogy a kir. ügyész a feljelentés, illetőleg magánindítvány áttanulmányozása után többféleképen ítélheti azt meg, s igy a megítélés külömbözőségének megfelelőleg többféleképen járhat el, szükségesnek tartotta a javaslat kiemelni mindazokat az intézkedéseket, melyeket a kir.|ügyész f a^feljelentés elintézéseképen foganatba vehet. Elrendelheti a szükséghez képest a nyomozást. Ez akkor fog megtörténni, midőn a feljelentés alapján sem vádat nem emelhet, sem a vád képviseletét meg nem tagadhatja. Az elintézésnek ez a módja a leggyakoribb lesz, mert a feljelentések, főkép, melyeket magánosok adnak be, rendszerint nincsenek úgy felszerelve, hogy az ügyész már a feljelentés anyagából alaposan tájékozhatná magát arról, hogy meg­indítható- e"az^ el járás vagy sem. Ilyenkor a nyomozás elrendelését mellőzni nem lehet. Megtör­ténhetik azonban, hogy a feljelentés kellőleg fel van szerelve, a mi leggyakrabban akkor fog előfordulni, midőn a rendőrségtől jön; mert ez, hogy a panaszolt vagy hivatalból kinyomozott cselekményt világosabban feltüntesse, rendszerint nyomozást teljesít, s a nyomozás anyagából már tájékozást szerezhet az ügyész, a nélkül, hogy a nyomozást továbbfejleszteni kellene. Midőn a kir. ügyész a feljelentés, illetőleg a magánindítvány anyagából kellő informatiót sze­rezhet, s midőn ekképen a további nyomozás feleslegesnek mutatkozik : vagy megtagadja a vád képviseletét vagy pedig a biróság elé »megfdélö« indítványt terjeszt. Miután"" a -tOl, §. szerint a nyomozás megszüntetése vagy lefejezése tárgyában mindig a nyomozás vezetője határoz, a biróság elé terjesztett »megfelelő« indítvány soha sem foglalhatja magában a vád megtagadását; mert addig mig a kir. ügyészség biróság elé nem vitte az ügyet, vagyis addig, mig a birói eljárás nincs megindítva: a kir. ügyész mindig a biróság mellőzésével önmaga határoz a vád megtagadásának kérdésében. Következésképen, midőn a kir. ügyész »megfelelő« f indítványnyal a bírósághoz fordul, indítványa mindig vádemelést jelent, mely vagy vizsgálatra vagy vád alá helyezésre illetőleg főtárgyalás kitűzésére irányul. Végül előfordulhat az az eset is, hogy a feljelentés vagy magánindítvány nem tartozik a kir. bíróságok s igy a kir. ügyészség hatáskörébe, vagy hogy nem volt az illetékes kir. ügyészhez beadva. Nehogy ebből azt a következtetést vonják le, hogy a nem illetékes helyen beadott feljelentés vagy magánindítvány elutasítandó, a javaslat szükségesnek tartotta expressis verbis kifejezni azt, hogy az ilyen feljelentést az illetékes hatósághoz kell áttenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom