Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 221 mation« kifejezésekkel megjelölt eljárást és ezen fölül még a formális vizsgálatot (»Vorunter­suchung«, »Hauptuntersuchung«, »Instruction«), akkor korántsem szabad ezekben a nyomozó per generális és speciális vizsgálatának felelevenítését látni. A vádelven nyugvó perrendben az elő­készítés mindkét módja egy végczélnak áll szolgálatában, t. i. a vádló kellő tájékoztatásának és ha daczára e közös végczélnak, daczára annak, hogy a bűncselekmények egy nagy részénél a nyomozást azonnal a föeljárás követi, mégis szükség van az előkészítés e két módjára: akkor ennek okai egészen másban keresendők, és pedig a következőkben. A vádper ugyanis megköveteli, hogy a tulajdonképeni bűnvádi eljárás biró előtt csak akkor induljon meg, ha a vádló tényleg váddal, azaz bizonyos személy ellen irányuló, kellő adatokkal támogatott indítványnyal léphet fel. Ha ez áll, úgy a büntetendő cselekmények és tetteseik felderítésére és a bűntettek üldözésére hivatott hatóságoknak meg kell adni a módot is arra, hogy a vádhoz szükséges adatokat formális birói vizsgálati eljárás nélkül is megszerez­hessék. E mód a nyomozás, vagyis az az eljárás, midőn nem a biró, hanem a közvádat kép­viselő hatóság, rendszerint a rendőrség segélyével vezeti az adatgyűjtés munkáját. Minden esetben azonban a perelőkészítésnek e módja nem volna sem kielégítő, sem megnyugtató. Egyrészről ama tekintet, hogy a perelőkészítés legtöbbször a személyes szabadság, tulajdon, birtok, házjog, levéltitok körét érintő perjogi tények egész sorozatát igényli, másrészről az óvatosság szempontja, mely teljesen jogosult a legsúlyosabb büntetendő cselekmények és a bonyolultabb ügyek előkészítésénél, nélkülözhetlenné teszik a biró által vezetett perelőkészítést, a formális birói vizsgálatot is. Ha a nyomozást és a vizsgálatot ily értelemben illesztjük a peres eljárásba: akkor tulajdonképen a két előkészítő mód között nemcsak a végezel, hauem a tartalom és az eszközök tekintetében sincs lényeges külömbség. Mert ha a tételes jog a nyomozás közvetlen czélját rendszerint akként jelöli is meg, hogy ez arra nézve tájékoztassa a vádlót, vájjon bűnvádi eljárásnak egyáltalában legyen-e helye, — a vizsgálat pedig a főtárgyalás lehetőségének megállapítását.tartja szem előtt: ez korántsem egyértelmű az előkészítő eljárás merev szét­tagolásával, mert hisz igen sok esetben már a nyomozás kellő tájékozást ad a főtárgyalás megtarthatására. Es ekkor szabadságában állván a közvádlónak vádiratát azonnal előterjeszteni, a bíróság előtti bűnvádi eljárás nem a vizsgálattal, hanem a főtárgya]ásnak indítványozásával veszi kezdetét; tehát a két előkészítő mód egyenlő eredményre vezethet. De minőségükre nézve sem külömböznek lényegesen a nyomozás során teljesítendő cselekmények a vizsgálatiaktól. A terhelt kihallgatása, tanuk vallomása, szakértők véleményei, házkutatás, lefoglalás, személyes szabadság korlátozása egyaránt eszköze a nyomozásnak és a vizsgálatnak. Még a nyomozás során teljesített birói cselekmények sem teszik a nyomozást, vizsgálattá, — mert hisz nincs ujabb perrendtartás, mely a scrutinialis eljárásban bizonyos előkészítő tények hatályát ne kötné birói közbenjáráshoz, esetleg megerősítéshez. A két előkészítő mód megkülömböztető ismertetőjeleit ennélfogva mind az inquisitió generális és speciális homályos területén, mind a lényeg, tartalom és a czél mozzanataiban hiába keressük. A modern tételes jog más irányban húzza meg a határvonalat. Az elsőrendű külömbség mindenesetre az, hogy a nyomozó eljárásnak központja az ügyészség. Ha a rendőrség, vagy sürgősség esetében a bíróság kezdeményezi is a nyomozást: mindig az ügyész az, ki az eljárást vezeti. Ellenben a vizsgálat szorosan a birói hatáskörhöz tartozik. Központja a vizsgálóbíró. Az ügyészség a vizsgálatban már csak indítványoz és jog­orvoslattal élhet, de a vezetésben nem vesz részt. A nyomozás alapjául a legtávolabb gyanú is elegendő és igy formális határozatra a nyomozás megkezdése előtt szükség nincs. Ellenben a vizsgálatnak lényeges feltétele az, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom