Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
196 870. szám/' végre az eljáró fórum minőségére való tekintet nélkül, ha a bíróság a per körülményei szerint czélszerűnek látja (141. §.). Az ausztriai törvény rendelkezéséből látható, hogy az igen egyszerű, de korántsem eléggé tág alapra fekteti a kötelező védelem rendszerét. Kizárja ugyanis a középrendű bűncselekményeknek arra az egész sorozatára nézve, melyek esküdtbiróságok elé nem tartoznak, és ez annál kevésbbé helyeselhető, mert a nevezett ügyekben a felebbezés korlátozva van, a felebbviteli eljárás nem confradictorius és a felső ítélet az elsőbiróság ténymegállapításán és minősítésén alapszik. De szűk az osztrák törvény rendelkezése azért is, mert a vádlott személyes tulajdonságaira egyáltalában nincs tekintettel. Pedig ezek, mint a fennebbiekből látható, a kötelező védelem szempontjából épp oly fontosak, mint a bűncselekmények objectiv mozzanatai. Ehhez képest kétségtelenül haladást mutatnak a német törvény rendelkezései, melyek mindezeket a tekinteteket méltatják. Igaz, hogy a fokozott biztosítékot részben az a körülmény szülte, hogy a német birodalmi büntető eljárás a törvényszéki itélet ellen kizárja a felebbezést, de a kötelező védelemnek a német törvényben foglalt kiterjesztése, mint személyes garantia, a perorvoslatok eltérő rendszere mellett is figyelmet érdemel. A javaslat a kötelező védelemnek objectiv kellékeit a bűncselekmény súlyából merítette. a) Az 56. §. 1. pontja e tekintetben a büntetést vette irányadóul, azt rendelvén, hogy öt évnél súlyosabb szabadságvesztéssel büntethető cselekmény esetén a fötárgyalásra mindig védőt kell rendelni. Tagadhatatlan, hogy ily időhatárok felállítása mindig precarius, de épp oly bizonyos, hogy gyakorlati szempontból nem nélkülözhető. A fentvázolt olasz rendszer nálunk kivihetetlennek mutatkozik, épp oly kevéssé lehetett annyira menni, mint az 1886-iki tervezet ment, mely szerint védő rendelendő mindazokban az esetekben, melyeknél a vád alapjául bűntett szolgál. Közepes mértékben kellett tehát megállapodni. Azért a bűncselekményeknek a kötelező védelem szempontjából való osztályozásánál a bűntettekre megállapított súlyosabb (öt évi államfogházat, börtönt, fegyházat meghaladó) büntetési tételt vette a javaslat a rendszer alapjául, úgy, hogy az e mértéket elérő büntetés lehetősége teszi kötelezővé a védelmet. E mérték nem lesz túlságosan magasnak tekinthető, ha figyelembe veszszük a megengedett védelemnek majdnem korlátlan voltát és ha méltányoljuk a §. következő pontjának azt a szabályát, hogy bűntett esetén, ha a vádlott kívánja, tekintet nélkül a szegényjogra, mindig hivatalból kell védőt rendelni. b) Az 56. §. 2. pontja, melyről az imént már szó volt, sajátképen nem egyéb, mint a facultativ védelem kibővítése, melyet a bűntettnek súlyos erkölcsi és anyagi következményei igazolnak. Mindazáltal e §-ba volt felveendő, mert az eset kétségtelenül közelebb áll a kötelező védelemhez, mint a megengedetthez. A német törvény (140. §. 2. p.) szintén a kötelező categoriába sorozza. e) Az 56. §. 3. pontja a német törvényből van átvéve és abban leli indokolását, hogy a 16 éven aluliak, valamint a siketnémák, ritkán képesek védelmöket kellőleg előkészíteni és kifejteni. Az előrehaladott kort a javaslat nem sorolta a kötelező védelem okai közé, mert nem mindig gyakorol befolyást a szellemi tehetségekre, és ha gyakorol is, ennek kezdete és mértéke egyénileg nagyon változó. d) A megelőző pontok nem merítik ki az eseteket, melyekben a vádlott védő nélkül nem hagyható. Az idegesség, feledékenység, tompaelméjfíség, elaggottság vagy más, a vádlott észbeli tehetségét korlátozó körülmények csak annyi igényt adnak neki a kötelező védelemre, mint a fiatal kor. Ezért engedi meg a javaslat 56. §-ának 4-ih pontja, hogy a bíróság, ha czélszerűnek találja, mindig nevezhessen ki hivatalból védőt. Ez eset nincs a fötárgyalásra szorítva, hanem ez alapon a vizsgálat elrendelése után bármikor rendelhet a bíróság védőt (57. §. első bekezdés.).
