Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 187 vádló megjelenését melló'zheteílennek tartja, de melyekben a magánvádlót rendszerint nem e minőségében, hanem mint tannt vagy terheltet idézik s képviselője egyébként akkor is vele együtt jelenhet meg. Az ügyvéd által való képviseltetést a javaslat annál kevésbbé szoríthatta meg, mert az a vádlói teendők szabályosabb, expetlitivebb teljesítése szempontjából nagyon is kívánatos. Ennélfogva és mert a már fennebb kifejtett okokból több magánvádló részére közös képviselőnek alkalmazása kívánatos lehet, • hatalmazza fel a javaslat a bíróságot, hogy több magánvádlót vagy csatlakozót közös képviselőnek, egyeseket pedig külön ügyvédnek választására utasíthasson. Hasonló ama rendelkezésének czélzata, hogy a magánvádló a kézbesítések átvétele végett a bíróság székhelyén lakó megbízottnak választására kötelezhető. Semmi körülmények között sem akarta azonban a javaslat a magánvádlót abban korlátozni, hogy a bíróság előtt személyesen megjelenhessen s ezt, nehogy a képviselet kötelezővé tehetősége folytán kétség támadjon, külön ki is mondja. A 301. §. ötödik bekezdésében megengedett kivétel, hogy a magáiivádló a tárgyalóterem elhagyására kötelezhető, ismét nem vádlói, hanem tanu-minőségén alapszik. Egyébként a magán vádló képviselője ekkor is a teremben maradhat. Csak egy irányban korlátozza a javaslat a sértettnek azt a természetszerű jogát, hogy belátása szerint választhasson képviselőt. A 48. §. első bekezdése nem engedi a sértett és a magánvádló képviseletében eljárni azt, ki a fötárgyalásra tanú gyanánt van megidézve. E korlátozás niigyon jogosult, mert a tanúnak és a fél vagy a sértett képviselőjének viszonya a bírósághoz és perjogi hatásköre annyira kiilömböző, hogy ugyanaz az egyén nem szerepelhet mindkét minőségben. Továbbá a tanú gyanánt idézett ügyvéd vagy képviselő a javaslat 210. §-a első bekezdésének általános szabályánál fogva a főtárgyaláson nem lehetne jelen a többi tanuk kihallgatásánál, tehát a bizonyítás eredményéről sem szerezhetne alapos tudomást s így nem is képviselhetné megfelelően a sértett vagy magánvádló érdekeit. Némi felvilágosítást igényel a javaslatnak amaz intézkedése, hogy a magánvádló ügyvédje, ha mint ilyen jár el a bíróság előtt, illetőleg mint ilyen intéz ahhoz beadványt, az állam nyelvét tartozik használni (48. §. 2. bek.). E szabálynak alapja nemcsak az, hogy a magánvádló, midőn az államnak közvádjogát gyakorolja, annak nyelvét is használja, hanem az is, hogy a magánvádló előterjesztését, a közvetlenség érdekében, oly nyelven tegye, melyet mindegyik biró megért. A személyesen eljáró magánvádlótól ez nem követelhető, de magyar ügyvédről az állam nyelvének ismerete felteendő s a felállított szabály megtartása nem is fog nehézségbe ütközni. i) A magánvádló jogainak megszűnése (49. §.). A javaslatnak ide tartozó rendelkezései csak úgy domborodnak ki teljesen, ha a magánvádlói és a magánindítványi jogok éles megkülömböztetése veti reájok a kellő világosságot. Az előbbi tisztán perjogi intézmény, mely csak a közvádnak kisebb-nagyobb keretben való gyakorolhatását biztosítja, az utóbbi ellenben az anyagi törvényből eredő jog, mely a magánindítványra jogosultnak kezébe adja az elhatározást, vájjon alkalmazva legyen-e a büntetőtörvény bizonyos bűncselekmények miatt vagy sem. E két jog összetalálkozhatik egy személyben, azaz a magánindítványra jogosult lehet egyúttal magánvádló, de éppen nem szükséges, hogy mindig magánvádló is legyen. A magánvádindítványra jogosult megelégedhetik azzal, hogy a sérelem elkövetője ellen az igazságszolgáltatásnak az első impulsust adta és nem kíván vagy nem is tud a további eljárásra tevékeny befolyást gyakorolni. Ilyenkor a közvádló, vagy a magánindítványra jogosult mellett is a sértett képviseli a vádat, a magánindítványra jogosultat pedig már nem vádlói, hanem csak vagyoni elégtételre vonatkozó jogok illetik. Még az is lehetséges, hogy a magánindítványra jogosult az eljárás