Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

170 870. szám. ellenére járjon el. A magánvád e rendszerben éppen nem szolgál ama czéloknak, melyek fennebb, mint lényegesek, előtérbe voltak állítva, már csak azért sem, mert a csatlakozásra jogosultak köre szűkebbre van vonva, mint az indítványra jogosultaké. A vádelvnek oly súlyos megsértése pedig, a milyent a bíróságnak vádra utasító joga magában foglal, a bűnvádi eljárás ujabbkori irányával szemben valóságos visszalépésnek tekintendő. Az 1873-iki osztrák törvény az előző törvényhozásokhoz képest tetemesen kifejlesztette a magánvád rendszerét. Ismeri mind a principális, (46. §.) mind a subsidiarius (48. §.) magánvádat, mind a magánjogi igények érvényesítése végett a bűnvádi eljáráshoz való csatlakozást (adhaesio, 47. §.) és a magánvádlói jogkör meghatározása tekintetében nagy előmenetelt mutat. Mint principális magánvádló (Privatklager) az léphet fel, a kinek indítványa az anyagi jog értelmében a bűnvádi eljárás feltétele. A kiindulás pontja tehát e törvényben is az, mint a német javaslatban, csakhogy ez utóbbi az anyagi törvény nagyobb számú indítványi delictumai mellett az önálló magánvádnak nagyobb terjedelmet kívánt adni. Már fent említve volt, hogy a német birodalmi törvény mennyire maradt a javaslat mögött. S igy most az ausztriai törvényhozás az, mely a főtnagánvádat legszélesebb alapra fekteti. Szerinte a magánvád e nemének helye van családi lopás, irói jog ellen elkövetett vétség, becsületsértés, házasságtörés, megfertőztetés, szemérém elleni kihágások és sajtóvétségek tárgyában. Az osztrák bűnvádi eljárás szerkesztőjének egy dolgozata (Holtzendorff Rechtslexikon s. v. »Privatanklage«) kétségtelenné teszi, hogy a törvénynek idevágó 46. §-a a büntető törvénynek 1874-ben benyújtott javaslatát tartotta szem előtt, tehát a főmagánvádnak még tágabb keretű alkalmazását tervezte. Mint subsidiarius magánvádló és mint a magánjogi igény érvényesítése végett csatlakozó magánfél (Privatbetheiligter), az járhat el, a ki a bűntett, vagy a hivatalból üldözendő vétség által jogaiban sérelmet szenvedett és ezért magánjogi igényeket érvényesít (47., 449. §§.). Az utóbbi hozzátétel mutatja, hogy az intézmény eredeti conceptiójában nem egyéb, mint a károsultnak a csatlakozás iránti az a joga, melyet az 1853-iki osztrák büntető eljárás is ismert. Mig ugyanis a principális magánvádló önállóan jár cl és mindazokat a jogokat gyakorolhatja, melyek az államtigyészt megilletik, addig az osztrák törvény szerint »magánjogilag érdekelt egyéne (Privatbetheiligter) rendszerint csak a magánjogi igények érvényesítése végett jár el az államügyészség mellett (47. §.), de a vád képviseletében nem vesz részt. A csatlakozásra jogosult önállóan csak akkor járhat el, ha az államügyész a vádat el nem vállalja vagy elejti (48. §.)! Mert a csatlakozás és ebből folyólag a pótmagánvád magánjogi igényt tételez fel s az államügyészi vádmouopolium hiányai ellen csak oly esetekben szolgál orvoslásul, a melyekben magánjogi igényekre jogosult egyén létezik. Hazánkban a középkori compositionalis rendszer hagyományaként a magándelictumok tetemes száma maradt fenn. De tulaj donképi magán vádról az 1872. évi javaslat elfogadásáig nem lehetett szó. Az 1843-iki javaslat a franczia törvényt követte és a kárt vagy sérelmet szenvedettnek (partié civile) csak azt engedte meg, hogy magánjogi igényét büntető utón érvényesíthesse. Követelését kereset alakjában kellett bejelentenie, az a vizsgáló biró előtt a polgári szóbeli per szabályai szerint volt volna tárgyalva és a büntető ítélettel elbírálva. (236., 237. §§.) Önálló vádjognak vagy a pót-, illetőleg mellék-magánvádnak e javaslatban még semmi nyoma. Az 1872. évi törvényjavaslat szerint (4. §.) a házasságtörés, valamint a közel rokonok közt elkövetett lopás, sikkasztás és csalás »csupán a sértett fél feljelentése és kívánsága folytán* üldözhetek és ez esetekben a bűnvádi eljárás megszüntetendő, ha a »feljelentő az első fokú bíróság végítéletének hozása előtt feljelentését visszavónta«. (5. §. 3—5. bekezdés). A