Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
154 870. szám. nézve az egyes államoknál maradt az igazságügyi főhatóság. A bűnügyek e szerint birodalmi törvényszékiekre és állami bíróságiakra oszlanak és ennek megfelelőleg az ügyész is birodalmi törvényszéki és külön állami. Csak a Reichsgericht melletti államügyészség áll a birodalmi kormány (a kanczellár) alatt és az egyes államok ügyészségei csak birodalmi törvényszéki ügyekben vannak a birodalmi ügyészségnek alárendelve, egyebekben saját országos kormányaik felügyelete alatt működnek és az országos törvények szerint szervezvék. A német törvények tisztán a vád functiójára szorítják az államügyészséget, a felügyeleti teendők teljes kizárásával, a bíróságnak az ügyészségtől való függetlensége tehát ki van mondva. Nem így áll ez viszont; mert a bíróságnak joga van az eljárás megindítását elrendelni, az ítélkezési eljárást az ügyész indítványa ellenére is megnyitni és a közvádló köteles e határozatokat foganatosítani, illetőleg vádiratot benyújtani. Ez kétség nélkül a nyomozó rendszer maradványa. Az elmélet igényeinek és a vádrendszer követelményének megfelelőbben szervezte az ügyészséget az 1873-iki osztrák bűnvádi eljárás. Police judiciaire-t épp oly kevéssé állított fel, mint a német törvény, hanem önmagában, mint administrativ hatóságot, az igazságügyi miniszter főnöksége alatt szervezi az ügyészséget, kimondván annak a bíróságtól való teljes függetlenségét. Az utóbbi állást az eljárásban is következetesen keresztülviszi, csak az anyagi törvény alkalmazásában nem köti a bíróságot az ügyészi indítványhoz, de az eljárás megindítását és az elsőfokú bíróság ítéletéig annak továbbvitelét feltétlenül a vádhatóság rendelkező körébe utalja. Már az előkészítő perszakban főkép a vád érvényesítésére van szorítva az államügyész, szabatosan meghatároztatván, hogy szigorúan véve csak a nyomozás teljesítése és az indítványok tétele tartozik ügykörébe. Az Ítélkező eljárásban is meg van óva függetlensége; a bíróság utasításait nem tartozik teljesíteni. II. Magifar történeti előzményekre az ügyészség meghonosításánál alig lehet hivatkozni. A tiszti ügyészi hivatal, a mint az az 1849. előtti vádperben dívott, az organisatio alapvető pontjaiban elütött ama közvádlói intézménytől, mely fianczia mintára az egész continensen kifejlett. Magyarország régi közjoga és közigazgatása egyaránt lehetetlenné tették a közvádlóság ilyszerű alakulását. A kormányzatnak amaz erős központosítása, mely a ministére public intézményének sajátja, hazánk régi közigazgatásában egészen ismeretlen volt. Az igazságszolgáltatás a törvényhatósági autonómia és uri kiváltságok tárgya, s raunicipalis és privilegiált területek szerint eldarabolva volt. A felebbezés, a mennyiben régi eljárásunk annak helyt adott, rendi szerkezetű főbiróságokhoz ment, melyeknek azonban csak reformáló hatáskörük volt, felügyeleti jog nélkül. A törvényhatóságok bírói székeinél működő tiszti ügyész a megyei hatóság és a törvényszék tagja volt és mind szervezeti, mind fegyelmi tekintetben nem a kormány, hanem a municipium alatt állott. Az országos kormányszék csak közvetve, a törvényhatóság útján érintkezett és rendelkezett vele; s hatásköre nem is volt kizárólag vádoló, mert vagyontalan vádlottak ügyeiben és az uriszékeknél mint védő működött. Hiányzott tehát az intézmény tisztasága és szervezeti egysége. Az a felfogás, hogy a jogszolgáltatás a király nevében gyakoroltatik és hogy a vád közérdekből emelendő, oly monarchicus közjogban, milyen a magyar, természetesen nem hiányzott; de az igazságügyi szervezetben e szempont kevéssé jutott érvényre. Csak a kir. ítélőtábla mellett működő közvádlóhatóság: a kir. fiscus intézménye emlékeztet a kormányhatalom közvetlen kereseti jogára, de ennek teendői is sajátszerű vegyülékei voltak a vizsgálóbírói és a vádlói functióknak, sőt a kir. ítélőtábla első fokban ítélő hatásköre maga is voltaképen kivételes volt. Épp oly kevéssé tekinthető történeti előzménynek az 1843-iki javaslat közvádlói hivatala. E munkálat ugyanis szintén a fennálló közigazgatási rendszerhez lévén kénytelen alkalmazkodni, törvényhatósági választott tisztviselővé tette (a kir. ítélőtábla mellé rendelt közvádlón kívül) az
