Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

148 870. szám. E ktilömböztetés teljesen igazolt. Mig egyrészt szembetűnő visszásság volna, ha egy gyilkosságot elkövetett egyént nem lehetne letartóztatni és nem lehetne kezéből kivenni a bűntett elkövetésére használt töltött fegyvert: addig másrészt mi sem akadályozza azt, hogy a törvényhozó testület ez esetekben is gyakorolhassa az alkotmányjogi és politikai szempontból szükséges ellenőrzést a bűnvádi per meginditása és folytatása tekintetében. A mentelmi jog megszűntével elenyésznek mindazok a korlátok, melyeket a 32. és 199. §-ok a büntető hatóságok elé vonnak. Különösén ha az erre jogositott hatóság kifejezetten és határozottan megtagadta is a mentelmi jog felfüggesztését: az országgyűlés volt tagja ellen mentelmi jogának megszűnte után a bűnvádi eljárás a vádló inditványára egyszerűen megindítható, illetőleg ha a felfüggesztése megtagadása miatt megszüntették, folytatható (444. §.), Ha az, a ki ellen a bűnvádi eljárás folyik, az eljárás alatt szerez mentelmi jogot, az eljárásnak oly perjogi akadálya támad, melynek elhárítása előtt a pert nem lehet folytatni. (32. §. utolsó bekezdés). Az utóbbiból következik, hogy a mentelmi jog felfüggesztését újból kérni kell akkor is, ha az országgyűlés valamely tagjának mentelmi joga már fel volt függesztve, de ő az ellene folyó bűnvádi per alatt más irányban szerzett mentelmi jogot, például ha az, a kinek mentelmi jogát a képviselőház felfüggesztette, kir. meghivó-levelet kapott a főrendiházba, vagy ha azt, a kit a főrendek háza adott ki, később, a bűnvádi per tartama alatt a képviselőház tagjává választották. Habár a javaslatnak a mentelmi jogra vonatkozó rendelkezései a bűnvádi perrendtartás elé szabott körben nem meríthették ki e fontos alkotmányjogi kérdés szabályozását: mégis remélhető, hogy törvényerőre emelkedésök esetén meg fogják szüntetni az ingadozást és téves felfogást, mely a büntető törvénykezés terén e kérdésben észlelhető volt. III. FEJEZET. A királyi ügyészség. (33-40. §§.) I. A. kir. ügyészség intézménye, úgy a mint azt hazánkban az 1871-iki XXXIII. t.-cz. szervezte, hosszú történeti fejlődés eredménye, melynek végső szálai a franczia ministére publicre vezetnek vissza. Jellemvonásai: a szervezeti egység, a közigazgatási minőség és az ítélő hatóságtól való teljes különválasztás. Az állandó vádhatóság létrejötte mind fogalmilag, mind történetileg szorosan összefügg a közbüntetteJc rendszerével. A mig az anyagi jog a bűncselekmények természetének megítélésénél egészen vagy túlnyomó részben a magánsérelemből és a magánbosszúból indul ki, addig mi gyakorlati szűkség sem javasolja a külön vádközegek létesítését. De mihelyt az állam a társadalmi sérelem eszméjét kapcsolja a bűntetthez, azonnal előáll ama követelmény, hogy e felfogásnak megfelelőleg állami vádközeg gondoskodjék a bűntettek üldözéséről. Az anyagi büntetőjog rendszerének e változása történetileg a közvádlóság két alakjára vezetett: az actio popularisra és a közvád képviseletének rendes typusára, az állami ügyészségre. Ez volt a fejlődés menete Francziaországban, a ma uralkodó közvádlói szervezet hazájában is. A ministére publie alakulása ott a XIV. századba esik, a franczia jog ama korszakába, mikor a királyság megszilárdulásával a bűntettek erélyesebb üldözésének szüksége a törvényhozásban fokonkint érvényre emelte a közbüntettek elméletét. Ezzel párhuzamosan a büntető eljárás is átváltozik, az eddig vádló procedúra lassankint nyomozóvá lesz. De nem ez volt az