Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. maradt: az alábbi vázlat a királyok korával kezdődik, melytől fogva hiteles adatok állnak rendelkezésre. Czélszerfínek mutatkozik e fejtegetéseket három korszak szerint felosztani. E korszakok elseje a Szent-István korától a Hármaskönyv létrejöttéig, a második korszak innen az 1853. évi ausztriai büntető perrendtartás életbeléptetéséig, végre az utolsó — alkotmányunk visszaállításától napjainkig terjed. Az első korszak alatt a törvényhozás a felmerülő szükséghez képest esetről-esetre alkotott törvényeket s igy a jogélet rendezése hézagos és fogyatékos volt. Egy új korszak megnyitója gyanánt méltán tekintendő a Hármaskönyv, mint az akkor érvényes hazai jognak eloő rendszeres egybefoglalása és a későbbi törvényhozásnak kiinduló pontja. Minthogy az 50-es évek elején a büntető bíróságoknak új szervezése és az 1853. évi osztrák büntető perrendtartás behozása megakasztotta büntető igazságszolgáltatásunknak belszerves fejlődését, ez is korszakot alkotó forduló pontnak tekintendő. Első korszak (1000-1514.) Alkotmányunk értelmében a bírói hatalom egyike a legfontosabb felségjogoknak. Az első királyok az igazságszolgáltatást személyesen tanácsuk (regalis senatus, concilium, consistorium regale, Szt. István II. k. 14., 16., 19., 23., 29. fej., Szt. László II. k. 1. fej.) közreműködésével, udvaruk székhelyén (in curia regia) vagy a Székes-Fehérváron tartott törvénynapokou (a zalavári apátságnak 1024. évben kelt kiváltságlevele Fejér, Cod. dipl. I. 308. ]., III. Béla 1175. évi oklevele ugyanott II. 188. 1., 1222; I. t.-cz.) gyakorolták. Midőn az igazságszolgáltatásért folyamodók száma mindinkább növekedett, a királyok kénytelenek voltak a büntető bírói hatalom gyakorlását másokkal, részint állandó megbízás, részint külön kiküldés mellett megosztani. A XII. század vége felé a király már csak a nemesek főbenjáró ügyeiben, továbbá külön kiváltsággal felruházott egyes testületek és főurak ügyeiben bíráskodott személyesen (Pécs kiváltság-levele, Endlicher Monum. Árpad. 397. 1., IV. Bélának 1263-ban kelt kiváltságlevele, Fejér, C. d. IV. 110. I.). I. Mátyás alatt a király csupán a protonotariusok ítéletei ellen intézett felebbezések, továbbá egyes súlyos bűntettek tárgyában (I. 1., III. 14, XXVIII. t.-cz.) és az örökös főispánok felett (VI. XXI. t.-cz. 1. §.) ült az ország főpapjaival és zászlósaival bírói széket. II. Ulászló idejébeu egyedül a hűtlenségig a nagyobb hatalmaskodási és a királyi bíráktól felebbezett ügyek elintézése volt a királynak fentartva (I. 13., III. 8., IV. 7. t.-cz.). Azok között, kikre a király birói hatalmának egy része átszállott, az első helyet foglalja el a nádor (comes curialis major, oomes palatínus, később röviden palatínus). Kezdetben a királynak udvarbirája volt és Önállóan csak a királyi udvarnokok felett (Szent László III. k. 3. f.), más ügyekben pedig csak mint a király megbízottja vagy kiküldöttje itélt. A királyi tekintély emelkedésével első hivatalnokának befolyása is emelkedett. Azon fölül mindjobban szaporodtak az esetek, melyekben a király helyettesre szorult és ez, hivatalos állásánál fogva, csak a nádor lehetett. így öregbedett mindinkább a nádornak hatásköre és a XIII. században már odáig terjedt, hogy a király akadályoztatása esetében a nádor tartotta a székesfehérvári törvénynapokat, és hogy a királynak külön fentartottak kivételével mindennemű ügyben itélt (1222: 1., VIII. t.-cz.). Tagja maradt a királyi tanácsnak, de a királyi bíróságtól önálló birói hatóságot, külön curiával, helyettessel és segédszemélyzettel is nyert (váradi regestrum 94-ik pont 1222: VIII. t.-cz.). Főbb feladata volt a bűntettesek üldözése s e végből az ország külömböző vidékein birói széket tartott. Az ország lakói, kik többnyire őt és nem a királyt látták a jogszolgáltatással foglalkozni, hozzászoktak benne a birói hatalom első gyakorlóját tisztelni, mely meggyőződés az Anjou-házból származott királyok magvaszakadta után beállott