Képviselőházi irományok, 1892. XXV. kötet • 808-839. , CXXVII-CXXXII. sz.
Irományszámok - 1892-819. Törvényjavaslat, a Rába és mellékfolyóinak szabályozásáról szóló 1885. évi XV. és 1893. évi XVII. törvényczikkek végrehajtása folytán szükséges teendőkről
819. szám. 103 tárgyalta, ezen körülményt annál kevésbbé találtam kifogásolhatónak, mivel a hivatalelődöm utólagos jóváhagyása mellett megváltoztatott eljárási sorrend különben sem szolgált akadályul arra nézve, hogy az érdekeltek észrevételeiket megtehessék. A beérkezett felszólamlásokat egyenkint birálat alá vévén, azok felett, egy-kettő kivételével, már érdemlegesen határoztam, a még felvilágosítást és pótlást igénylő egy-két felszólamlás tárgyában pedig mindenesetre még a kivetések tényleges megtörténte előtt fogok határozni. A mennyiben pedig egyes érdekeltekre nézve a kivetés ennek daczára idejekorán meg nem történhetnék, a folyó év első negyedére eső összeg után ezektől nem fog késedelmi kamat követeltetni. Az osztályozási munkálatok szerint a társulati ártér a vízborításra és a szabályozás folytán elért gazdasági előnyökre való tekintettel hat osztályba soroztatott, a sík vizes és általában oly területek pedig, melyek az eddigi részleges szabályozás által mi előnyben sem részesültek, osztályon kivül helyeztettek; — végre a zárt, vagyis a mindkét parti töltések közé szorított, valamint azon nyilt hullámterek, melyek minden kisebb áradásnál is elboríttatnak és gazdaságilag hasznosabbakká nem lettek, a társulat kötelékéből kibocsáttattak. A központi bizottság által megállapított osztályozási munkálatok szerint a 7,040.000 forint kölcsön járulékainak fedezése czéljábcl a teherviselési egységet képező egy I-sö osztályba sorozott kataszteri holdra 5 forint kivetés esik, — mely a véleményező bizottság javaslatai és az általam eszközölt módosítások következtében csak lényegtelen változást fog szenvedni, a mennyiben az osztályok némi leszállítása folytán az egységek kevesbedvén, egy egységre esetleg, a mennyiben annak szüksége felmerül, pár krajczárral több kivetés fog jutni. A többi osztályba sorozott területekre ezen kivetésből osztályonkint 2 /io-del kevesebb jut, a Vl-ik osztályba sorozott területek után pedig kataszteri holdankint már csak 50 kr. fizetendő. Ezen kivetés egyelőre csak az 1895. évre irányadó, mert ezen évben még sem a kezelési költségekre, sem a tiszai alapból előlegezett 1,760.000 frtra kivetéseket nem fog a társulat eszközölni, önként érthető tehát, hogy 1896. évtől kezdve számba véve a még okvetetlenül szükséges egyéb kiadásokat is, a kivetés nagyobb leend. Az osztályon kivül helyezett területek ellenben csak a társulat kezelési és a szabályozás folytatásának előmunkálati költségeihez tartoznak hozzájárulni, mely azonban kat. holdankint 25 krt meg nem haladhat. Ezeknek előrebocsájtása után a tisztelettel ide mellékelt törvényjavaslat 1-ső §-ában kimondatni kérem, hogy: »az 1885. évi XV. t.-czikk alapján a Rába-szabályozó társulat érdekeltségének terhére felvett 7,040.000 frt kölcsön kamat- és tőketörlesztési járulékai 1895 évtől kezdve az idézett törvényczikk értelmében ideiglenesen kiigazított osztályozás és teherviselési kulcs szerint a Rábaszabályozó társulat árterületére kivetendők.« Ezzel kapcsolatosan van szerencsém megjegyezni, hogy miután az 1893. és 1894. évi kivetések csak az ideiglenesség jellegével birtak, annak szüksége merült fel, hogy — a mint ezt már az 1885. évi XV. t. czikk 5-ik § ának második bekezdése is kimondotta — az illetéktelenül beszedett időközi járulékok megtérítése, illetőleg kiegyenlítése az új osztályozás és teherviselési kulcs alapján megtörténjék. Ezen megtérítést, illetve kiegyenlítést azonban csak az 1893. és 1894. évi 1 frt 25 kros kivetésekre nézve találnám helyén levőnek, amennyiben ezen kivetés mellett is egy I-ső oszt. holdra a régi osztályozás szerint 3 frt 75 kr. esett és igy méltányos, hogy ezen érdekeltekkel szemben az új osztályozás alapján a leszámolás és kiegyenlítés megtörténjék, annyival inkább, mivel az 1893. és 1894. évi 1 frt 25 krajczáros kivetések már a szabályozás befejezése után eszközöltettek, midőn a helyes teherviselés mérve csak az új osztályozás alapján állapitható meg igazságosan.