Képviselőházi irományok, 1892. XXIII. kötet • 734-777. , CVI-CXX. sz.
Irományszámok - 1892-776. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, az országgyüléshez, a gurahoncz-nagyhalmágyi gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről
266 776. szám. Az állam részére a megváltási jog oly czélból, hogy megváltás esetére az egész aradkörösvölgy-csanádi hálózat egyidőben átvehető legyen, az új vonalat illetőleg is 1906. évi január hó 1-től kezdve, vagyis ugyanazon határidőre biztosíttatott, mint az a többi vonalakra kikötve lett. A csatolt »Függelék«-ben még azon különleges határozmány is foglaltatik (8. §.),hogy a részvénytársaság a gurahoncz-nagyhalmágyi vonal mentén Csúcsnál egy kőbányát köteles az állam tehermentes tulajdonába bocsátani, azt megfelelő rakodó és kitérő vágányokkal berendezni, illetve az új vasúttal összekötni, továbbá a kőbányában termelendő kőanyagot összes vonalain kedvezményes díjtételek mellett szállítani. Gondoskodnom kellett ugyanis arról, hogy az alföldön tervezett és már megindított nagyszabású kőútépitkezésekre megfelelő olcsó kőanyag álljon rendelkezésre s ez különösen is indokolja e vonal létesítését, miután ily módon e hegyes vidék gazdag és jó kőanyaga az alföld egyrésze számára hozzáférhetővé fog tétetni. Ezen kőbányának megszerzése s az aradcsanádi egyesitett vonalakon biztosított olcsó szálütás által az állam a köutak építésére szükséges anyagot sokkal olcsóbban állíthatja elő s e mellett ugyanezen bányából hosszú évek során a kőanyagban szűkölködő alföldi vármegyéknek is olcsó útanyag lesz rendelkezésükre bocsátható. Ezen jelentékeny szolgáltatások fejében a részvénytársaságnak az alföldi állami kőutak építési alapja terhére 1G0.000 forintot helyeztem kilátásba, a mely összeg bő fedezetet talál abban, hogy, ily módon lehetővé tétetik az alföldi közutak egy részéhez a szükséges kőanyagnak olcsóbb beszerzése. Mindezen kötelezettségek a tisztelettel csatolt függelékben részletesen felsorolvák, miért is e helyütt még csak azt kívánom megjegyezni, hogy a részvénytársaság határozott s föltétlen kötelezettséget vállalt, miszerint az ezen vonalrésznek folytatását képező haímápy-brádi vonalat is, mely körülbelül 26 kilométer hosszú, legkésőbb 1897. január hó 1-éig meg fogja építeni, illetve a forgalomnak átadni, s hogy a szóban forgó 160.000 forintot, sőt az egész gurahoncz-halmágy-brádi vonalra 34 évre biztosított évi 6200 forintos postaszállítási átalányt is a részvénytársaság javára s annak hiteles okiratban kijelentett belenyugvásával oly határozott feltétel alatt biztosítottam, hogy ha a most engedélyezett gurahoncz-nagyhalmágyi vonal folytatását képező nagyhalmágybrádi vonalat is legkésőbb 1897. évi január hó 1-éig meg nem építené és a közforgalomnak át nem adná, az esetre az állam fel lesz mentve úgy a postaátalány, mint a 160.000 frt kifizetésének kötelezettsége alól; ellenben a részvénylársaságnak a »Függelék«-ben előirt összes kötelezettségei továbbra is hatályban maradnak. Az előrebocsátottak alapján és tekintettel arra, hogy a gurahoncz-nagyhalmágyi s illetve brádi vasút megépítését nemcsak a helyi érdekek, hanem általános közigazgatási, honvédelmi, sőt nemzetiségi és államgazdászati érdekek is sürgősen követelik, kérem a tisztelt Házat, hogy ezt a jelentésemet tudomásul venni s hasonló czélból a főrendiházzal is közölni méltóztassék. Budapesten, 1894. évi deczember hó 2-án. Lukács Béla s. k, JcereshecMe-mügyi m. Túr. minister.