Képviselőházi irományok, 1892. XXIII. kötet • 734-777. , CVI-CXX. sz.

Irományszámok - 1892-755. Törvényjavaslat, az 1895. év első két hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról

755. szám. 161 Melléklet a 755. számú irományhoz. ndokolás, „az 1895. év első két hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról" szóló törvényjavaslathoz. Az 1895. évi költségvetési előirányzatra vonatkozó előterjesztésemet az országgyűlés őszi ülésszakának megnyilta után, jelesül már folyó évi október hó 9-én benyújtottam az ország­gyűlés képviselőházának. Tekintettel azonban a törvényhozás mindkét háza által a tárgy fontosságához mérten szükséglendö időre, nincs kizárva az a lehetőség, hogy az erre vonatkozó előterjesztések ez év folyamán törvényerőre már nem fogna emelkedhetni. Ennélfogva a végből, hogy a köz­adók kivetésére és beszedésére, valamint a jövedékek kezelésére törvényes alap nyújtassák, s az állam összes szükségletei a jövő 1895. évi január hó 1-étől fedezve legyenek, van szeren­csém a jelen törvényjavaslatot tisztelettel bemutatni. A törvényjavaslat 1. §-a felhatalmazza a ministeriumot, hogy a magyar korona orszá­gaiban jogérvényes adókra s állami jövedékekre vonatkozó összes jelenleg fennálló vagy ezentúl hozandó törvényeket, azok időközben bekövetkezhető módosításainak figyelembe vételével, az 1895. év első két hónapjában érvényben tarthassa s az ezek alapján befolyó adókból s egyéb jövedelmekből az állami kiadásokat fedezhesse. Ezekre az állami kiadásokra nézve a javaslat 2. §-a szerint az 1894. évi állami költség­vetésről szóló 1893. évi XXXI. törvényczikk határozmányai irányadók. Minthogy azonban oly kiadások is állhatnak elő, a melyek törvényes intézkedésen ala­pulnak, de számszerűen eddig még nincsenek megállapítva: arra is felhatalmazást kell kérnem, hogy ezen kiadások is fedeztethessenek. Ugyancsak ennek a szakasznak rendelkezései szerint a javaslatban kért felhatalmazás alapján tett kiadások az 1895. évi állami költségvetés keretébe illesztendők, a mely költség­vetésre vonatkozó törvény életbelépte napjával — a 3. §. értelmében — a felhatalmazás hatályát vesztené. Budapesten, 1894. évi deczember hó 4-én. Wekerle Sándor *. k., péngügyminister. KBPVH. IROMÁNY. 1892 97. XXIII. KÖTET, 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom