Képviselőházi irományok, 1892. XXII. kötet • 690-733. , XCVI-CV. sz.
Irományszámok - 1892-713. A pénzügyi bizottság jelentése, a pénzügyministerium 1895. évi állami költségvetése tárgyában
218 713. szám. A két évi gyakorlati kiképeztetés után különbizottság előtt államvizsgát tesz az illető, a mely vizsgálat alapján okleveles bányamérnöknek, fémkohómérnöknek, vaskohómérnöknek, vagy gépész- és építészmérnöknek, erdésznek, vagy erdőmérnöknek nyilváníttatván, részére oklevél állíttatik ki. Az erdészeti államvizsgák a földmívelési ministeriumban kirendelt bizottság előtt, a bányászati államvizsgák pedig Selmeczbányán minden év márczius és október havában tartatnak meg. Az utóbbi vizsgáló bizottság az akadémia igazgatójának elnöklete alatt a vizsgálati tantárgyak tanáraiból és a pénzügyministerium által kiküldött szakegyénekből, mint biztosokból áll, kik mint vizsgálók működhetnek. Az államvizsgákhoz csak oly érettségi vizsgát tett hallgatók bocsájthatók, kik előlegesen igazolják: a) hogy szaktanulmányaikat a hazai, vagy valamely külföldi szakintézetben, vagy más felsőbb tanintézeten teljesen elvégezték; b) hogy az egyes szakiskolák részére előirt és az akadémia rendszabályaiban elősorolt tantárgyakat hallgatták és ezek mindegyikéből legalább elégséges eredménynyel colloquáltak illetőleg vizsgáztak ; c) hogy a rajzórákat szorgalmasan látogatták és a tantárgyakkal kapcsolatos rajzokat elkészitették; és d) hogy tanulmányaiknak befejezése után a választott szaknál két évi gyakorlati alkalmazásban voltak. Az államvizsgák részint zárt helyen felügyelet alatt készitendő írásbeli vagy tervezési dolgozatokból, vagy pedig gyakorlati munkálatókból, részint nyilvános szóbeli vizsgálatból állanakAz írásbeli vizsgálat a szóbelit megelőzi. A bányászati és erdészeti akadémián következő ösztöndíjak vannak rendszeresítve: a) két Ferencz József nevet viselő, egyenkint 300 arany forintot tevő ösztöndíj, továbbá a következő állami Ösztöndíjak, úgymint: b) 18 egyenkint 300 frtos bányászati, c) 18 » 300 » erdészeti, d) két 300 frtos bányaszámvevőségi, e) két 300 frtos erdőszámvevőségi, f) két 315, esetleg 420 frtos ösztöndíj (1894. évtől kezdve két 500 frtos segélydíj), g) két 300 frtos, az alapító nevét viselő Volny József-féle bányászati ösztöndíj. Okleveles erdészek számára ezenfelül egy 1.000 frtos állami ösztöndíj van külföldön való bővebb kiképeztetés czéljából rendszeresítve. Hogy a tanároknak minél több alkalom nyujtassék ismereteiknek közvetlen szemlélet és tapasztalás utján való kibővítésére, gondoskodva van, hogy a tanárok és segédtanárok úgy saját kiképeztetésük, valamint a tudomány és a külföldi ipar újabb vívmányainak megismertetése és meghonosítása czéljából, a szünidők alatt lehető gyakran kiküldessenek, belföldi vagy külföldi tanulmányi útra. Ez évben két tanár tett ilyen tanulmányi utazást a belföldön, úgymint: Standner Jenő kir. bányatanácsos és akadémiai tanár, ki jelenleg a középitészettan, út-, vasút-, hidépitészettan és a vizépitészettan megírásával foglalkozik, a Garam, Vág, a Tisza és Maros folyók mentén levő erdészeti, nemkülönben a bányászat czéljaira szolgáló vizi építményeket, a gátakat, mücsatornákat, vízgyűjtő tavakat, továbbá a vajdahunyadi és a likéri sodronykötél-pályákat tanulmányozta.