Képviselőházi irományok, 1892. XX. kötet • 619-652. sz.

Irományszámok - 1892-634. Az igazságügyi bizottság jelentése, „az állami anyakönyvekről” szóló törvényjavaslat tárgyában

74 634. szám. A házasságkötésnél való közreműködés, ép ugy, mint az egyéb auyaköny vvezetői teendők, a közigazgatási tevékenységnek egyik ágát képezik, s ha a fentemiitett közigazgatási tisztviselők egyéb közigazgatási teendőik ellátására képesek, ugy csak kivételes személyi és helyi körülmények okadatolhatják azt, hogy az anyakönyvvezetői hatáskör egyik vagy másik irányban megszorítást nyerjen. A mi a hivatali kötelékben nem álló más egyéneket illeti, a kik anyakönyvvezetői teendőkkel megbízhatók: a bizottság ugy találta, hogy a képesítésnek azon mérve, a mely a ministeri javaslat 7-ik §-ában megállapítva lett, a műveltség- és értelmiségnek oly fokát rejti magában, hogy az az egyébként megkívántató személyes tulajdonságoknál fogva •— a mely utóbbiakat törvényben körülírni s meghatározni nem lehet, de a melyek az egyének kiválasztásánál és kinevezésénél kell, hogy érvényesüljenek — azon hatáskörrel, a melyet a bizottság megállapított, rendszerint felruházhatok lesznek. Az igazságügyi bizottság szem előtt tartotta az anyaköuyvvezetői teendőknek osztályozását azok fontossága szempontjából. Nem tévesztette szem elől azon tényleges viszonyokat és körülményeket, a melyek egyik-másik helyen fenforoghatnak a tekintetben, hogy akár a hivatali kötelékben álló személy, akár az azon kívül álló más egyén a meghatározott anyakönyvi területen belül mint polgári tisztviselő a házasságkötésnél ne működjék közre. Ha a megalkotandó intézményeknek kellő működését biztosítani óhajtjuk, ha arra törekszünk, hogy az anyakönyvvezetőket bizalom környezze, és kifejtendő működésük szolgáltassa az alkotandó intézmények megszilárdulásának alapját: akkor az anyakönyvvezető kiválasztásában a személyes tulajdonságokra döntő súlyt kell helyezni és különös tekintettel a házasságkötésnél való közreműködésre, azoknak legnagyobb mértékét keresni. Mert lehetséges, hogy ugy egy hivatali kötelékben álló, mint azon kívül lévő egyén a közigazgatási teendők ellátására teljesen alkalmas; megbízhatósága és képessége, hogy a születési és halálozási anyakönyvek vezetésével megbízassák, minden kétségen felül van, de nem bir azon személyi, tulajdonságokkal, a melyek a házasságkötésnél való közreműködéshez megkívántatnak. Ha immár a törvényhozás az anyakönyvvezetők kirendelésénél ily szigorú mértéket kíván alkalmaztatni, és e mellett oda törekszik, hogy lehetőleg hivatali kötelékben lévő közigazgatási tisztviselők bízassanak meg az anyakönyvvezetői teendőkkel: akkor ezen irányzatoknak eredményekép előáll annak a szüksége, hogy az anyakönyvi kerületek száma leszállittassék, az egyes kerületek nagyobb számú lakosságot foglaljanak magukban, a melyek kiterjedt területen szétszórva vannak. De a törekvésnek oda kell irányulni, hogy ezen fentjelzett visszásságok ne csak kerültessenek, hanem ellenkezőleg, a szervezet akkép állapittassék meg, hogy az anyakönyvi székhelyek lehetőleg könnyen hozzáférhetővé tétessenek. Különösen áll ez a születési és halálozási anyakönyveknél, a melyek igénybevétele — tekintettel az azokba bejegyzendő esetek számára és egyéb alkalmakra, a melyek a tudakozódást, betekintést szükségessé teszik — gyakoribb, mintsem az, a mely a házassági anyakönyveknél elő szokott fordulni. Az ország viszonyait szem előtt tartva, csak azon anyakönyvi szervezet lesz megfelelő, a mely a jelenlegi szervezetnek hiányait és visszásságait kerüli és orvosolja. Az anyakönyvek vezetésében lehetőleg a deczentralizáczió elvét kell érvényre juttatni, szem előtt tartva azonban az ország jelenlegi közigazgatási beosztását és azon nehézségeket, a melyek az állások betöltésénél előállanak, ha túlságosan elaprózott anyakönyvi kerületek állapittatnak meg. Az itt jelzett elveknek megfelelő szervezés két utón volna elérhető.