Képviselőházi irományok, 1892. XVII. kötet • 551-589. , XLI-XLVIII. sz.

Irományszámok - 1892-563. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, „az örökösödési eljárásról” szóló törvényjavaslat tárgyában

268 563. szám. beavatkozás eseteit, a haláleset fölvételét, a hagyaték előleges biztosítását, végrendelet bemutatását, á hagyományosok és végrendeleti végrehajtók értesítését: intézkedik a hagyaték leltározásáról, a leltár kiállításának formájáról, a szükségesnek mutatkozó gyámhatósági teendőkről, távollevők idézéséről, az eljáró bíróság illetékességéről, az osztály megejtéséről; megállapítja az ingatlan javak örökösödés utján való átszállásának módozatait, a perreutasitás következtében indítandó örökösödési perek megindításának idejét és ezek elbírálására illetékes bíróságokat, a kiskorú vagy gondnokság alatt álló örökösök érdekében a gyámhatósági teendőket, a hagyományok érvényesítésének módját, örökősök nem létében a korona ügyész értesítését s végül ez utóbbi esetben a hagyaték iránt örökösi tulajdonosi, vagy hitel lezői minőségben érdekletteknek hirdetményi megidézését. Az első bíróságok rendezéséről szóló 1871. évi XXXI. törvényczikk az örökösödési eljárást az újonnan szervezett királyi járásbíróságok, illetve királyi törvényszékekhez utalja. A királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. törvényczikk 53. §-a megállapítja a királyi közjegyzők hatáskörét a hagyatéki ügyek körüli eljárásra. A gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. évi XX. törvényczikk 6-ik fejezetében megállapítja az örökösödési ügyekben a községi elöljáróság és gyámhatóságnak az azon törvényben meghatározott módon való eljárását. Fentartja ugyan hatályában az örökösödési eljárásra vonatkozó törvényeket, de különösen a kiskorúak és gondnokság alatt álló örökösök érdekeinek szempontjából a gyakorlati jogélet követelményeinek megfelelőleg kibővíti s hathatósan közrehat az örökösödési igények lebonyolításának alaposságához. A polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868. évi LIV. törvényczikk módosítása tárgyában hozott 1881. évi LIX. t.-cz. 92-ik §-a az örökösödési eljárás folyamán érvényesíthető jogorvoslatok tekintetében módosítja az eddig fennállott törvényes intézkedéseket. Az 1874 évi XXXI. t.-cz. módosításáról és kiegészítéséről szóló 1886. évi VII. t.-cz. mindazon örökösödési ügyekben, a melyek a kir. bíróságok vagy gyámhatóságok hatósági körébe tartoznak, a tárgyalásoknak vezetését a királyi közjegyzőkre bizza, de megengedi, hogy ezek vezetése kivételes esetekben a járási szolgabiróra, sőt a községi elöljáróságra is bizathassék. Megállapítja továbbá az örökösödés ügyekben tartandó tárgyalás helyét, a királyi közjegyző által felszámitható eljárási díjak mennyiségét és azok behajtási módját. Intézkedik arról, ha a közjegyző eljárásában indokolatlan késedelmet tanúsít, hogy azon esetben megbízatása elvonásával a tárgyalási teendők a gyámhatóság székhelyén árvaszéki ülnökre, vidéken pedig a járási szolgabiróra bízassanak. Az örökösödési eljárásra vonatkozó szabályok tehát, az itt előterjesztett adatok szerint legnagyobbrészt teljes érvényükben fentartva, az 1868. évi LIV., 1871. évi XXXI., 1874. évi XXXV., 1877. évi XX., 1881. évi LIX. és 1886. évi VIL törvényczikkekben találhatók fel. Tagadhatlan, hogy ezek a törvények sok hasznos és czélszerű intézkedést foglalnak magokban ; de e mellett, a mint azt a kormányjavaslat általános indokolása is jelzi, számos hiányt és fogyatkozást tüntetnek fel. Magának az eljárásnak nem egységes szerkezete, a hatósági közreműködés terjedelme és sok más intézkedés nem olyan, a mely a gyakorlati élet szükségletének, a jogbiztosság követelményeinek megfeleljen. A kormányjavaslatnak feladata volt azon rendszer igénybevételével, a mely öröklési jogunknak megfelel, az észlelt hiányokon segíteni és a tapasztalt fogyatkozásokat orvosolni. Az igazságügyi kormány a bizottság meggyőződése szerint teljesen megfelelt feladatának, a midőn az ipso jure örökösödés elvén indulva ki, a meglevő anyagot is felhasználva, abból kiselejtezte azt, a mit a napi tapasztalatok által kifejlett jogélet rosznak talált, megtartotta azt, a mi jónak bizonyult, s fölvette alkotásai közé azokat, a miknek fölvétele a gyakorlati jogélet követelményeinek megfelelt. /