Képviselőházi irományok, 1892. XVI. kötet • 514-550. , XXII-XL. sz.

Irományszámok - 1892-523. Törvényjavaslat, a gyermekek vallásáról

523. szám. U Már fentebb rámutattam azon czélszertíségi indokokra, melyek az egy családbeli összes gyermekeknek egy és ugyanazon vallásban való nevelését kívánatossá teszik. Rámutattam különösen arra az eshetőségre is, hogy az 1868 : LIII. t.-cz. rendelkezéseinek fentartása esetén az is megtörténhetnék, hogy a szülők akarata ellenére a testvérek egy része keresztény,— más része pedig nem keresztény vallásban volna nevelendő. A jelzett bajok és visszásságok elkerülésére a szakaszban foglalt rendelkezést vélem legigazságosabbnak. A férj, az atya, végül is a család feje, annak feutartója, — ő az, kinek a gyermekek vallási hovatartozandóságát illetőleg is mérvadónak kell lennie. De nem szolgálhat a tervbe vett intézkedés okot a különböző vallásfelekezeteknek sem panaszra, mert nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a kérdéses intézkedés minden felekezetnek ép oly egyforma mértékkel, ehát ép oly igazságosan mér, mint az 1868 : LIII. t.-cz. megváltoztatandó intézkedése is kétségtelenül mért. A szakasz első bekezdésében a jelzett szabályra vonatkozólag kétrendbeli megszorítás foglaltatik. Az első ama bevett, vagy törvényesen elismert vallást szabja meg egyszersmindenkorra a születendő összes gyermekek vallásául, melyet az atya a házasságkötés idejében vallott. Czélszerfínek mutatkozik ezen intézkedés egyrészt az állandóság szempontjából s másrészt s különösen azért, nehogy az atya vallásváltoztatása esetén megint és pedig a törvény rendelkezéséből folyólag álljanak elő ama visszásságok, melyekkel a testvéreknek különböző vallásokban való nevelése rendszerint járni szokott. Ama két esetről, melyekben ezen szabály alól egyedül van kivételnek helye, később a 4. §-nál lesz szó. A második megszorítás abban áll, hogy a szakasz rendelkezése csupán azon esetekre korlátoztatik, midőn az atya a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek valamelyikéhez tartozik. Ezn megszorítás indokai ugyanazok, melyek már fentebb az 1. §-nál előadattak. A szakasz második bekezdése természetesen, mindig feltéve, hogy a szülők közt megegyezés nem történt, — azon esetről intézkedik, midőn az atya a bevett vagy törvényesen elismert vallások egyikéhez sem tartozik s ez esetben első sorban az atyának biztosítja a jogot megállapítani azt a bevett, vagy törvényesen elismert vallást, melyben összes gyermekei különbség nélkül nevelendők lesznek. Ki kell itt emelnem, hogy a szakasz szűkebbre szorítja az atya határozási jogát, mint az 1. .§.• a szülők közt előzetesen köthető megegyezést, a mennyiben csak egy vallás választását engedi meg az atyának összes' gyermekei részére. Ennek indoka abban rejlik, hogy az 1. §. szerinti megegyezés hiányában tulajdonkép a törvény rendelkezései lépvén előtérbe, annak intentiója, vagyis a testvérek különböző vallásának elkerülése is megóvandó volt. Rá kell mutatnom e helyütt ama megkülönböztetésre is, melyet a szöveg akkor tesz midőn e pontban nem valamely vallás »követéséről«, hanem csupán az abban való >nevelésről* intézkedik. A különbség abban áll, hogy mig valamely vallás követése, vagyis az ahhoz való tartozás a javaslat értelmében az abban való nevelést is szükségkép maga után vonja, addig valamely vallásban nevelni lehet, a nélkül is, hogy az illető gyermek tagja volna ama vallásfelekezetnek, melyben neveltetik. Ezen megkülönböztetés által véltem összeegyeztethetni a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat irányelveit azokkal az indokokkal, melyek a gyermekek vallásos nevelésének szükségességét illetőleg általánosságban már fentebb az 1. §-nál előadattak. A szakasz harmadik és negyedik bekezdése azon esetről intézkedik, ha az atya az előbbiekben körülirt jogával nem él, s e tekintetben háromféle lehetőséget tart szem előtt. #