Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

513. szám. 69 Ezekre szabályokat alkotni, ezen irányban híveikre hatni, ezek is egyházi feladatuknak tekintik. Az a körülmény, hogy egyik egyház a házasságot szentségnek tekinti, másik nem, nem nyújt alapot arra, hogy az egyházi jogkörök megállapításánál az állam a bevett és elismert egyházakkal nem a paritás elve szerint, hanem különfélekép bánjon el, mihelyt mindegyik egyház a házassági viszonynak vallási oldalát, abban foglalt vallási momentumokat ismeri és feladatának tekinti, híveinek házasságát egyházi gondozás és behatás alatt tartani. Magában véve abból, hogy valamely egyház' a házasságot szentségnek tekinti, még nem következik az, hogy a szentségi jellegből a házassági jogra nézve, ugyanazon következtetésekre jut, mint egy más, a házasságot szintén szentségnek tartó egyház. Ez áll különösen a r.-katholikus és görög-keleti egyházakra. A görög-keleti egyház ép ugy szentségnek tekinti a házasságot, mint a római katholikus. Ez dogma a keleti egyházban is. Mégis az ennek alapján kifejlett görög-keleti házassági jog a felbontás tekintetében sokkal közelebb áll a. Josephinumhoz vagy az erdélyi protestáns egyházak házassági jogához, mint a római katholikus egyház házassági jogához. Nemcsak az akadályok és házasságkötés tekintetében különbözik lényegesen á róm. katholikus egyháztól, de a mi a legfőbb: a házassági kapocs állandósága kérdésében is. Agytól, asztaltól való elválasztást nem ismer. A magyarországi görög-keleti egyház igen sok felbontási okot ismer. Sokban egyez a Josephinummal, sokban túlmegy rajta. Nincs tehát semmi alapja a házasgági jogban annak a felfogásnak, mely azért tartja egy törvényhozási szempont alá tartozónak a róm. kath. és a görög keleti egyházat, mert a házasság mindkettő tanai szerint szentség. Különben is ez a megoldási mód teljesen téves alapra van építve. Nem a hitelvek és egyházi "tanok alapján nyerték a magyar birodalom bevett egyházai a házassági viszony állami hatályú szabályozási jogát és a bíráskodási jogot az államtól. A jogegyenlőség és az egyházak paritásának nagy alkotmányjogi elvei alapján biztosította a törvény a protestáns és a görög-keleti egyháznak e jogokat (1790/1 : XXVI. és XXVII. törvényczikk). Ezen elveken alapul az 1848: XX. törvényczikk is. Maguk a római katholikus egyház főpapjai, Simor és Haynald bibornokok és azon főrendi világi tagok, kiket a római katholikus egyház vezérférfiainak tekintett: Cziráky János gróf és idősb Szögyény László 1868-ban, midőn az egyházi jurisdictio kérdése szóba került, — mint azt a fönn közölt beszédeik tanúsítják — azt a kérdést, birjanak-e a bevett egyházak szabályalkotási és bíráskodási polgári joghatályú hatalommal^ nem az egyház dogmái és tanai, hanem a jogegyenlőség és egyházak paritásának alkotmányos elvei alapján tartották megoldandónak. Mindezekkel ellentétben csak most nyilvánul az az egyházi törekvés, mely e kérdés megoldását as alkotmányos elvek alapjáról az egyházi tanok és felfogások terére igyekszik átterelni. A magyar közjog és alkotmányos elvek alapján a kérdést csak ugy lehet felállítani: hogy vagy minden bevett egyháznak megadatik a polgári joghatályú rendezési és bíráskodási jog a házasági viszonyok terén és megadatik minden ezentúl is a bevettek sorába iktatandó felekezetnek is; vagy a polgári joghatályú szabályozást és bíráskodást minden magyar állampolgár házassága felett az állam kizárólag ihagának tartja fenn. 1868-ban a főrendiház conservativ tagjai és a római katholikus főpapok vezérférfiai az első utat helyeselték-; a jelen tervezet a második utat hozta javaslatba.