Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.
Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról
46 513. szám. Az izraeliták házassági joga Magyarországon lényegében azonos az osztrák polgári törvénykönyvnek határozmányaival. Tekintve azonban, hogy az 1863. évi udvari cancellariai rendelet az osztrák polgári törvénykönyv azon általános rendelkezéseit, melyek az izraeliták házasságaira nézve követendők, át nem vette, e hitfelekezet tagjai számára csak részleges házassági jog létezik, a melynek kiegészitése, miután a többi házassági jog felekezeti jellegű, a jognak általános elveiben keresendő. Ugy e rendelet, mint az erdélyi és fiumei izraelitákra vonatkozó érvényes jog, a mint ezt a hitfelekezet is elismeri, sem a kor kívánalmainak, sem a tisztultabb vallási felfogásnak meg nem felel. A különleges tételek az osztrák polgári törvénykönyv alkotásakor meghallgatott izraelita theologusok tanácsára vétettek föl. Az izraeliták házassági joga tehát állami törvényeken nyugszik.ugyan, de kizárólagos hitfelekezeti jelleggel bir és az ezen házassági ügyekben fentartott állami bíráskodás egész teljességében nem érvényesül, a mennyiben egyik-másik irányban a birói ítélet mellett szertartási cselekményt is tesz szükségessé. Az érvényben levő házassági jogok, az eljegyzéstől kezdte a házasság megszűnéséig, ellentétes, egymással össze nem egyeztethető, az állami és társadalmi érdekeket ki nem elégítő szabályozást tartalmaznak. Mindaddig, mig az egyes jogrendszerek a vegyes házasságnál összeütközésbe nem jönnek, az ellentétek és ellenmondások az egymás mellett megférhetés színében tűnnek fel. De megszűnik e látszat, mihelyt saját viszonyaink követelményeit és az állam által meg valósítandó érdekek szempontjából az egyes hitfelekezeti jogrendszereket szemügyre vesszük. Elsőrendű állami czél, hogy minden állampolgárnak házasságkötésre irányuló szabadsága a megkötés időpontjáig lehetőleg teljesen megóvassék és "a házassági ígéret még tiltó akadályként se ismertessék el amaz erkölcsi kényszer okából, mely az ilyen elismerésben kifejezésre jut. Az egyéni szabadságnak ezen korlátozását és az érvényesen létrejött eljegyzés által az erkölcsi kényszer gyakorlását s annak megakadályozását, hogy a jegyben járó szabad elhatározásából mással házasságot kössön: érvényes házassági jogaink különböző alakban ismerik. A kánonjog szerint az érvényes eljegyzés, — a mely már hét éves korban is létesülhet — impedimentum publicae honestatis-t állapit meg. Az eljegyzés alapján a jegyest kereseti jog illeti meg a házasság megkötésének követelésére. Ellenmondási joga nyílik a jegyes és harmadik személy közt kötendő házassággal szemben. A görög-keleti egyházban, a szerint, a mint egyszerű vagy egyházilag megáldott eljegyzés esete forog fenn, a joghatályok különbözők. Az egyszerű eljegyzéshez a hét éves kor, az egyházi eljegyzéshez férfiaknál a betöltött tizennegyedik, nőknél a tizenkettedik év szükséges. Az egyházilag megáldott eljegyzés érvényességi akadály és ennek folytán a jegyes más személylyel házasságot nem köthet. Sőt annyira megy az egyéni szabadság korlátozása, hogy a görög nem egyesült román egyházban a hivatalosan megállapított eljegyzési jegyzőkönyvek szerint a jegyesek az egyszerű eljegyzés alkalmával lemondanak azon jogról, hogy a házasságot kényszerítés okából valaha megtámadják. Az erdélyi ágostai hitvallású ev. egyházban az 1870. évi »Eheordnung« 13. §-a értelmében, az, a ki magát az egyházi szabályoknak megfelelően eljegyezte, addig, a mig az eljegyzés halál vagy felbontás által meg nem szűnik, harmadik személylyel házasságot nem köthet. Az eljegyzés felbontása a 28. §. értelmében mindig birói eljárást követel. Az erdélyi ev. református egyház joga szerint az érvényesen létrejött mátkaság felbontása csak az illetékes biró által történhetik (Bod Péter H. t. 22., 171. §.).
