Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.
Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról
513. szám. 35 concordatum idejét leszámítva, Ausztriában az 1868. évi-, törvényhozás előtt is a polgári bíróság itélt a házasságok érvénye fölött. Nálunk az egyházi Ítélőszékek bíráskodása alkotmányos törvényeink egyikén alapul, melyet jogunk van megváltoztatni, de nem. rögtönözve, mert részletesebb és alaposabb kimunkálást tartunk szükségesnek. Az osztrák »NothCivilehe«-t nem tartja követendő példának; mert sokkal természetesebbnek tartja és liberálisabbnak, hogy az állam azt mondja ki: »Minden házasságot az állammal szemben polgári szerződésnek tekintek és mint ilyent a polgári hatóság előtt kötendőnek rendelem, vallási szertartások és elvek az egyes felekhez és azon egyházhoz tartozván, melynek ők hivei«, — mint azt, hogy a házasságokat az egyház, pap előtt kell kötni, de ha az a feleket össze 1adni nem akarja, akkor én, állam, fogom a házasulok összeadását polgári hatóságom által teljesíttetni, a házassági kérdések felett pedig, egyik esetben úgy, mint a másikban, nem az egyházi, hanem a világi biróság itéljen«. Deák a központi bizottság fönti javaslatához csatlakozott (Idézett Napló 169. 1.). Már ezen törvényjavaslat tárgyalásakor fölmerült azon indítvány is, — a mely a magyarországi ágostai hitv. evangélikus és ev. református egyházak kerületi gyűléseinek és zsinatainak többször kifejezett óhajtását ismételte, — (Geduly Lajos), hogy addig, mig a katholikus szentszékek fognak házassági ügyekben bíráskodni, illetőleg, mig állami törvény általánosan fogja szabályozni a házasság-ügyeket, a magyarországi protestánsoknak az 1791: XXXVI. t.-cz. 11. § ában biztosított erre vonatkozó jogosultsága újból törvénybe iktattassák. Az a szempont, mely a törvénykezési rendtartás tárgyalásakor, úgy a képviselőházban, mint a főrendiházban a kiindulás alapját képezte, az 1848: XX. törvényczikk megállapította vallásszabadság és viszonosság, mely elvek kiépítését és megvalósítását tűzték ki a törvényhozás legközelebbi feladatául. Az 1868 : XLVIII. t.-cz a vegyes házassági válóperekre nézve a kettős bíráskodást hozta be; megállapította, hogy mindenik félre nézve egyedül saját illetékes bíróságának az illető fél saját hitelvei alapján hozott jogerős ítélete kötelező. Másrészről pedig az 1868 : HII. t.-cz. kimondta, hogy a vegyes házasság megkötéséhez az egyik házasuló fél lelkészének kihirdetése is elégséges (9. §.) és hogy az egyik egyházból a másikba áttért egyénnek minden cselekvénye azon egyház tanai szerint ítélendő meg, a melybe áttért és hogy az általa elhagyott egyháznak elvei reá nézve semmiben sem kötelezők (8. §.). A vegyes házassági válóperekről szóló törvényjavaslatnak a képviselőházban 1868. november 30-án tárgyalása ismét felszínre hozta a protestáns egyházi bíráskodás kérdését is. Nyári Pál tiltakozott az egyházi bíróságok föntartása, de különösen a magyarországi protestánsokra kiterjesztése ellen, mert a biráskodás az állam joga, melyet elidegenitenie nem szabad és még permissive se mházza át oly testületekre, melyek azt élvezni nem jogositvák, mire Eötvös József b. vallás- és közoktatásügyi minister a következőket jegyezte meg: »Az 1848. törvények kimondván az egyenlőséget és viszonosságot, reánk nézve azon kötelesség támadt, hogy ezen elvet a lehetőleg és legkövetkezetesebben életbe léptessük, minél előbb. Mihelyt tehát az egyházi székek a katholikusok egyházi ügyeire meghagyattak, addig, mig ezen székek a katholikusokra nézve létezni fognak, a nem katholikusokra nézve is, legalább a tőrvényben, ki kell mondani azon szabadságot, hogy ők szintén, ha akarnak, hasonló külön törvényszékeket állithassanak, a maguk házassági ügyeiknek elitélésére ....... Élnek-e ezen joggal vagy nem élnek, az a dolog természeténél fogva egyedül a protestánsoktól függ« (Idézett Napló XI. k. 193. 1.). A képviselőház többsége azonban elfogadta Nyáry Pál azon módosítását, hogy a törvényjavaslat 2. §-ának ezen szavai: »Joguk van azonban a magyarországi mindkét hitfele5*
