Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

30 513. szám. Az 1790/91. évi XXVI. törvényczikk tárgyalása alkalmával csupán a dunai kerületek kívánták a szentszékek hatáskörének a protestánsokra nézve visszaállítását és túlsúlyra emelkedett a restitutio in integrum lehetetlenségének meggyőződése. Oly felszólalások is voltak, melyek a házassági bíráskodást a maga szerves egységében a polgári bíróságokra ruházni kívánatosnak tartották. Báró Vay József az egyesült tiszai kerületek tanácskozása alkalmával kijelenti, »hogy mind a r. katholikusok, mind az evangélikusokra nézve nagy helytelenségnek tekinti azon ügyeknek az egyházi székekhez tartozását és ha a rendek megengednék, ő inkább azt indítványozná, hogy ezen ügyek mind a két fél részéről a polgári hatósághoz utasíttassanak.* Gróf Zichy Károly országbíró »az egyházi székek iránt* azon nézeten volt, »hogy talán az egész országra jó volna, ha a házassági ügyek ítélése az egyházi rend bírósága alól kivétetnék.* Ürményi József személynők legalább azt tartotta kívánatosnak, »hogy az evangélikusok házassági ügyei addig is, mig a római katholikusokra nézve is szükségesnek tartott új intézkedés megtörténhetik, a polgári törvényszékek által ítéltessenek.« Az országgyűlés többsége azonban, legalább elvileg, azt az álláspontot foglalta el, hogy a házassági ügyek rendezése és az azok feletti bíráskodás az egyházak ügye. A római katholikus és a görög-keleti egyházra nézve ennek megfelelőleg alkottattak meg a törvények. Az 1790/91: XXVI. t.-cz. 11. szakasza mindkét hitvallású evangélikusok házassági ügyeinek intézését saját epyházi székeiknek hagyta fenn, addigra azonban, mig ezek kellőleg szervezkednek és azon elvek, melyek szerint a házassági ügyeket itélni fogják, Ő Felsége hozzájárulásával megállapittatnak, azt rendelte, hogy »e házassági ügyek a közelebb múlt években dívott, elvek szerint a világi székek által Ítéltessenek«. A vegyes házasságokra nézve határozott volt a visszaesés az önálló állami jogszabályozás idejéhez képest. Az országgyűlés többsége egészen a kánonjogi elvek alapján járt el. A törvény szerint ugyanis a vegyes házasságok mindig katholikus lelkész előtt kötendők és »ugy azok a házassági ügyek, melyek már a kötés idejében vegyesek voltak, mint azok, melyek valamely félnek az evangéliumi vallásról a katholikus vallás áttérésével lettek vegyesekké, mivel mind a két esetben valóságos szentségről van szó, a katholikusok szentszéke alá tartoznak«. Törvényes elismerést nyert tehát a házasság szentségi jellege, habár a feleknek csak egyike követi a katholikus vallást. Intézkedésének enyhítéséül és azoknak némi megnyugtatására, a kik a katholikus egyházhoz nem tartoztak, a tőrvény 15. szakasza elrendelte, hogy »a vegyes házasságok ellen bárminő ürügy alatt akadályokat emelni tiltva van.« A vallásfelekezeti szempont túlsúlyra emelkedett az állami érdekek felett és a törvényhozásnak a vegyes házasságok tekintetében megállapított intézkedései az összeütközéseket kikerülhetetlenekké tették. Habár a törvény 15. szakasza a vegyes házasságokat biztosítani kívánta, az uralmába visszahelyezett kánonjog feltétlen érvényesülésre törekedett, a mit annál könnyebben tehetett, mert az 1790/91. évi XXVI. t.-cz. a vegyes házasságok elbírálási jogát szentszékekre ruházta, melyek mindkét félre nézve csak a kánonjog szerint bíráskodtak. Ezzel a lelkiismereti kénys^r törvénybe lett iktatva és vegyes házasságok létesítése minden egyes esetben attól függött, vájjon az eskető katholikus lelkésznek voltak-e ellenében kánonjogi aggályai vagy nem voltak. így megtörténhetett, hogy adott esetben a lelkész a vegyes házasságra készülő feleket összeadni vonakodott, mert veszélyt látott abban, hogy a katholikus fél vallásától el talál tereltetni. A nyitrai szentszék 1793. évi augusztus hó 16-án kelt Ítéletével a pap eljárását helyeselte sa feleknek a házasságkötést meg nem engedte. Az 1790/91. évi XXVI. t.-cz. 13. szakaszára hivatkozott, mely szerint »senki se merjen valamely katholikust az evangeliomi vallás követésére bárminő eszközzel csábitani*.