Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.
Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról
204 513. szám. nicationis«-t foglalja magában (adulterium praesumptum), önálló felbontási okot fog az képezni főleg akkor, ha a későbbi házasság még végrehajtva nem lett, tehát a szorosabb értelemben vett házasságtörés tényálladéka még nem igazolható, meit a bigamiában a házastársi hűség megsértése legkétségtelenebb módon nyilvánult, önként értetik, hogy a házastárs szándékossága ezen esetben is elengedhetlen feltétele a felbontási ok megállapításának, melyet a korábbi házasság fennállásában forgó tévedés s az újabb házasság kötésénél a szabad akarat hiánya egyaránt kizárnak. (V. ö. a szász polgári törvénykönyv 1728. §, és a német birodalmi Entwurf 1441. §-ával). Midőn a javaslat a házasság felbontására nézve a kereseti jogot általában az ártatlan félnek adja meg, ezzel a ma már uralkodó felfogást követve elveti azt a megkülönböztetést, melyet a házasságtörés szempontjából némely törvényhozás, igy különösen az olasz polgári törvénykönyv, a belga code és az angol jog még ma is követ (olasz törvény 150. §., belga code 230. §., 1857-iki Divorce Act 27-ik sectio), melyek t. i. a férjnek házasságtörését csak bizonyos súlyosító körülmények hozzájárulásával azon sitják a nőnek házasságtörésével. Habár tagadhatatlan, hogy a család érdekei nagyobb veszélynek vannak kitéve a nő házasságtörése által s a nőnek házasságtörése többnyire súlyosabb erkölcsi beszámítás alá esik mint a férfié, mégis főleg tekintettel a jelenleg érvényes jogokra és a házastársi hűség kölcsönösségének s a két házastárs egyenjogúságának elvére, a javaslat e különböztetést nem engedi meg. Az újabb franczia törvényhozás is a code civil 230. §-ának megváltoztatásával a házastársak által elkövetett házasságtörést egyenlően minősíti. (1884. évi július 27 iki törvény 1. §-a). A 98. §-hoz. Minthogy a házasság a házastársak életközösségére alapított legbensőbb viszony, a házassági törvények nem hagyhatták szabályozatlanul azokat az eseteket, midőn a házasfeleknek egyike házastársát az életközösség állandó megszakítására irányuló szándékkal elhagyta. Régebben a közhatalom kényszerítő rendszabályokhoz nyúlt a kötelességeiről megfeledkezett házastárs ellenében s a szökevényt a visszatérésre külső eszközökkel is kényszeritette, minek maradványai még a német birodalmi perrendtartásban is feltalálhatók. (774. §.) Minthogy azonban a házastársi kötelmek teljesítése külső kényszer alkalmazásával ki nem erőszakolható, már korábban oly módon segített a törvényhozás az elhagyott házasfél helyzetén, hogy a hűtlen elhagyást a házasság felbontásának egyik okául fogadta el. Az ismeretlen vagy a bíró keze által elérhetetlen helyre távozás, mint szorosabb értelemben vett desertióhoz idővel az u. n. quasi desertio esetei járultak, midőn az egyik házasfél házastársát a házassági életközösség felbontásának szándékával elhagyta a nélkül, hogy a birói kéz által elérhetetlen vagy tartózkodása ismeretlen volna s a visszatérésre felhívó ismételt birói parancsnak eleget nem tett; végre ugyanazon fogalom alá foglalja több törvényhozás a debitum conjugale teljesítésének makacs megtagadását, valamint ezen kötelem teljesítésére való képtelenségnek szándékos és vétkes előidézését is. Ma már a franczia-belga törvénykönyveken kivül alig van állami törvényhozás, mely a hűtlen elhagyást ne fogadná el külön felbontási okul, mert tekintetbe kell venni, hogy annak következtében a házassági czéloknak elérése meghiúsul és a házasság fentartásának létfeltétele megdől. A hűtlen elhagyás a kánonjogban rendszerint csak időleges separatióra irányuló kereseti jogot állapit meg. A többi hazai házassági tőrvény tért enged hűtelen elhagyás okából a házasság felbontásának. (Józsefi pátens 56. §., 1863-iki Rendelvény 22-ik pontja, erdélyi szász Eheordnung 53—54. §§., erdélyi reformátusok házassági tőrvénye Bod Péter 184—186. §§., unitárius házassági törvény 80—82. §§.); a görög-keleti egyházjog különösen a hűtlen elhagyást a
