Képviselőházi irományok, 1892. XV. kötet • 513. , XVI-XXI. sz.

Irományszámok - 1892-513. Törvényjavaslat a házassági jogról

513. szám. 179 a ki vagy a ki helyett a 76. § a) és b) pontjában emiitett hatóság a házasság megtámadására jogosítva nem volt. Jóllehet a megtámadás főczélja, mely a házassági viszony megszüntetésében áll, a házastárs halála után sem áll többé fenn, mégis'fontos okok szólanak a mellett, hogy a házasság megtámadása a túlélő házastársra nézve ne legyen kizárva. A házas-, társ, főleg kényszer és tévedés esetében, gyakran csak házastársának halála után jut abba a helyzetbe, hogy megtámadási jogát érvényesíthesse s gyakrabban fordulhat elő az eset, hogy még az egész megtámadási határidő rendelkezésére áll. Ilyen esetekben a házasság megtámadását a túlélő házastársnak meg kell engedni; mert ellenkeznék mind a jog, mind a méltányosság elvével, ha a túlélő házastársra nézve a házasság megszűnésének Összes következményei akként Ítéltetnének meg, mintha teljesen érvényes házasság kötelékében élt volna. Ez okból a javaslat a megtámadható házasság megszűnésének ezen esetében a megtámadást megengedi, s csakis a megtámadás külső alakjára nézve állapit meg eltérő szabályt a megtámadás rendes eseteitől. (VJ ö. 88. §.) Arra nézve, hogy van-e helye megtámadásnak a megtámadásra jogosult halála után, a jelen §. b) pontja rendelkezik. Elvileg egyező álláspontot foglal el a német javaslat 1262. §-a. A §. b) pontja szerint nincs megtámadásnak helye a 76. §-ban emiitett házastárs A §. b) halála után sem. ponj Ha tehát a fejletlen korú, kiskorú, kényszeritett, tévedő, vagy megtévesztett házastárs meghalt, a házasságot sem ezen utóbbinak örökösei, sem más harmadik személyek többé meg nem támadhatják. A megtámadás joga a törvényes Örökösökre sem száll át. Hazai jogaink ezen kérdésre nézve kifejezett rendelkezés hiányában biztos tájékozást nem nyújtanak. A mi a külföldi törvényhozásokat illeti, a szász ptk. 148., 2055. §§. szerint a megtámadási jog a megtámadásra jogosult házastárs halála után nem érvényesíthető. A porosz A. L. R. II. 1. ez. 4 2 — 44. §§. erőszak, tévedés és csalás esetére vonatkozólag szabályként állapítja meg, hogy ha a megtámadásra jogosult házastárs a megtámadási per megindítása előtt halt meg, örökösei a házasságot meg nem támadhatják. Ezen szabály alól azonban kivételt tesz a kényszer esetére nézve, a midőn az örökösöknek a házasság megtámadását megengedi, ha abból gyermek nem maradt hátra. A hesseni javaslat II. 50. §. szerint a jogosult által folyamatba tett megtámadási per minden esetben átszáll az örökösökre; ezen kivül kényszer és személyben való tévedés alapján a megtámadásra jogosult örökösei a házasságot megtámadhatják, habár a megtámadásra jogosult házastárs a pert meg nem indította is. Ellenben a német javaslat 1262. §. a házasság megtámadását az arra jogosult házastárs halála után egyáltalán meg nem engedi. Ugyanez az álláspontja a Gode civil kifejezett rendelkezése hiányában irányadó franczia joggyakorlatnak is; vitás azonban, hogy a megtámadási pert a jogosult házastárs örökösei folytathatják-e. Tagadhatatlan, hogy figyelemre méltó okok szólanak a mellett, hogy a házasság megtámadása az arra jogosult házastárs örököseinek főleg tévedés, kényszer és megtévesztés esetében meg legyen engedve. Az elhalt házastársról, a ki a házasságkötéskor kényszer hatása alatt állott vagy házastársa személyisége felől lényeges tévedésben volt, nincs okunk föltenni, hogy a házasságot akkor is megkötötte volna, ha annak megkötésénél akaratelhatározása szabad, illetőleg a tévedéstől mentes lett volna. Ennélfogva valószínű, hogy szándékának nem egy esetben megfelelne, ha házasságát örökösei megtámadnák s helyette megtennék azt, a miben őt közbejött halála megakadályozta. Sőt a jogérzetet is sérti, ha a túlélő házastárs, a ki a kényszert vagy tévedést talán szándékosan maga idézte elő, a házasságból reá hárult vagyoni előnyöket azoknak kárára és kizárásával megtarthatja, kik a 23*