Képviselőházi irományok, 1892. XIV. kötet • 482-512. , IX-XV. sz.
Irományszámok - 1892-510. Törvényjavaslat, a közigazgatási biróságokról
330 510. szám. A hatósági panasz czélját kizárólag a közigazgatási hatáskör és az állami (kincstári) közérdeknek a törvényhatósági és közigazgatási bizottságok ellen való megvédése képezi. A magánpanaszt azért kellett az állami közérdek védelmére is kiterjesztenem, mert nézetem szerint alkotmányos államban a polgárokat nem lehet elzárni attól, hogy a közügyet ez utón is szolgálják. És ezen intézkedés Magyarországon annál inkább jogosult, mert természetszerű folyománya a múltban is mindig uralkodott felfogásnak. A magánpanasz emelésének joga a 113. §. szerint az érdekelt egyeseket és testületeket, a hatósági panasz emelésének joga • pedig a főispánt, a közigazgatási hatóságokat és az adófelszólamlási bizottság előadóját illeti meg. Hogy a hatósági panasz emelésének jogát miért találtam az épen emiitett hatósági közegekre ruházandónak, azt az általános indokolás rendén részletesen kifejtettem. A törvényjavaslatban kifejezett meghatározás szerint a magánpanasz emelésének joga talán igen tág keretű; de nem szoríthattam e jogot a közigazgatási eljárásban szerepelt felekre; mert a közigazgatási biróságok hatáskörébe utalt esetek jelentékeny részében a biróság előtti eljárás okát képező közigazgatási határozat vagy intézkedés előzetes panasz és tárgyalás nélkül jő létre, s igy csak annak kibocsátása után, esetleg foganatosítása közben állapitható meg, hogy az kit és miben érint sértőleg. A 113. §. utolsó bekezdésében foglalt azon rendelkezés, mely szerint a főispán panaszjogát a törvényhatósági bizottsággal szemben csak akkor érvényesítheti, ha ezen szándékát a határozat kihirdetése alkalmával nyilvánosan kijelentette: abban találja indokolását, hogy az adott esetben a határozó testület ellentétbe jut saját elnökével, s ennélfogva gondoskodni kellett arról, hogy az saját köz- és vagyoni ügyének védelmére idejekorán megtehesse a szükséges intézkedéseket. A panasz emelésének módjáról a 114. §. akkép intézkedik, hogy az rendszerint Írásban nyújtandó be, de kivételesen szóval is bejelenthető. Nem vonható kétségbe, hogy a jogvédelem hatálya szempontjából kívánatos lett volna a panasznak írásban való benyújtását általánosan kötelezővé tenni. Minthogy azonban a bíróságokhoz utalt vitás kérdések jelentékeny része a szegényebb néposztályokhoz tartozó polgárokat érinti: nem zárkózhattam el azon tekintet elől, hogy a jogvédelem ezeknek is kevés költséggel hozzáférhetővé tétessék. A 114. és 115. §-ok szerint a panasz azon közigazgatási hatóságnál nyújtandó (jelentendő) be, melynek intézkedése vagy határozata ellen irányul. Eltérésnek ezen szabálytól egyedül a főispán által emelendő panaszra nézve van helye, mely az ügyiratokkal felszerelve, közvetlenül az eljárásra hivatott bíróságnál nyújtandó be. A panasznak az eljárt közigazgatási hatóságnál való benyújtását (bejelentését) azon körülmény teszi indokolttá, hogy az ügyre vonatkozó előiratok ezen hatóság birtokában vannak, s hogy az — mint már jeleztem — az alaposság és gyorsaság tekintetéből bizonyos hatósági jogokkal is felruházandó volt a közigazgatási perben. A főispán által emelt panaszra vonatkozó kivétel abban találja magyarázatát, hogy a főispán az adott esetekben panaszló és egyszersmind a bepanaszolt testület elnöke is, s ennélfogva ha az általános szabály a főispán panaszára is kiterjesztetik: a panasz benyújtására kitűzött határidő pontos megtartása nem ellenőrizhető. A 116., 117. és 118. §-ok szerint a hatósági panaszról az illető ministerhez teendő jelentésre, s ez által a bírósághoz intézhető nyilatkozatra, illetőleg a szóbeli tárgyalásra küldhető megbízottra, továbbá a hatósági panasz által saját köz- és vagyoni ügyeikben érintett törvényhatósági és közigazgatási bizottságok eljárására vonatkozó intézkedések indokaival az általános indokolás rendjén foglalkoztam. Az ott előterjesztettek kiegészítésére csak azt emlitem fel, hogy a
