Képviselőházi irományok, 1892. XI. kötet • 386-426. sz.

Irományszámok - 1892-398. Törvényjavaslat, a vallás szabad gyakorlatáról

398. sj-itti. 65 zárva és útmutatás sincs adva arra, hogy ha hitők az állam szempontjából teljesen kifogástalan is, mit kelljen tenniök vallásuk nyilvános elismerése, s ezzel a testületi jogok megnyerése végett. Itt kell, nézetem szerint, a törvényhozásnak kiegészítőlég közbelépni, s mindenek előtt az érezhető elvi hézagot kitölteni. Az el nem ismert felekezeteknek utat nyitni arra, hogy a törvényesen bevett vallásfelekezetek eddig zárt körébe beléphessenek, feladata a jelen törvényjavaslatnak, melynek intézkedései három csoportra oszthatok. Az első csoport — a törvényjavaslat első fejezete — az egyéni szabad vallásgyakorlatot biztosítja az állami érdekek követelményeinek korlátai között. A második csoport — a törvényjavaslat második fejezete — azon feltételeket állapítja meg, melyek alatt az állam bármely, eddig be nem vett felekezetet ilyenül elismer, s szabályozza az ilykép elismert vallásfelekezetek külső vonatkozásait az állam és a többi felekezetek irányában. Végül a harmadik csoport — a törvényjavaslat harmadik fejezete — rendezi azok felekezetközi viszonyait, kik az eddig bevett, vagy ezentúl elismerendő vallásfelekezetek egyikéhez sem csatlakoznak. A javaslat kidolgozásánál főleg arra voltam tekintettel, hogy egyrészt a teljes vallásés lelkiismereti szabadság érvényesüljön, másrészt pedig az állam jogai és érdekei biztosíttassanak. Az államhatalom ennélfogva nem nyúl bele a felekezetek hitelveibe, istentiszteletébe, egyházi szervezetébe, hauem megkívánja, hogy azok semmiben sem lépjenek tul azon korlátokon, melyeket az állam törvényei és a közerkölcsiség kívánalmai elengedhetlenül megvonnak. Áttérve a törvényjavaslat részletes intézkedéseire, annak czimét illetőleg legyen szabad a báró Eötvös-féle törvényjavaslat indokolásának következő részét indéznem: »nézetem szerint a hivés szabadságát, tehát a szorosabb értelemben vett vallásszabadságot akár megadni a polgároknak, akár tőlük megtagadni, az államnak hatalmában sincs; az egyéni hit az egyénnek lelkismeretében honolván, melyhez semminemű külső hatalom hozzá nem férhet. A törvényhozásnak meggyőződésem szerint, csak az a feladata: hogy biztosítsa az állam polgárainak azon jogát, melynél fogva azok benső hitüket szabadon gyakorolhassák, az ország törvényeinek sérelme nélkül külső szertartásokban és cselekményekben is kifejezhessék és hitök gyakorlására vallási testületekké egyenlő joggal egysülhessenek.« A tárgy ezen felfogása okozza, hogy törvényjavaslatomnak már czíme is nem a »vallása-« vagy »hitszabadságról«, hanem a »vallás szabad gyakorlatáról szól. ' 1. §. Ezen §-t illetőleg teljesen egyetértek báró Eötvös indokolásával: »A vallásnak bármely határtalanul szabad követését biztosítsa is a törvényhozás, de a vallásos cselekmények mégis mindig csak a törvények korlátai között gyakorolhatók, mert különben még az is lehetővé válnék, hogy vallási szertartásképen (vagy azon ürügy alatt) oly cselekmény vitessék véghez, mely a polgári törvények értelmében épen büntény.« Ezen a báró Eötvös-féle törvényjavaslatból átvett §-t még a közerkölcsiség kívánalmaival egészítettem ki, melyre nézve a polgári törvényekről elmondottak szintén állanak. t 2. §. Ezen, szintén az emiitett törvényjavaslatból átvett §-ra nézve is magaméváteszem báró Eötvös következő indokolását: KEPVH IROMÁNY- 1892—97. XI KÖTET. »