Képviselőházi irományok, 1892. IX. kötet • 298-348. sz.
Irományszámok - 1892-300. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a fizetési meghagyásokról” szóló törvényjavaslat felett folytatott tárgyalásáról
§00. szárti. 49 bíróság elébe utalt ügyekben, végrehajtási végzés kézbesítéséről a létező törvények nem intézkednek; már pedig az ellenmondás előterjesztésének határideje épen a végrehajtási végzés kézbesítése napjától számíttatik. Uj szakasz — a 16. §. —beillesztése vált szükségessé azon okból, mert a 13. §. szerint a végrehajtás csak bizonyos, az ott megjelölt korlátok mellett lévén foganatosítható, intézkedéseket kellett a javaslatban felvenni arra nézve, hogy a 13.. §. szerint foganatosított végrehajtások eseteiben az igénykeresetek benyújtására vonatkozó felhívásra s az igénykereset beadásának határidejére, — községi bíróság illetékessége alá tartozó ügyekben pedig az igénykereset beadására és az arra vonatkozó eljárásra minő jogszabályok legyenek alkalmazandók. A 28. (régi 27.) §-ban foglalt azon módosítást, hogy a törvény végrehajtásával a belügyminister is megbizassék, arra való tekintettel javasolja a bizottság, hogy a törvényjavaslatban a községi bíróság elébe utalt ügyekről is történik intézkedés. Ezek után a bizottság kéri a t. képviselőházat, hogy a javaslatot a bizottság által megállapított •/. alatti szövegezésben elfogadni méltóztassék. Budapesten, 1893. évi február hó 11-én. Bokrost Elek s. k., Mandel Pál s. k., a* igazságügyi bisottság elnöke. az igazságügyi bizotttág előadója. KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. IX. KÖTET. 7