Képviselőházi irományok, 1892. IX. kötet • 298-348. sz.
Irományszámok - 1892-340. A közgazdasági bizottság jelentése, „a mesterséges borok készitésének és azok forgalomba hozatalának tilalmazásáról” szóló törvényjavaslat tárgyában
340. szám. 315 340. szám. A közgazdasági bizottság jelentése, „a mesterséges borok készítésének és azok forgalomba hozatalának tilalmazásáról" szóló törvényjavaslat tárgyában. Tisztelt Képviselőház! Immár közel húsz éve annak, hogy hazánk törvényhozásának kebelében erős hangok emelkedtek bortermelésünk érdekeinek törvényhozási intézkedések által történendő megvédésére, és ezen hosszú idő alatt három törvényjavaslat terjesztetett a képviselőház elé, melyek különböző alak- és tartalomban mind egy czél megvalósítására, a hazai bortermelés és borkereskedés gazdaságilag oly jelentős kérdésének védelmére törekedtek! E három javaslat közül azonban tényleg egy sem foglalkoztatta a képviselőházat érdemlegesen; részben mert e javaslatok nem egyenlítették ki azon érdekellentéteket, melyek a kérdés megoldásánál fenforogni látszanak, részben pedig azért, mert e javaslatok egyike sem tartalmazott oly intézkedéseket, melyeket a gyakorlati életben, a czél érdekében tényleg megnyugvással lehetett volna végrehajtatni! Törvényhozásunk azonban nem szűnt meg mindezeknek, és az időközi előkészületek körében felmérőit nehézségeknek daczára sem a kérdés sürgősségét és nagy jelentőségét hangsúlyozni, a minthogy a közelmúltban két izben, — legutoljára pedig 1885-ik évi deczember hó 5-én tartott üléséből határozottan utasította a kormányt, hogy >a gyártott borok eltiltásáróh törvényjavaslatot terjeszszen a képviselőbázelé! Hosszas tárgyalásoknak, a bortermelő és borkereskedői érdekköröknek részletes tárgyalásai folyamán fölmerült és kellőleg figyelembe vett nézeteknek eredményeként a jelen törvényjavaslat terjesztetik a t. ház elé, mely megfelelve az imént hivatkozott utasitásnak »a mesterséges borok készítésének és azok forgalomba hozatalának tilalmazásáról < szól ! A közgazdasági bizottság ezen javaslatnak tárgyalása alkalmával azon főszempont mérlegeléséből indult ki, vájjon hazánkban a valódi közérdek követeli-e, hogy ilyen törvény életbeléptettessék? A bizottság ezen kérdésre teljes megnyugvással talált feleletet azon ténykörülményekben, miszerint: először, hazánkban as ilyen törvény nem sért semmi jogosult érdekeket, mert a mesterséges bor gyártása nem a közszükség kívánalma, a közönség 40*