Képviselőházi irományok, 1892. VIII. kötet • 288-297. sz.
Irományszámok - 1892-297. Törvényjavaslat, a Szerbiával 1892. évi augusztus hó 9-én kötött kereskedelmi szerződés beczikkelyezéséről
268 297. szám. Az árú ismét kivihető, ha a megállapításra vonatkozó vámjövedéki büntető eljárás a bevallás helyes voltát bebizonyította. Minden esetben azonban a bevivő tartozik megfizetni a XI. czikk szerint járó mellékilletékeket. 6) A bevivő a tiszta súlynak valóságos megmérlegelés által leendő megállapítását követelheti; mely esetben e raegmérlegelés eredménye szolgál a vámozás alapjául a tarifában megállapított göngysúly helyett. A X. czikkhez. A Szerbiába bevitt árúk a vámokon, a XI. czikkben megjelölt mellékilletékeken, az úgynevezett »Obrt« adón és csakis a fogyasztási czikkekre nézve megengedett fogyasztási illetékeken kivül semminemű' más állami vagy községi illetékekkel nem terhelhetők. Ezen határozat alól kivételt képeznek a játék-kártyák, a melyek játékonkint egy dinárnál nem nagyobb bélyegilletéknek alá vethetők. Az »Obrt« adó, mint eddig, ugy a jelen szerződés tartama alatt is, a beviteli vám lefizetése után az ipari ezikkeknél az]értéknek 7°/o-ánál és a nyers anyagoknál az értéknek l°/o-ánál nem nagyobb összegben szedhető. Mindazáltal az »Obrt« fizetése csakis oly árúknál követelhető, melyek iparosok vagy kereskedők által vitettek be. A szerb kormány kötelezi magát, hogy a Szerbiában befektetett üzleti tőkék után az obrtot oly módon fogja szedni, hogy ezen tőkék az »Obrt« czímén ugyanoly adótehernek legyenek alávetve, mint a milyennek a külföldről bevitt árúk ugyanazon czímen s a fent jelzett maximalis összegben alá vannak vetve. Ezen árúk a belföldi üzleti tőkékre kivetett obrt beszedésekor az obrt adó alá újból semmi esetre sem vethetők. sitions des lois des finances. La marchandise pourra de nouveau étre réexportée, si la procédure pénale en matiére de douane relatíve a la constatation, aura prouvé la justesse de la déclaration. Dans tous les cas l'importateur aura k acquitter les taxes aecessoires dues en vertu de l'article XI. b) L'importateur a la faculté de demander la constatation du poids net au moyen du pesage réel; dans ce cas le résultat de ce pesage aura a servir de base a la tarification en remplacement de la taré fixée au tarif. Ad Article X. Les marchandises importées en Serbie ne pourront étre grevées sous quelle dénomination que ce sóit de taxes percue3 au profit de l'Etat ou des communes, autres que des droits de douane, des taxes aecessoires prévues a l'article XI, de l'impőt, dit »Obrt« et des taxes de consommation lesquelles sönt admises seulemení; pour les articles de consommation. II est fait exception á cetté disposition pour les cartes á jouer qui pourront étre assujetties á un droit de tirnbre n'excédant toutefois pas un dinár par jeu. L'impót de l'Obrt, pourra comme par le passé, étre per$u pendant la durée du présent traité, aprés l'acquittement du droit d'importatiou, au taux maximum de 7°/o de la valeur des produits industriels et de l°/o de la valeur des matiéres premieres. Toutefois, le payement de l'Obrt ne pourra étre exigé que pour des marchandises qui sönt importées par des industriels ou par des négociants. Le Gouvernemeut serbe s'obiige á percevoir l'Obrt sur les capitaux engagés en Serbie dans les affaires commerciales, de maniére á ce que ces capitaux soient passibles a titre d'Obrt exactement des mémes charges, auxquelles sönt assujetties au mérne titre et au taux maximum susindiqué les marchandises importées de l'étranger. Ces marchandises n'auront dans aucun cas á aquitter l'Obrt itérativement lors du prelévement de l'Obrt sur les capitaux de commerce respectifs.