Képviselőházi irományok, 1892. VII. kötet • 226-287. sz.

Irományszámok - 1892-238. Törvényjavaslat a ragadós tüdőlob irtásáról

238. szám. 33 gazdára nézve, ki állatait mészárszéki úton fél áron sem képes értékesíteni, a kártalanítás nélkül való levágatásból súlyos csapás háramolnék; de ezeknek — miután beteg állataik (a nagy hizlalóktól eltéröleg) a betegség főterjesztői lehetnek — a fertőzés gyanújában levő állataik értékesítésére nézve sem lehet halasztást adni. Megjegyzem továbbá, hogy a fertőzésről gyanús állatoknak, vagyis a beteg vagy beteggyanus állattal ugyanazon udvarhoz vagy majorhoz tartozó épületekben vagy istállókban elhelyezett szarvasmarháknak levágatása az ilyen nagy gyári hizlalókban igen tetemes anyagi áldozatokat igényelne, a nélkül, hogy a tulajdönképeni czél eléréséhez, t. i. az országnak e betegségtől való végleges megtisztításához számbavehető mértékben hozzájárulna; miután az ilyen hizlalókban levő, s amúgy is kizárólag mészárszéki utón való értékesítésre szánt állatok, fertőzés gyanúja esetén hat hónapi zár alá helyezve: ezen időn belül az istállóból csakis közvetlenül vágóhídon való levágatásra lesznek elszállíthatok. Kitűnik ezekből, hogy az ilyen gyári hizlaló istállók a betegség számbavehető terjesztőinek alig tekinthetők. Az ilyen istállókban mihamarabb megszűnik a betegség, mihelyt az a vidék, a honnan a hízó istállóiba beállítandó állatokat a gyár szerezni szokta, a járvány tói alaposan megtisztítva lesz. Már ez a körülmény is mutatja: mennyire érdekükben áll ezen nagy ipari vállalatoknak az, hogy a ragadós tüdőlob-betegség az ország területéről minél előbb kiirtassék. Ez az oka annak, hogy a törvényjavaslat a 20 kros kulcs szerinti hozzájárulási összeget a gyári hizlalókban levő állatok után is beszedetni rendeli. Mert — habár az istállóikban talált beteg állatokért ezek kártalanitást nem kapnak — ezen gyárosoknak mégis nagyon érdekükben van a ragadós tüdőlob mielőbbi teljes kiirtása; miután hizlalóiknak beteg állatokkal való folytonos befertőztetését, s ennek következtében terményeiknek a szabad forgalomból való kitiltását csak ugy és csak akkor fogják elkerülhetni, ha a betegség az országban megszűnik. A mint ez teljesen ki lesz irtva, a gyári hizlalókba beteg állatok többé nem kerülnek, és akkor hizott állataikat e gyárak is mindenütt akadálytalanul szabad piaczra vihetik, és az eddiginél sokkal kedvezőbben értékesíthetik. Nem volna tehát méltányos, hogy az ennyire érdekükben fekvő intézkedés végrehajtási költségeiben ne részesedjenek. Végre pedig, különösen megakadályozandó azt, hogy beteg állatok forgalomba kerüljenek vagy vásárra vitessenek, a hol a betegség legnagyobb mértékben való terjesztőivé válhatnak: azt is szükségesnek véltem a törvényjavaslatban kimondani, hogy az állatvásárokon talált beteg szarvasmarháért a tulajdonost kártalanítás nem illeti meg. Végezetül — önként értetőleg — ki kellett itt is mondani, hogy kártalanítási igényét elveszti az, a ki nem teljesiti pontosan az állategészségügyi törvény 23. §-ában előirt azon kötelezettségét, mely szerint az állat „megbelegülése azonnal bejelentendő. Továbbá az, a ki a betegség behurczolása vagy terjedése ellen tett intézkedéseket és rendeleteket egyáltalán nem, 'vagy hanyagul teljesiti. A 9. §-ban az e részben eddig szerzett tapasztalatok alapján szükségesnek találtam a becslés és kártalanítás körül követendő eljárásra nézve az állategészségügy-törvényben foglalt szabályoknak oly értelmű módosítását, mely szerint az olyan becslőt, a ki a közönséges értéktől feltűnő módon eltérő becsértéket véleményez, — az eljáró hatóság visszautasíthassa, s a felet új becslő kijelölésére szólíthassa fel. Szükségesnek látszott ezen intézkedésnek a törvénybe való felvétele azért, mert épen a közelebbi múltban a tüdőlob-irtás terén tett tapasztalatok bizonyították azt, hogy a felek becslői sokszor olyannyira túlzott értékre becsülik a levágandó gyanús állatot, hogy a közreműködő állami állatorvosnak az ellenkező végletbe kellé mennie, t. i. neki viszont az értéken alóli becsárt kellett véleményeznie, ha elérni KÉPVH. IROMÁNY. 1892—97. VII. KÖTET. 5