Képviselőházi irományok, 1892. VII. kötet • 226-287. sz.

Irományszámok - 1892-238. Törvényjavaslat a ragadós tüdőlob irtásáról

238, szám 27 Az Ausztriában a törvényhozás által ugyanezen tárgyban legközelebb alkotott törvény szerint a ragadós tüdőlob miatt kiirtott állatokért — tekintet nélkül arra, hogy azok tényleg betegek voltak-e vagy nem : a becsérték 95°/o-a állapittatik meg kártérítés gyanánt. A kötelező leölés elve kapcsolatosan a lehetőségig szabadelvű kártalanítással: ez azon eljárás, mely mindeddig egyedül bizonyult czélravezetőnek a ragadós tüdőlob kiirtásánál. Igazolja ezt mindazon államok példája, melyek eddig ezen elvet gyakorlatilag alkalmazták; s melyek mindegyike csak akkor lőn képessé a kivánt eredményt elérni, midőn eljárását ezen alapra fekteté, mikor is aztán, az addig elérhetetlen sikert, rövid pár év alatt biztosan elérték, ugy, hogy ma már majdnem az összes művelt államok, melyek gazdasági vagyonukat e csapástól óvni akarják, kivétel nélkül mindannyian ezt az elvet fogadták el törvényhozásukban. Úttörőkként mentek elöl e téren a Svájcz és Hollandia, példájukat mihamar követték Dánia, Belgium, Francziaország, Németország, az északamerikai Egyesült-Államok, harmadéve Nagy-Britannia s legújabban monarchiánk másik állama: Ausztria is; ugy, hogy mondhatnók, ma már csak hazánk maradt e téren hátra, csak mi hagytuk mindeddig feltartóztatás nélkül tért hódítani e veszélyes állatbetegséget. Miután azonban, mint említeni szerencsém volt, legújabban Ausztria is megalkotá törvényét, a ragadós tüdőlob kiirtásáról, már ezzel a ténynyel is azon elháríthatatlan kényszerűség áll előttünk, hogy ugyanazt az elvet mi is törvényeinkbe iktatva haladék nélkül megindítsuk az intézkedést országunknak e járványtól való megtisztítására nézve; nem akarjuk kitenni magunkat a mindinkább terjedő betegség pusztításai által okozott súlyos károkon felül annak a kiszámithatlan következményekkel járó gazdasági csapásnak, hogy összes fertőzött vármegyéink — tehát ma már, sajnos, az ország jelentékeny részének — állatforgalma, az összes külállamok piaczairól, sőt az összes ausztriai piaczokről is föltétlenül kitiltassék. Annak illusztrálásául, hogy ez irányban — aránylag mérsékelt áldozatok árán — mily biztos sikert lehet a jelzett módon, de csak is ezen a módon, elérni: bátorkodom hivatkozni az előttünk hasonló eljárást követett államok példáira: Svájcz, mely még csak pár évtizeddel is ezelőtt a ragadós tüdőlob betegség legfőbb fészke volt: 1872-ben hozta be általánosan kötelező erővel az emiitett elvet; és ma ott a ragadós tüdőlob immár csak nagy ritkán, elvétve fordul elő, s ilyenkor is majdnem kizárólag más országból importált szarvasmarhán constatáltatik. Svájcz a ragadós tüdőlob irtása czéljából kiadott: 1883 ban 5.000 frankot 1884-ben 22.000 » 1885-ben 11.000 » 1886-ban . . . . . . . . ... 9.000 » és 1887-ben .......... 3.000 > a mi valóban eltűnőén csekély összeg, ha tekintetbe veszszük, hogy Svájcz körül van véve oly országokkal, melyekben ugyanakkor a ragadós tüdőlob uralkodott s melyekből évenként 80 usque 120.000 darab szarvasmarhát importál. A másik még eclatansabb példát szolgáltatja Hollandia, melynek marhaállománya teljesen inficiálva volt a ragadós tüdölob által. Ezen ország 1877-ben kezdte meg a betegség kiirtását, kapcsolatosan a kártalanítással; s akkor csupán a Spoelingi kerületet hagyta ki, hol nagy hizlalók vannak, melyek állatállománya igen nagy értéket képviselt.