Képviselőházi irományok, 1892. VII. kötet • 226-287. sz.

Irományszámok - 1892-238. Törvényjavaslat a ragadós tüdőlob irtásáról

238, szám 'i Melléklei a 238. számú irományhoz. Indokolás, „a ragadós tüdőlob irtásáról" szóló törvényjavaslathoz. A legveszélyesebb állati betegségek egyike: a ragadós tüdőlob immár évek óta pusztítja és mindegyre jobban veszélyezteti az ország északi és északnyugoti vidékeinek értékes szarvasmarha-állományát. Annyival imminensebb ez a veszély, mert mindazok a rendszabályok, a melyeket eddig a most érvényben levő törvényes rendelkezések korlátain belül e betegség kiirtása czéljából alkalmazni lehetett — mindez ideig sikerteleneknek bizonyultak; a mit egyébiránt a külföldön e részben szerzett tapasztalatok alapján már előre is várni lehetett; azon oknál fogva, mert a nálunk ez idő szerint érvényben levő állategészségügyi törvénynek (1888. évi VII. t-czikk) ide vonatkozó rendelkezései: az által, hogy csak a beteg állat leöletését irják elő imperativ módon, s az ilyen állatért; a tulajdonosnak kárpótlást nem engedélyeznek, elveszik a lehetőségét annak, hogy a betegség mindenütt azonnal csirájában elfojtható legyen. Mert most a tulajdonos az ezen betegség miatt a közjó érdekébea kiirtott állatáért nem nyervén kártalanítást, vagyis az állatának kiirtása folytán szenvedett kárt az összesség helyett egymaga lévén kénytelen viselni : hiányzik az állattulajdonosra nézve az ösztönzés, mely őt arra buzdítsa, hogy ezen — főleg a kezdeti stádiumban különben is nehezen felismerhető betegség tüneteinek észlelését a járványnak csirájában való elfojthatása —, és e végből a megbetegült állat levágatása czéljából a hatóságnak azonnal bejelentse; — de sőt a nagyobb károsodástól való óvakodás egyenesen arra ösztönzi az állatbirtokost, hogy — a törvény parancsoló rendelkezésének ellenére is — az állatán észleit betegütést nemcsak eltitkolni, de a megbetegült állatot lehető mielőbb eladás útján értékesíteni, és ily módon az őt fenyegető károsodást másra áthárítani törekedjék, mi által — önként értetőleg — a betegség újabb terjedésének csirái lesznek elvetve. A betegség sikeres kiirtásának ezen akadályait csak ugy lesz lehetséges elhárítani, ha állategészségügyi törvényünknek ide vonatkozó s a tapasztalás tanúsága szerint tényleg hiányosnak: bizonyult rendelkezéseit megfelelően módosítva, az e czélból alkotandó novéllaris törvényben kimondjuk, hogy a beteg állat tulajdonosa a hatósági rendeletre kiirtott, illetőleg levágott állatért az államkincstártól kártalanítást nyer. De nemcsak ez a gazdasági szempontból önmagában is kiválóan fontos czél: t. i. a nevezett veszélyes állati betegség mielőbbi kiirtása teszi immár halaszthatatlan kötelességemmé azt, hogy — az egyedül czélravezetőnek ismert eljárás alkalmazhatása végett —törvényünk meg23