Képviselőházi irományok, 1892. V. kötet • 158-192. sz.

Irományszámok - 1892-191. Az igazságügyi bizottság jelentése, „az állami tisztviselők nyugdíjazásáról szóló 1885. évi XI. törvényczikk 21. és 64. §§-nak módositása iránt” beadott törvényjavaslat tárgyában

191. szám. 403 pedig a m. kir. pénzügyminister felterjesztésére neveztetvén ki, nyugdíjaztatásuk, illetve a 70-ik életévük betöltése után hivataluk folytatására való felszólhásuk is a pénzügyminister hatás­körébe tartozik s igy a törvényben a m. kir. pénzügyminister ezen hatáskörének kifejezés volt adandó. A 2-ik §-ban előforduló >íga{ságügyminister« szó után: »illetőleg a pénzügyminister« szó beékelését javasolja, a mely javaslat az első szakaszban történt módosítás folyománya. Az ezen módosításokkal kibővített törvényjavaslat szövegét a bizottság jelentéséhez csatolja. Kelt a képviselőház igazságügyi bizottságának 1892. évi november hó 4-én tartott üléséből. Bokross Elek s. k., Dr. Krajtsik Ferencz s. Jc., az igazságügyi bizottság elnöke. a» igazságügyi bizottság előadója. Melléklet a 191. számú irományhoz. Törvényjavaslat, az állami tisztviselők nyugdíjazásáról szóló 1885. évi XI. törvény­czikk módosításáról. (Az igazságügyi bizottság szövegezése szerint.) 1. §• A kir. curia itélő bírái, valamint azok az itélő birák, és a kir. ügyészség azon tagjai, a kik a curiai bírákkal egyenlő, vagy azoknál magasabb rangfokozatban vannak, az 1885. évi XI. törvényczikk ama rendelkezése alól, mely szerint az állami tisztviselők 65-ik életévük betöltése után, felettes hatóságuk kívánatára, szolgálat-képtelenségük külön megállapítása . nélkül is nyugdíjazhatok, — kivétetnek, és 70-ik életévük betöltésével lépnek nyugalomba, kivéve, ha az igazságügy minister, illetőleg a pénzügyminister (1883 : XLIII. t.-cz.) őket hivataluk folytatására felszólítja, és szolgálni kivannak. 2. §. • Ezen törvény végrehajtásával az igazságügyminister, illetőleg a pénzügyminister bizatik meg. 51*

Next

/
Oldalképek
Tartalom