Képviselőházi irományok, 1892. V. kötet • 158-192. sz.

Irományszámok - 1892-178. Az igazságügyi bizottság jelentése, „a sommás eljárásról” szóló törvényjavaslatra vonatkozólag

i4é 178, szám. Maga a kérdés összefügg azzal a kérdéssel, hogy mily sorrendben történjék a kihallgatás ; mert azon félre nézve, a ki előbb hallgattatik ki, kétségtelenül eló'nyösebb helyzet teremtetik és a másodsorban kihallgatott fél könnyen esik ama gyanúba, hogy nem mond igazat — egy határozott vallomással állván szemközt. A kihallgatás sorrendjének meghatározásánál két rendszer közt kellett választani. Az egyik az, melyet az osztrák törvényhozás a már említett bagatell-törvényben fogadott el és a melynek értelmében első sorban a bizonyításra kötelezett fél hallgatandó ki; a másik az angolamerikai rendszer, mely első sorban a bizonyító fél ellenfelének kihallgatását rendeli el. A bizottság az utóbbi rendszert tartotta elfogadandónak, mely abból az elvből indul ki, hogy a felperes elutasítandó, ha keresete állitásait be nem bizonyítja. Ha immár a bizonyításra kötelezett hallgattatik ki első sorban, akkor perjogi előnyökben részesül szemben ellenfelével és állitásait vallomásával megerősítvén, maga mellett bizonyít, holott ha ellenfele hallgattatik ki első sorban, az ellenfél bizonyítási eszközzé válik és vallomásával szemben a bizonyításra kötelezett felet terheli annak kimutatása, hogy az ellenfél vallomása a valóságnak meg nem felel. A sorrendnek ezen meghatározása megegyezik a főeskü általi bizonyítással az esetre, ha a bizonyítandó ténykörülményről mindkét fél tudomással bir. A bizonyításra kötelezett ellenfele az esküre jogosult. Tekintettel az intézmény újságára, a bizottság czélszeríínek tartotta, hogy azokban az esetekben, melyekben a feleknek eskü alatti kihallgatása hivatva van a főeskü általi bizonyítás helyettesítésére, az, a mennyire lehetséges, az uralkodó felfogásokhoz simuljon és a bírónak határozott útmutatást szolgáltasson arra nézve, hogy mindkét fél kihallgatása esetében melyiket bocsássa a meghatározott sorrendben nemcsak vallomásra, hanem eskü letételére is. Ott tehát, hol semmi egyéb bizonyíték fenn nem forog, mint a felek vallomása, első sorban a bizonyító ellenfele nemcsak kihallgatandó, hanem esküre is bocsátandó lesz. E szabály alól a 96. §. két kivételt volt kénytelen megállapítani, hogy a felek eskü alatti kihallgatása a bizonyítékok szabad mérlegelésének rendszerébe beilleszthető legyen. Mert ha a birót a törvény e tekintetben teljesen megköti, akkor a kihallgatás csak eskükivételi forma lesz, a formulázott eskü hátrányai nélkül, de az eskü általi döntés többi hiányainak fennmaradásával. A felek eskü alatti kihallgatása az u. n. egyoldalú fŐesküt is helyettesíti. E tekintetben is a biró hatalmának korlátolása vált szükségessé. És mig az első esetben a biró a valószínűséggel elégedhetik meg, addig az utóbbi esetben azt a felet, a ki egyedül bir a ténykörülményről tudomással, vagy esküképességgel, csak akkor bocsáthatja vallomásának esküvel megerősítésére, ha nemcsak a vallomás igazsága valószintísittetik, hanem az a perben kifejtett tényállás és körülmények alapján valónak mutatkozik. Azon esetekben, a - hol a jelenlegi eljárásban pótesküről van szó, a biró most is szabadon mérlegeli, hogy melyik félnek ítélje azt meg. A hol tehát ezen új eljárásban a bizonyíték kiegészítése fog szükségessé válni és e czélból a felek kihallgatása el fog rendeltetni, teljesen a biróra bizható annak meghatározása, hogy a kihallgatott felek közül melyiket bocsássa esküre. A 97. %-hoz (m. j. 91. §.). E §. második sorába e szavak szúrattak: •»és]pedig a 96. %-ban foglalt korlátozásokra való tekintet neíkül«. Azon szabályok, a melyek a 96. §-ban a kihallgatandó felek sorrendje és azok esküre bocsátása tekintetében felállíttattak, helyt sem foghatnak azon esetekben, amidőn a becslő esküt helyettesítő kihallgatás eszközlendő. A m. j. 91. és 92. §-ai egybe lettek foglalva.